MSZP: a kormány a multikat támogatja a munkahelyek védelme helyett

A Magyar Szocialista Párt szerint a kormány a koronavírus-járvány által fenyegetett munkahelyek védelme helyett a multinacionális cégeknek szórt ingyenpénzt. Erről az elnökhelyettes beszélt vasárnap a Facebookon. A tőkeerős multinacionális vállalatok örömtáncot lejthetnek, mivel a kabinet tavaly 1700 milliárd forinttal támogatta őket. Ezt úgy szemléltette, hogy az adófizetőknek 130 millió forintjukba került egy-egy munkahely ezeknél a társaságoknál, ami alkalmazottanként 27 évi átlagkeresetnek felel meg – fogalmazott Komjáthi Imre. Hozzátette: a kormánynak ehelyett a munkahelyüket elvesztőket és a kis- és középvállalkozásokat kellett volna segítenie, például a 80 százalékos bértámogatás bevezetésével. A kabinet…

Tovább olvasom

Elhunyt Sas József

82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista, számolt be róla a Blikk. A hírt a humorista családja is megerősítette az ATV-nek. Január elején koronavírussal került kórházba, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni. Sas József 1939-ben Polacsek József néven született Békéscsabán. 1957-ben végezte el a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolát, ahol például Hofi Géza is tanult. Ezután a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Itt változtatta meg a vezetéknevét Sasra. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének,…

Tovább olvasom

Figyeljünk, mert a Tinder tele van csalókkal, már a magyar rendőrség is elismeri a jelenséget

Ismerkedést imitálnak, ám gyorsan kiderül, hogy csak a pénzünket akarják. Igaz, aki internetes ismerkedésre adja a fejét, a kezdetektől kell, hogy számoljon, hogy hatalmas számban voltak és vannak jelen a csalók. Ellepték a társkeresőket a magukat gazdag üzletembernek/asszonynak kiadó, vonzó befektetési brókerek. A belga pénzügyi felügyelet is figyelmezteti a randizni vágyókat. A magyar rendőrség már jelenségként kezeli a társkeresős bitcoincsalást. Egy példa: 30 millió forintot bukott egy magyar férfi, mert bedőlt egy szexi mesének. András 33 millió forintot bukott egy Tinderen megismert ázsiai szépség befektetési tanácsaival. Történetét az Indexen osztotta meg, aminek…

Tovább olvasom

A hajléktalan embereket védő „vörös kódot” hirdetett az Emmi

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője a várható nagy hidegre tekintettel elrendelte a hajléktalan emberek életét védő úgynevezett vörös kód kiadását – jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős államtitkára, Fülöp Attila. Hangsúlyozta: Az intézkedés azt jelenti, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan ellátórendszer már nem tudja fogadni őket. A „vörös kód” vasárnap délben lép életbe és kedd 10 óráig érvényes. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ebben az időszakban éjszakánként legalább mínusz 10 fok lesz, vagy attól hidegebb.…

Tovább olvasom

SZJA-mentesség: egy 23 éves fiatal a tévében dicsérte a kormány döntését, csak azt nem közölték a nézőkkel, hogy a Fidesz tagja

A 25 éven aluliak személyi jövedelamadó-mentessége volt az egyik beszédtéma a HírTV-ben, ahol finoman szólva megvezették a nézőket – írta a 444.hu. A műsorvezető egy bizonyos Bóka Bencét úgy konferált fel, hogy „23 éves, és már dolgozik, tehát van önálló bevétele”. A fiatalember a bemutatkozásában elmondta, a veszprémi önkormányzat ifjúsági referenseként dolgozik, de azt senki nem említette, hogy egyben a Fidelitas közép-dunántúli elnöke is. Ezt követően úgy dicsérte a kormány intézkedéseit, hogy a nézőknek fogalmuk sem volt róla, hogy egy fideszes politikus beszél a kamerába. Mint kiderült, már ki is…

Tovább olvasom

Erre figyelj, ha nem akarod elbukni az otthonfelújítási támogatást

A Portfolio.hu szedte össze a legfontosabb buktatókat az idén és jövőre elérhető otthonfelújítási támogatás kapcsán, amellyel akár 3 millió forintot is megspórolhatnak a gyermeket nevelők egy lakásfelújítás során. Az otthonfelújítási támogatás lényege, hogy aki 25 év alatti gyermeket nevel a háztartásában, és felújítja a lakását, az a számlák összegének 50%-ára, de legfeljebb 3 millió forintnyi állami támogatásra jogosult. Házaspárok mellett élettársak, elváltak és egyedülállók is igényelhetik. Az igénylést a számlák összegyűjtése után egyszer, 2022. december 31-éig lehet a kormányhivatalnál benyújtani – írja a Portfolio.hu, amely azonban számos buktatót is összegyűjtött…

Tovább olvasom

Szakértő: Nem véletlen a Fidesz taktikázása a 25 éven aluliak adómentességéről éppen a választási évre időzítve – a fiatalok nem fideszesek

Az elmúlt tizenegy év kormányzása, a rengeteg botrány a fiatalokat teljesen elfordította a kormányzó koalíciótól, a felmérések szerint a harminc alattiak közül kétszer annyian szavaznának most az ellenzékre, mint a Fidesz-KDNP-re. Ezért Orbán „véletlenül” éppen a választási évre, 2022-re időzít egy ilyen adómentességi programot. A Medián végezte a vizsgálatot. Tavaly év végi felmérésük szerint a 30 éven aluliak kevesebb mint negyede választaná a kormánypártot. A 25 év alatti fiatalok teljes jövedelemadó-mentességet kapnak legkésőbb 2022. január 1-től – jelentette be Orbán Viktor pénteken. A miniszterelnök azt mondta, azért tartják ezt fontosnak, hogy a…

Tovább olvasom

Nem marad el a középiskolai felvételi

Megtartják az iskolákban a februárban esedékes központi felvételi vizsgát, közölte kedden sajtókérdésre az operatív törzs tájékoztatóján Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. Hozzátette, a felvételiket a járvány elleni védekezés szabályainak megfelelően szervezik meg az intézményekben: a résztvevő diákok számára kötelező lesz a távolságtartás, a maszkviselés, a szüleik pedig nem léphetnek majd be az iskolák épületébe.

Tovább olvasom

Hat év börtönt és többmilliós vagyonelkobzást kér az ügyészség a fideszes Boldog Istvánra

6,666,666 forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért Boldog István elsőrendű vádlott esetében a Központi Nyomozó Főügyészség, írja friss értesülései alapján az Alfahír. Mint írják: a vádirat lényege szerint a fideszes képviselőhöz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019. májusában 20 millió forintot kaptak. Az Alfahír megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget,…

Tovább olvasom

Orbán: Jövő évtől szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak

Legkésőbb 2022. január 1-től a 25 év alatti fiatalok teljes jövedelemadómentességet kapnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában, írja a HVG. A kormányfő mondta, az intézkedés 130-150 milliárdba fog kerülni, de fontosnak tartja, hogy a fiataloknak is segítsenek, ne csak a nyugdíjasoknak. Az ügyben nehéz tárgyalásai vannak Varga Mihállyal, de „eldöntöttük” a kérdést. A bejelentést azzal vezette fel, hogy idén elkezdik visszaadni a 13. havi nyugdíjat, egy heti nyugdíjjal több lesz a februári borítékban, elindították a valaha volt legnagyobb lakásfelújítási és otthonteremtési programot. Egy építőkocka…

Tovább olvasom