A fideszes jelölt átadta a frissen felújított vasútállomást – amely félig sincs készen

Megosztás

Rétvári Bence még gyorsan, a választások előtt két nappal átadta az egyik váci vasútállomást, amelynél elméletileg már befejeződtek a felújítási és karbantartási munkák. De mintha nem igazán ezt látnánk. Aztán most, hogy már lezajlottak a választások, hirtelen változott a dal és már “többlépcsős felújítási program” első részlete készült el.

„Vác-Alsóváros megállóhelyen idén már 90 ezer utas fordult meg, ezért is fontos, hogy minél jobb minőségű legyen az állomás”

– kezdte a megálló felújítását elújságoló Facebook-posztját Rétvári Bence április elsején, a kampányhajrában. És így zárta: „A kétszintes vonatok is előre mennek, nem hátra!” A KDNP-s politikus, akit csúcsra járatott kampány után vasárnap nagy fölénnyel, a szavazatok 56,13 százalékával választottak meg megint a térség, a Pest megyei 4. választókerület egyéni képviselőjének, maga is elment a választás előtti csütörtökön a MÁV helyszíni sajtótájékoztatójára, ahol azt jelentették be, hogy befejeződtek a karbantartási munkálatok Vác-Alsóváros megállóhelyen. A részletekről a Telex számolt be.

Rétvári Bence, Vác fideszes országgyűlési képviselője átadja a felújított Vác-Alsóváros megállóhelyet április 1-én – Fotó: Rétvári Bence / Facebook

A MÁV közleménye szerint Vác-Alsóváros is szerepel a vasúttársaság legforgalmasabb helyszíneit érintő „50 megújuló állomás” programjában. „A vasúttársaság

kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása.

Ennek érdekében Vác-Alsóváros megállóhelyen összesen nettó 277,5 millió forintos beruházásban valósultak meg karbantartási és felújítási munkálatok az elmúlt egy évben, a MÁV FKG és külső partnerek kivitelezésében” – olvasható a múlt csütörtöki közleményben.

Részletesen felsorolták, mi készült el ebből a pénzből:

  • a​ peronokon a régi padok és szemetesek helyére új peronbútorok kerültek;
  • cserélték a térvilágítást;
  • a teljes utastájékoztató rendszert és a hangos utastájékoztatás is felújították;
  • új digitális tájékoztatótáblákat és hozzájuk tartozó órákat is kihelyeztek;
  • a középperonon és a szélső peronon is padokkal és világítással ellátott új utasbeállót helyeztek ki;
  • a megállóhely biztonsága érdekében térfigyelő kamerákat telepítettek több helyre;
  • „a peronra vezető lépcsők, lépcsőtető, és peron melletti betonkorláton is elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat”;
  • Vác-Alsóvárosra három új jegykiadó automatát terveznek tenni még tavasszal, a kihelyezéshez szükséges előkészítést is most végezték el.
Fotó: Rétvári Bence / Facebook
Ez a rész néz ki jobban

A MÁV reakciója:

“…a karbantartási munkálatokat a MÁV az eredeti tervet betartva több ütemben végzi el.”

„Az április elejéig elvégzett munkálatokról múlt héten számoltunk be. A következő karbantartási ütem április végére van ütemezve, ennek keretében valósul meg az aluljáró kifestése és a peron javítása. A 71-es vasútvonal felújítása a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) lebonyolításában történik.”

A megálló fel nem újított részei április 6-án ilyen képet mutatnak – Fotó: Janecskó Kata / Telex
A megálló fel nem újított részei április 6-án ilyen képet mutatnak – Fotó: Janecskó Kata / Telex
A megálló fel nem újított részei április 6-án ilyen képet mutatnak – Fotó: Janecskó Kata / Telex
Ugye mi is úgy érezzük, ez még félkésznek is erős lenne?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek