Miskolcon is tüntettek a közoktatásért, a “megfélemlítések” miatt nem túl sokan

Megosztás

Így is több száz fős tömeg indult el a Centrumtól a Szent István térre, tanulságos beszédek hangzottak el. De a kritikus mennyiségű ember egyre inkább hiányzik, van, aki belefásult már, van, aki feladta hivatását, van, aki pedig a befenyítések miatt nem mer kiállni a nyilvánosság elé, hanem tűri a tűrhetetlent – mutattak rá a szervezők.

“Levegőt!” – felirat az országos megmozdulás jelszavával a menet elején. “Szolidaritást!”, olvasható a felkiáltás egy másik táblán, miközben a tüntetők arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak a menethez. A szervezők elmondása szerint több százan gyűltek össze az újabb miskolci demonstrációra, hogy együtt skandálják: “nincs tanár, nincs jövő”. A magyar közoktatás állapota miatt aggódók azt is kérték, hogy “fizessétek meg a tanárainkat!”.

A demonstrálók között diákokat, szülőket és nagyszülőket, pedagógusokat, civileket, valamint helyi politikusokat is láttunk. A „Levegőt” elnevezésű eseményt Molnár Áron „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezte. Miskolcon kívül megmozdulást tartanak Budapesten, Sopronban, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Szentesen, Egerben, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szekszárdon és Balassagyarmaton is.

Az egyik tanár úgy fogalmazott, hogy “bántalmazó kapcsolatban élünk a felelős minisztériumunkkal. A problémáinkat lenézik, erőszakkal reagálnak rájuk, a valódi megoldási szándék legkisebb jele nélkül”. Pályatársa pedig arra panaszkodott, hogy “nem hallgatnak meg minket, egyre inkább el vagyunk lehetetlenítve, fogy a levegő, sarokba vagyunk szorítva, fulladunk”.

Czipa Zoltán András emődi pedagógusként a “csendben maradó”, “kiszolgáltatott” és “félelemben élő” vidéki kollégáihoz szólt. Úgy vélekedett, hogy “a túlélésre játszanak”, pedig tisztában vannak a problémákkal. Azt mondta, egykor megbecsült pedagógusként ma a rendszer “ellenségként” kezeli őt. A tanárok lettek ugyanis a legújabb “ellenség”. Korrupciót és erkölcstelenséget emlegetett a kormányzatban.

– “A szemünk előtt zajlik minden: sáskaként rágják le a vetést, vakondként túrják az ország gyökerét, erdő nélküli lombkoronasétányt építenek és lopják szét az országot” – fogalmazott, hozzátéve: ezt látják vidéken is, mégis hallgatnak a pedagógusok, akiket bátorságra ösztökélt.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének regionális vezetője “tolvajlást” emlegetett akkor, amikor az elmúlt tíz évben “ellopták tőlem a szakmámat, a hivatásomat, ellopták a településektől az iskoláikat, az intézmények autonómiáját, az időt és a pénzt az iskolák felújításához; a fiatal pályakezdőket, a bizalmat, a biztonságot, a normális életpályamodellt. De a lelkünkből, pedagógusi és emberi méltóságunkból is ki akarnak forgatni minket” – fogalmazott a vezető. (Forrás: Minap.hu)

Frissítés:

A fővárosban, a Belügynél tartott tüntetés után a résztvevők egy része a Parlament, majd a Jászai Mari tér felé indult. Mivel ez már nem a tüntetés hivatalos része volt, a rendőrök a rakpartnál körbezárták a vonulókat, és egyesével igazoltatják a résztvevőket. Vannak diákok, akik leültek tanulni.

A rendőrség „céltalanul vonulókról” beszél a helyszíni videóban:

Csütörtökön 15 városban tüntettek a Noár és a Tanítanék szervezésében a státusztörvény és a rendőri erőszak ellen. (Forrás: 444.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek