A miskolci közösségi közlekedéssel foglalkozó első cikkünkben beszámoltunk az MVK 2015-2019 közötti nehézségeiről, részletesen áttekintettük, hogyan adósította el 4 milliárd forinttal a céget a korábbi fideszes városvezetés, aztán a drámai sofőrhiánnyal foglalkoztunk, végül az új városvezetés által elindított válságkezelésről írtunk. Cikkünk második részében a 2020-tól napjainkig tartó időszakot fogjuk vizsgálni, illetve megpróbálunk kicsit a jövőbe tekinteni, és kideríteni, mi várható a tömegközlekedés helyzetét illetően a borsodi megyeszékhelyen. Az önkormányzati választásokat követő év márciusában Magyarországot is elérte a Covid-19 járvány, amely mindenkiben komoly félelmeket keltett. Az kétségkívül kijelenthető, hogy a betegség…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Így néz ki a levegőből és békaperspektívából az Y-híd kerékpáros átkelője
Épül az új kerékpáros híd Miskolcon, megnéztük, hogy hol tart a munka. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az elmúlt napokban megérkezett a kerékpáros forgalomra szolgáló híd szerkezete a miskolci beruházáshoz. Az új hídszerkezet felhasználja a Kisfaludy utcai régi közúti híd meglévő pilléreit. Az Y-híd egyébként maga is kerékpározható lesz. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomÚjabb népszerű miskolci étterem kényszerül bezárni a rezsiemelés miatt
Már többször írtunk arról, hogy milyen hatalmas terhet jelent a vendéglátóhelyek számára a brutális rezsiemelés, tegnap egy pizzéria példáján keresztül mutattuk be, hogy a rezsiemelés gyakorlatilag kigazdákodhatatlan, hiszen az étterem 2,3 millió forintos gázszámlát kapott. Az elszálló energiaárak mellett az sem segít a helyzeten, hogy az elmúlt években a koronavírus miatti bezárások is komolyan megviselték a szektort. Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy bezárt Miskolc egyik ikonikus belvárosi étterme, a Vendelin. Most egy másik közkedvelt, különleges étterem kényszerült hasonló lépésre. A Happy Sushi Miskolc egy rövid közleményben jelentette be…
Tovább olvasomElindult az új tanév, Miskolcon rendőrök segítették a forgalmat az iskoláknál
Az első tanítási nap egyik nehézsége, hogy a reggeli csúcsforgalom éppen az iskoláknál jelenti a legnagyobb veszélyt. A rendőrök azonban besegítettek. Szeptember 1-jén mintegy 14 ezer diák kezdte meg tanulmányait a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő 46 általános iskolában, öt gimnáziumban és egy zene- és táncművészeti szakgimnázium. A 2022-23-as tanévet 1270 elsős kisdiák kezdte meg, a tankerület középfokú intézményeibe 702 tanuló nyert felvételt az első évfolyamokra – tájékoztatta a Minap.hu szerkesztőségét László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója. – A tanévnyitó ünnepséget követően az első napon jellemzően osztályfőnöki órákat tartanak a pedagógusok, ahol megtartják…
Tovább olvasomÜtközött és felborult egy mentőautó Miskolcon
Sérülés is történt a megyeszékhelyi balesetben. Sérüléses baleset történt Miskolcon a Szilágyi Dezső és Lévay utca kereszteződésében – írta meg a Borsod Online. A lap információi szerint a mentőautó megkülönböztető jelzést használva érkezett a kereszteződésbe. A személyautó zöld jelzésre érkezett a csomóponthoz és nem vette észre a közeledő mentőautót, így összeütköztek. A mentőautó felborult, a benne lévő három fős személyzet és egy beteg közül egyikük könnyebb sérülést szenvedett. Forrás és fotók: boon.hu
Tovább olvasomVeres Pál részvétét fejezte ki a miskolci pinceomlásban elhunytak családtagjainak
Beszakadt egy bővítés alatt álló pince mennyezete szerda délelőtt Miskolctapolcán, az esetről mi is beszámoltunk.Veres Pál Miskolc polgármestere a helyszínen fejezte ki részvétét a tragédiában elhunytak családtagjainak. Jelenleg annyit tudunk a tragédiáról, hogy egy pincét igyekezett bővíteni a három férfi. Úgy tudjuk, egyikük 26 év körüli, ketten pedig 30 fölöttiek. A munka közben azonban a járat felső része rájuk szakadt; nagy mennyiségű, több tíz köbméter föld temette maga alá a munkásokat. – Őszinte részvétemet szeretném kifejezni az áldozatok családtagjainak – mondta Veres Pál polgármester, aki a tragédia bekövetkezte után a helyszínre sietett, hogy…
Tovább olvasomSegítség az iskolakezdésben, újrahasznált, megtöltött táskák találtak új gazdára
A továbbra is jó állapotú táskák megmenekültek a kidobástól, ezzel együtt pedig sikerült támogatni néhány nehéz sorsú családot az iskolakezdésnél. Tavaly indult el a MiReHu Nonprofit Kft. „Ne legyen nehéz az iskolatáska” nevű akciója, kettős céllal: népszerűsíteni az újrahasználat eszméjét, egyben támogatni a nehéz helyzetben lévő családokat – írja a Minap.hu. A cég ügyvezetője, Ladányi Roland elmondta, hogy nem csupán „megmentették” a használt iskolatáskákat a kidobástól, hanem tartalommal is megtöltötték őket: különböző iskolaszerekkel együtt vehették át a darabokat a gyerekek. Az iskolatáskákat a cég felhívására miskolci lakosok és intézmények ajánlották fel. Olyanokról van…
Tovább olvasomFertőző májgyulladás Miskolcon, az egyik óvoda gyermekei máshol kezdik a tanévet
Az intézmény egyik munkatársa fertőződött meg ‘Hepatitis A’ vírussal, így a Bársony utcai óvoda kisgyermekei egy időre elköltöznek. Fertőző megbetegedés miatt más feladatellátási helyen kezdik meg a 2022/2023-as nevelési évet a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) Bársony János Úti Tagóvodája gyermekei – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A közlemény szerint szerdán igazolódott be, hogy „Hepatitis A” vírussal fertőződött a MIÓVI Bársony János Úti Tagóvoda egyik dolgozója. „A protokollnak megfelelően azokat a munkatársakat, akik fertőzött kollégájukkal a tünetek megjelenését megelőző napokban érintkeztek, szükséges beoltani. A kontakt személyek esetében megfigyelési…
Tovább olvasomCsütörtökön nem lesz melegvíz az Avas I. ütemében
Az elmúlt hetekben az Avasi hőkörzetben több hibahelyet határoltak be a távhőszolgáltató munkatársai. A távhővezeték problémák többségét már korábban kijavították a szakemberek és csütörtökön elvégzik a Középszer utcai gerincvezetéken feltárt lyukadások javítását is. A távhővezeték javítása miatt szeptember 01-én reggel 8 órától várhatóan 20 óráig szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás az Avas I. ütemében. A vezetékjavítás munkálatai miatt az érintettek szíves megértését kéri a MIHŐ. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomRáomlott egy pince a munkásokra Miskolcon, ketten meghaltak
Három fiatal férfi végzett munkálatokat egy Miskolcon található pincében 2022. augusztus 31-én a reggeli órákban, amikor a pince mennyezete beszakadt és a munkásokat maga alá temette – számolt be az eseményekről a police.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a területet lezárták. A Borsod Online-nak Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője azt mondta, hogy két férfi a balesetben biztosan elhunyt. A harmadik a leszakadt födém alatt lehet, aminek a megmozdításához bányamérnököket várnak a helyszínre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Tovább olvasom