A kisboltoknak is jobban megéri a nagyoknál vásárolni az árstop miatt

Nem csak a háztartások fogyasztása emelte 60-80 százalékkal az árstopos termékek keresletét, a kisebb boltoknak is jobban megéri a nagyoknál vásárolni. Míg az áruházláncok kénytelenek a tavaly októberi áron adni az árstopos termékeiket, a beszállítókra ez nem vonatkozik, így folyamatosan emelik az áraikat a Portfolio.hu értesülései szerint. A beszállítóknak az elszálló termelői és energiaárak, fizetések, illetve a dráguló szállítási költségek miatt kell árat emelniük – számolt be a HVG. A Pennyben átlagosan 60 százalékkal növekedett a befagyasztott árú termékeknek a kereslete az előző év azonos időszakához képest, a Tesco szintén…

Tovább olvasom

Már van olyan benzinkút, ahol maximum 10 litert lehet tankolni

Olyan is akad, ahol a napi eladást maximálják 250 literben. Orbánék árstopja ebben a formában a töltőállomások leállásához, illetve csődbe viteléhez asszisztál. De “semmi gond”, hiszen ott a MOL, amely ugrásra kész, hogy felvásárolja a sarokba szorított konkurenciát. A kisebb vállalkozások ennyi hónapok keresztül ilyen mértékű, rájuk kényszerített veszteséget már nem tudnak benyelni. A tankolható mennyiséget korlátozza a benzinkutak egy része az üzemanyagárstop meghosszabbítása miatt. Van, ahol legfeljebb 10 liter gázolajat adnak el egy autósnak, máshol csak hatan tölthetik tele a kocsijukat egy nap alatt. Szombaton jelentette be a miniszterelnök,…

Tovább olvasom

Már meg is hosszabbították az üzemanyagár-stopot

Szokatlanul hamar, Orbán bejelentésének másnapján már ki is adták a Magyar Közlönyben a miniszterelnök ígéretét: május 15-ig érvényes a 480 forintos maximált ár az ESZ-95-ös minőségi fokozatú motorbenzinre és a 2710 20 11 KN-kódú dízelgázolajra. A rendelkezés eredetileg február 15-ig lett volna érvényes, ezt még decemberben törvénybe foglalták. Orbán Viktor arról nem szólt a szombati beszédben, hogy közben az üzemanyag nagykereskedelmi ára folyamatosan nő, és mostanra már három benzinkút is bezárt, mert nem bírta elviselni, hogy minden eladott liter üzemanyag veszteséget termel. Sajnos a példát mások is követhetik. A vasárnapi rendelet egyébként…

Tovább olvasom

Ön meg tudja tippelni, mennyibe kerülnek az egyes élelmiszerek az árstop bevezetésével?

A mai naptól, azaz február 1-től május 1-ig összesen hét alapvető élelmiszerre árstopot vezetett be a kormány. Ezek ára nem lehet magasabb, mint amennyi tavaly október 15-én volt. Amennyiben ez valamilyen okból nem megállapítható, a KSH honlapján 2021 októberére közzétett átlagos fogyasztói árakat kell alkalmazni. Ön meg tudja tippelni, hogy a statisztikai hivatal októberi árlistája szerint átlagosan mennyibe fognak kerülni az árstoppos élelmiszerek? Töltse ki kvízünket! Powered by Quiz Maker

Tovább olvasom

Agrárminiszter: Remek lépés az árstop, a kereskedők részéről legyen már ennyi szolidaritás

Vajon egyetlen egyszer megérjük, hogy a Fidesz és holdudvara vállal szolidaritást a társadalommal, vagy mindig csak a bérből és fizetésből, illetve kisvállalkozásból élők fizetik meg a kormány lépései miatt szükséges szolidaritást? Nagy István nem meglepő módon egyetért Orbánék árstopjával, szerinte ez nem okozhat gondot a kereskedőknek. Bőven belefér a kereskedők akciós keretébe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt – ezt mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádióban vasárnap arról, milyen hatása lehet a kormány által bevezetett hatósági élelmiszeráraknak. A hivatalos indoklás szerint azért volt szükség az árstopra,…

Tovább olvasom