Újabb központosítás következik be, bár a megszokott helyükről a jelenlegi variáció szerint nem kell elmenniük. Arról azonban nyilatkozniuk kell a védőnőknek, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készülhetnek-e, illetve ellenőrizhetik-e a gépkocsi- és számítógépadatokat. Ismerős elem a státusztörvényből?
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Mokrai Mihály: a Fidesz gazdálkodása tönkretette a MIVÍZ-et
Mint arról többször írtunk, az állam visszautasíthatatlan ajánlatot tett az egyre nehezebb helyzetbe sodródott önkormányzatoknak: ingyen átadhatják a veszteségesen működő városi vízműveket az államnak. Pénteken Miskolc képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, melynek témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházása volt. A napirendi pontot Nyíri László, a MIVÍZ stratégiai igazgatója ismertette. Felidézte, hogy a közgyűlés korábban két ízben is foglalkozott a témával. 2022 augusztusában felhatalmazta a polgármestert a grémium, hogy kezdjen tárgyalásokat a közmű-szolgáltató átadásáról a magyar államnak. Ekkor még – többek között – 5 százalékos tulajdonrészt kért az…
Tovább olvasomHatalmas fa borult egy parkoló autóra az SZTK-nál
Szinte gyökerestől kifordult a fa, a katasztrófavédelem nem mindennap találkozik ilyen kihívással.
Tovább olvasomEzen a napon történt a Miskolc elleni legsúlyosabb légitámadás a II. világháborúban
Az 1944. június 2-i bombázás következtében több mint kétszázan meghaltak a megyeszékhelyen.
Tovább olvasomLátványos drónfelvétel a felújítás alatt álló Avasi kilátóról – videó
Már jó pár hete elkezdődött a Miskolc jelképének számító torony rekonstrukciója – megnézük, hogyan állnak a munkálatok.
Tovább olvasomHarminc önkormányzati ingatlanra lehet pályázni Miskolcon
A lakosság körében népszerű online lakáspályázati lehetőség június 5-én hétfőn indul újra, melyen összesen 30 önkormányzati bérlakás kerül meghirdetésre két pályázati formában.
Tovább olvasomIvóvíz rekonstrukció és útszűkítés az Előhegy utcában
A MIVÍZ Kft. arról tájékoztatta az érintett lakosokat, hogy az Előhegy utca 7-9. számok közötti útszakaszt érintve 2023. június 5-12. között végzi a kisvasút sínei alatt futó, 500 mm átmérőjű ivóvízvezeték szakasz tervezett rekonstrukcióját. A munkálatok alatt az érintett terület ivóvíz ellátása folyamatos lesz, de a rekonstrukció befejezésének velejárója lehet a visszanyitást követő, esetlegesen előforduló, átmeneti vízzavarosodás, mely a kifolyók megnyitását követően megszűnik. A munkák zajjal és porral is járhatnak, valamint ideiglenes útszűkítéssel, ezért a környék lakóinak megértését és szíves türelmét kéri a MIVÍZ. Továbbá arra figyelmeztetik az autósokat és…
Tovább olvasomIsmét üzemelnek a város ivókútjai
Hamarosan beköszönt a nyár és vele együtt a forróság. A tikkasztó melegben az égető napsugarak ellen menedéket nyújthat egy fa kellemesen hűs árnyéka és természetesen néhány korty frissítő ivóvíz. A MIVÍZ Kft.ugyanis befejezte a város turisztikai területein az ivókutak szezonális karbantartását, így a kutak mostantól üzemszerűen működnek. Többek között Lillafüreden a LÁÉV kisvasútnál, az Erzsébet sétányon, a Majális Parknál, a Tapolcai Parkban, a Hejőligetben, illetve a Népkertben. 2022-ben a MIVÍZ Kft. által pályázati forrásból telepített új ivókutak is üzemelnek mostantól, a Búza téren a Népkertben a II. János Pál Pápa…
Tovább olvasomÜzentek a miskolci lakók azoknak, akik illemhelynek használják a bejáratot
Rendkívül idegesítő lehet rendszeresen ilyen kellemetlenséggel találkozni a saját otthonunk bejáratánál, ahhoz képest még egészen kulturáltan sikerült beszólni a kiragasztott üzenetben.
Tovább olvasomMiskolcon is tüntettek a közoktatásért, a „megfélemlítések” miatt nem túl sokan
Így is több száz fős tömeg indult el a Centrumtól a Szent István térre, tanulságos beszédek hangzottak el. De a kritikus mennyiségű ember egyre inkább hiányzik, van, aki belefásult már, van, aki feladta hivatását, van, aki pedig a befenyítések miatt nem mer kiállni a nyilvánosság elé, hanem tűri a tűrhetetlent – mutattak rá a szervezők.
Tovább olvasom