Rengeteget drágult a casco egy év alatt

Az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ez az érték 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi átlagot – számolta ki a Netrisk.hu. A portál statisztikái azt mutatják, hogy miközben 2020-ban az új casco szerződéseket átlagosan közel 120 ezer forintos éves díjra kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért találtak új biztosítót az ügyfelek. Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltás során érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. A Magyar Nemzeti…

Tovább olvasom

Szinte mindenki büntetlenül megússza, ha visszatekeri a kilométeróra-számlálót

A rendőrségi adatok alapján az elmúlt nyolc évben csupán 1774 esetben indult nyomozás kilométeróra-tekerés (pontosabban kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása) miatt, de ezek közül is csak 21 esetben történt vádemelési javaslat, vagy szabtak ki bármilyen büntetést – írja a Szabad Európa vonatkozó hétfői cikkében. A lapnak Varga Tibor, az Autóvizsgálat.hu ügyvezetője azt mondta, hogy évente több tízezer céges autó alakul át Magyarországon keveset futott, „orvos/női/nyugdíjas” tulajdonostól származó, megkímélt állapotú autóvá – legalábbis a hirdetésben. Hogy a 3-5 év alatt akár több százezer kilométert futott autókat el tudják adni, az órákat gyakran…

Tovább olvasom

Ez nem semmi – elütöttek egy gyalogost, az áldozat menekült el a helyszínről… nem véletlenül

Igazán peches napja volt a férfinek, elütötték, elmenekült onnan, majd kiderült ennek oka, hogy egy körözött bűnöző és elfogták. A pestszentlőrinci rendőrök egy közlekedési baleset helyszínére kaptak riasztást 2021. február 11-én. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a Felsőcsatári út és a Gyömrői út kereszteződésénél egy autós elütött egy férfit, aki a piroson akart átmenni az úton. A gyalogos a baleset után nem várta meg a rendőröket, és elhagyta a baleset helyszínét; mint kiderült, nem véletlen.  A XVIII. kerületi járőrök nem messze megtalálták a 21 éves J. Krisztofert, akiről kiderült, hogy…

Tovább olvasom

Ilyen autókat vezetnek Borsod országgyűlési képviselői

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a 198 országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és a 12 nemzetiségi szószóló leadta saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – írja az MTI. Az országgyűlési képviselők (valamint a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók) saját vagyonnyilatkozatai nyilvános, február 1-től megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. A vagyonnyilatkozatok alapján a Szabad Európa statisztikát készített arról, hogy mely gépjárművek a legdivatosabbak a képviselők köreiben. Mi külön kíváncsiak voltunk, hogy BAZ megye országgyűlési képviselői közül kinek milyen jármű -vagy járművek – találhatóak meg a garázsukban. Íme…

Tovább olvasom

Anyja ölében ülve vezetett egy kisfiú Budapesten

Kedden este egy tíz év körüli kisfiú kormányzott egy autót a budapesti reptérre felé tartó négysávos gyorsforgalmi úton – derült ki egy amatőr felvételből. Egy arra járó autóból készítettek az esetről felvételt, amit elküldtek az RTL Klubnak. A videó készítője szerint több mint ötvennel mehetett az autó és próbálta figyelmeztetni a nőt, hogy ez veszélyes, hagyja abba, amit csinál.

Tovább olvasom

Borzalmas halál – úgy vesztette életét egy hölgy, hogy beszorult a feje a kocsija és egy fizetőautomata közé

Szörnyű és értelmetlen módon veszítette életét a 23 éves lány, egy elejtett bankkártya miatt kellett az életével fizetnie. A 23 éves Victoria Strauss hétfő, azaz január 18-án este szeretett volna kihajtani columbus-i garázsból, de sajnos a dolognak tragikus vége lett – írja a Bors. A helyi rendőrség azt mondja, Strauss este 11:37-kor indult el. A biztonsági kamerák felvétele szerint a nő fizetőautomatához hajtott, de véletlenül kiesett a bankkártyája a kezéből, amikor fizetni szeretett volna. Fotó: Facebook / Victoria Strauss A felvétel tanúsága szerint Strauss kinyitotta az ajtót, hogy lenyúljon a kártyájáért,…

Tovább olvasom

Súlyos sérülést szenvedett a magyar sofőr, aki 140 km/órával hajtott bele egy körforgalomba

Elmondása szerint maximum 90 km/órával haladt az az autós, aki kedden 21 óra 25 perckor balesetett szenvedett az M7-es autópályán Balatonakarattya felé. A körforgalomba a menetirány szerinti bal oldalon hajtott bele nagy sebességgel, aminek következtében átrepült rajta, és felborult. Az autó belső kamerájának felvétele viszont jóval nagyobb sebességet mutatott. Közvetlenül a körforgalom bejáratánál még 140 km/h feletti sebességet lehet leolvasni a videóról – írta a Telex.

Tovább olvasom

Ez se gyakori – ellopták az autót, majd visszavitték a tolvajok, amikor kiderült, hogy kié

Néha még a bűnözők is lehetnek vajszívűek. Visszaadták az ellopott autót a tolvajok, miután kiderült, hogy az egy mozgáskorlátozott nőé volt, írja a La Repubblica. A Fiat Doblo szerdán tűnt el a dél-olaszországi Bari egyik kórháza mellől, és amikor megtalálták, a következő üzenet volt a szélvédőjén: Elnézést kérünk, nem volt tudomásunk az ön állapotáról, nekünk is van szívünk. Bocsánat még egyszer, a tolvajok. Az 56 éves Maria Elena Barile Damiani szklerózis multiplexben szenved. Autója nélkül nem tud elmenni a rendszeres orvosi vizsgálatokra. A lánya tett közzé felhívást a közösségi médiában, miután a…

Tovább olvasom

Meghaladja a literenkénti négyszáz forintot a gázolaj ára

Tovább emelkedik az üzemanyagok ára szerdán – írja a Holtankoljak.hu. A benzin literenkénti átlagára várhatóan bruttó 3 forinttal emelkedik, a gázolajé pedig bruttó 2 forinttal lesz majd magasabb. Az átlagárak a következőként alakulnak: 95-ös benzin: 386 forint; gázolaj: 401 forint. Legutóbb múlt pénteken, előtte pedig múlt szerdán drágultak az üzemanyagok.

Tovább olvasom

Borzalmas állapotban várja sorsát ez a kocsi a parkolóban – de nem csak élőben, már az interneten is szétszedték az autót, óriási

Amint a világháló nyilvánossága elé került ez a senkinek sem kellő, Miskolcon álló, leamortizált és összetört autó, máris özönleni kezdtek a jobbnál jobb kommentek. A Facebookon tették közzé, hogy ez a gazdátlannak tűnő autó már jó ideje áll ugyanott és ezek szerint senkinek sem hiányzik. Kár, hogy az elmúlt időszakban teljesen megrongálták, illetve szétlopkodták, ami még mozdítható volt rajta. „Obi-Tesco közötti parkoló” – írja a posztoló. Első ránézésre egy Honda Accordnak tűnik a valaha szebb napokat látott gépkocsi, de amit ez a kép kommentálás szintjén kapott, némelyik írást nehéz röhögés…

Tovább olvasom