A felújított épület az egykori Szentpáli iskolában került kialakításra. A polgármester szerint fontos lépés, hogy egy újabb tájseb tűnt el Miskolc belvárosából. A polgármester a részletekről saját Facebook-oldalán számolt be szerda este. „Megtörtént az egykori Szentpáli iskola épületében kialakított új Művészeti Központ műszaki átadása. Egy újabb tájseb tűnt el a belvárosban. Ez a közel százéves épület átadásától hosszú időn át oktatási feladatokat látott el, aztán a kétezres években üres lett, és megkezdődött az állagának romlása. Mindeközben a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium történetének egyik legnagyobb kálváriáját járta be, hiszen…
Tovább olvasomCímke: átadás
Ünnepélyes szalagátvágás… de mintha valami apróság zavarná az átadást
Döbbenetes, de annyira fontos volt a jelenlevő illetékeseknek átadni a Cegléd-környéki kerékpárutat, hogy az sem zavarta őket, hogy néhány méterre tőlük a Posta egyik autója az árokba csúszott. Még a képen is látszik, ameddig ki nem retusálják. Nem tudták volna kivárni a műszaki mentést? A Facebookon találkozhattunk az ezt megörökítő bejegyzéssel. „Gratulálok!Ma ünnepélyes keretek között átadták a Nagykőrös-Nyársapát-Cegléd közötti kerékpárutat. A mellettük árokba csúszott postás autót kitolhatta volna az öt ollós ember, hogy valami hasznosat is csináljanak. KÖD1./ fotó: Ifj. Makó András2./ fotó: Szokolai Attila” Nemcsak Borsod híres a nagy…
Tovább olvasomFél évvel az átadás után összeomlott egy híd – videó
Természetesen mindenki egymásra mutogat, kinek is a felelőssége. Van, aki szerint július végéig még át sem adhatták volna a hidat, mivel a felújítások még nem értek véget. Újabb hihetetlen történet. A román hatóságok vizsgálják, mitől omlott össze az az 50 éves, Neamt megyei híd, amit először újítottak fel, és fél éve adtak át – írja az Euronews, ami szerint egy ember megsérült és elpusztult 20 birka, amiket a hídon áthaladó teherautó vitt. A hidat 2020 júliusában kezdték felújítani, tavaly novemberben adták át a forgalomnak, a felújításra kb. 1,6 millió eurót (most…
Tovább olvasomA fideszes jelölt átadta a frissen felújított vasútállomást – amely félig sincs készen
Rétvári Bence még gyorsan, a választások előtt két nappal átadta az egyik váci vasútállomást, amelynél elméletileg már befejeződtek a felújítási és karbantartási munkák. De mintha nem igazán ezt látnánk. Aztán most, hogy már lezajlottak a választások, hirtelen változott a dal és már „többlépcsős felújítási program” első részlete készült el. „Vác-Alsóváros megállóhelyen idén már 90 ezer utas fordult meg, ezért is fontos, hogy minél jobb minőségű legyen az állomás” – kezdte a megálló felújítását elújságoló Facebook-posztját Rétvári Bence április elsején, a kampányhajrában. És így zárta: „A kétszintes vonatok is előre mennek, nem hátra!”…
Tovább olvasomTokajban átadták az első vidéki Mercure szállodát, áprilistól már fogadja is vendégeit
A település korábbi egyetlen szállodáját alakították át. Így fér meg együtt a nyolcvanas évek retró érzése a mostani modern kívánalmakkal. Tokaj egyértelműen gazdagodott, négy emelet, 55 modern szoba. Az átadáson természetesen jelen volt Koncz Zsófia fideszes képviselő-jelölt is. Az Accor a Hotel Tokaj Kft.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően nyit új Mercure szállodát Tokajban, a világörökség részeként jegyzett Tokaji borvidéken. A hotelnek helyet adó régi épületet teljesen rekonstruálták és felújították. A szálloda minden szobájából gyönyörű kilátás nyílik a Tiszára és Tokaj emblematikus hegyére. Ez szimbolikusan például a fürdőszobák dekorációjában is megjelenik, a régió…
Tovább olvasomKásler átadott egy 16 milliós szobrot, amin elírták Batthyány Lajos nevét
Egyrészt kellemetlen, másrészt szinte hihetetlen, hogy egy ilyen értékkel bíró műalkotást nem ellenőriz le legalább néhány ember az átadás előtt, hogy ilyen szarvashiba ne következhessen be? Hétfőn adott át Sárváron Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy Batthyány Lajost ábrázoló szobrot, a leleplezés azonban csak félig sikerült, mert elírták az egykori miniszterelnök nevét a szobor talapzatán – írja az Ugytudjuk.hu. Batthyány Lajos nevéből kimaradt egy y, így a talapzaton „Batthány Lajos” neve szerepel. A portál egy képet is közölt, amin látható a hiba, még úgy is, hogy a nemzeti lobogó takarja…
Tovább olvasomÜnnepélyesen átadtak egy munkaterületet (!) Bodrogkeresztúron, Koncz Zsófiának máris megköszönték
A település polgármestere szerint Ausztria szintű kisváros lesz Bodrogkeresztúr. Kívánjuk, hogy sikerüljön, bár a közvetlenül a választások előtt tett ígérgetésekhez már hozzászokhattunk az elmúlt bő három évtizedben. Reméljük, nem csak április harmadikáig tart ki a lendület. A részletekről a Globo Televízió adott tájékoztatást. „AUSZTRIAI SZINTŰ KISVÁROS LESZ BODROGKERESZTÚR A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében újul meg a 3838-as Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 6,4 kilométeres szakasza. A felújítás 1,3 milliárd forintból valósul meg. A tervek szerint idén év végére befejezik a kivitelezők a munkát. A munkaterület…
Tovább olvasomA fideszes országgyűlési képviselő átadott egy bicikliutat, ami nem is létezik
A helyiek sem tudnak erről semmit. Mint utóbb kiderült, a fideszes Gelencsér Attila a Facebookon adta hírül, hogy Kaposhomokon átadott egy 4,5 kilométeres bicikliutat, de valójában egy normál közutat javítgattak és kitették a bicikliút táblát egy olyan útszakaszra, ahol egyébként autóforgalom zajlik. Bicikliúthoz köze sincs a dolognak. Meglepetéssel fogadták a kaposhomoki lakosok a Népszava újságíróit falujukban, amikor ők a helyi bicikliút után érdeklődtek. Az elméletileg 4,5 kilométeres kerékpárutat Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője adta át (legalábbis egy november 20-i Facebook-bejegyzése szerint). Az átadó eseményről a kormánypárti megyei lap is beszámolt,…
Tovább olvasomCsöbör Katalin újabb szalagátvágása, két újraaszfaltozott szirmabesenyői utcát adott át a kormánypárti képviselő
A fejlesztés 33 milliós támogatásból valósult meg. – Az Alkotmány utca a Belügyminisztérium pályázatán elnyert húszmilliós összegből, valamint az önkormányzat tízmillió forintjából újulhatott meg – ismertette Bodnár Krisztián szirmabesenyői polgármester, hozzátette, a Magyar Falu Programból több mint tizenhárom és félmillió forint került a településre, ezáltal újult meg a temető mögötti útvonal mintegy háromszázhatvan méteren. – Szintén a Magyar Falu Program keretében kétmillió forintot nyertünk, így valósítottuk meg a temető körbekerítését – tette hozzá a településvezető. – A két út átadása is mutatja, hogy a település dinamikusan fejlődik. Ez köszönhető a település vezetésének és…
Tovább olvasomRekordgyanús: hány dolgot tud átadni egy fideszes országgyűlési képviselő egyetlen nap alatt?
A választások közeledtével megszokhattuk már, hogy hirtelen megszaporodnak az ünnepélyes szalagátvágások és átadások. Vitányi István, kormánypárti képviselő azonban ezt alighanem teljesen új szintre emelte. Azt már tudjuk, hány politikus kell kampányidőszakban egy dolog ünnepélyes átadásához, de vajon hány dolgot tud egyetlen politikus ünnepélyesen átadni egyetlen nap alatt? A válaszra senkinek sem kell tovább várnia: a Debreciner szúrta ki Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő rekordgyanús teljesítményét, aki egyetlen szombati nap alatt öt (5!) egészen különböző dolog előtt vághatott át ünnepélyesen szalagokat a közel kétezer lelkes, határ menti Berekböszörmény „Ősz búcsúztató” zenés-táncos délelőttjén. Átadott egy játszóteret:…
Tovább olvasom