Tavaly a kiskereskedelem kivégzése zajlott, több ezer kisbolt zárhatott be

Megosztás

Még a nagy üzletláncok is igen kellemetlenül megérezték az élelmiszer-árstop okozta nyomást, a kisboltok közül pedig rengeteget végképp tönkre is tett, ahogy a független benzinkutak esetében is sokan bedobták a törölközőt, vagy ideiglenesen bezártak.

„A tavalyi első félévben több mint kettőezer kiskereskedelmi bolt zárt be, a második félévben minden bizonnyal folytatódott ez a kedvezőtlen tendencia, tehát tavaly akár több mint négyezer kisbolt is bezárhatott” – nyilatkozta Hornyák József, a Portfolio makroelemzője az ATV Híradójának. Az elemző szerint kedvező változásra idén sem kell számítani, hiszen mindenki a tavalyinál magasabb inflációval számol 2023-ra.

Az áremelkedéseknél azonban vannak, amik még jobban megviselik a hazai kiskereskedelem szereplőit, ezek pedig az élelmiszercikkekre megállapított hatósági árak, ezért az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ). A rendelkezés értelmében ugyanis az érintett cikkeket a 2022.október 15-i árukon kell értékesíteni, ez azonban az infláció, az energiaárak növekedése, a háború és az aszály következtében egyre nagyobb terhet jelent a kereskedőknek. Az MNKSZ szerint a jelenlegi állapotok április 30-ig sem tarthatók és úgy látják, hogy az ársapkák nem mérséklik az inflációt, ezért ki kell azokat vezetni haladéktalanul.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt mondta, a kereskedőknek nagy terhet jelent az ársapka, ugyanis a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbözetet nekik kell finanszírozniuk. Ráadásul a rögzített árú termékekre továbbra is nagy az igény. Fodor szerint mindez leginkább a vidéki kis- és családi vállalkozásokat sújtja a legkeményebben, hiszen a nagyobb üzletláncok az árstop okozta veszteségeket arányosan el tudják osztani a több ezer termékük között, míg egy kisboltnak ilyen lehetősége nincsen.

Kapcsolódó cikkek