A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghatározta azoknak az ágazatoknak, illetve vállalkozásoknak a körét, amelyek az első szakaszban igényelhetik a nulla százalék kamat mellett elérhető, maximum 10 millió forintos Újraindítási Gyorskölcsönt – írja a haszon.hu. Az első szakaszban kedvezményezett tevekénységek TEÁOR kódjait tartalmazó lista elérhető az Összetartók.hu és a www.mfb.hu oldalakon, ahol a folyósítással megbízott MFB folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket a hitelprogramról, hogy a vállalkozások felkészülhessenek a hitelkérelmek benyújtására.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Jakab Péternek autóbalesete volt
Egy intenzív parlamenti nap előtt karambolozott Jakab Péter, a Jobbik elnöke Budapesten, az Árpád hídnál. A baleset részleteiről keveset tudni, de Jakab Škodájának eleje és egy piros autó hátulja tört össze a koccanásban. A hírt Jakab Péter osztotta meg közösségi oldalán: „Ritkán adom ki a kormányt a kezeim közül, most mégis megtettem” Jakab Péter ezzel arra utalt, hogy nem ő vezette az autót. A Jobbik elnöke megköszönte a mentősöknek, akik hívás nélkül is megálltak megkérdezni, hogy rendben vannak-e. Hozzátette: Hogy a kormánymédia mit keresett ott, nem tudom. Ők mindenesetre nem kérdezték…
Tovább olvasomMicsoda különbség egyház és egyház között – 246 millióra büntette a NAV Iványiékat
Ezzel egy időben Orbán Viktor egy hotelt és kétmilliárdot vágott hozzá a neki kedves egyháznak. Nagyon nem mindegy, kik álltak be a sorba a miniszterelnököt és a NER-t imádók közé és kik nem. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire összesen 246 131 000 forint (ebből 90 000 000 forint késedelmi díj) büntetést szabott ki a NAV, ami az egyes intézményeik bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti, derül ki az Oltalom Karitatív Egyesület Facebook-bejegyzéséből. „Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás…
Tovább olvasomIndulnak a bajok – Debrecenben két osztály orvosai egységesen nem írták alá az új szerződést
Ha sürgősen nem találnak kompromisszumos megoldást, hamarosan megszűnik a traumatológiai és kézsebészeti ellátás a városban és környékén. Az ok természetesen a kormány által nagyon nyomott, megváltoztatott feltételek. Március elsejétől megszűnik a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás, ha nem ülnek le tárgyalni a szerződéstervezetekről – írták a Debreceni Egyetem klinikájának orvosai. Nem hajlandók aláírni új szerződésüket a Debreceni Egyetem klinikáján a traumatológiai és kézsebészeti osztály dolgozói – értesült a Telex. A portál bemutatott egy levelet, amelyben az orvosok azt írták a Klinikai Központ vezetőinek, hogy azonnali egyeztetésre van szükség, különben „március elsejétől megszűnik…
Tovább olvasomOrbán bőkezű is tud lenni – éppen egy hotelt és kétmilliárdos támogatást adott az egyháznak
Vegyük észre, hogy nem mindegy, ki kéri. Ugye Miskolcon is örülnénk, ha az önkormányzat kapna és nem csak elvonnának tőlünk kormányoldalról? Orbán Viktor tavaly november végén járt Kalocsán, és azt javasolta az egyháznak, hogy vegye meg a Wellness Hotel Kalocsát. A kormányhatározat december 17-én meg is jelent, 22-én pedig be is jegyezték az adásvételt – írja az Átlátszó. A cikk szerint a miniszterelnök Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsek 70. születésnapja alkalmából, november 22-én személyesen látogatott Kalocsára, és ekkor konstatálta, hogy a felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van. ORBÁN…
Tovább olvasomElfelejtették közölni, de valójában az EU-tól jön a kisvállalkozásoknak szánt tízmilliós gyorskölcsön
Február elején derült ki, hogy a kormány kamatmentes újraindítási gyorskölcsön címén is mentőövet dob a leginkább bajban lévő (mikro)vállalkozásoknak, melyek így egy 10 millió forintos hitelhez juthatnak. Az első tudnivalókat Orbán Viktor jelentette be az iparkamara hagyományos évnyitóján. Az újabb gyorskölcsön részleteit a Magyar Közlöny legfrissebb száma taglalja. E szerint – vette észre a Portfolio.hu – a lehívható pénzek uniós forrásból jönnek. A gazdasági lap úgy összegez: a gyorskölcsön nem állami kamattámogatású konstrukció lesz, hanem visszatérítendő EU-forrásból kialakított hiteltermék. Az újraindítási hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint. A programért a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli…
Tovább olvasomMegszavazta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Ahogy az várható volt, átment a kétharmados döntés, újabb 90 napos rendkívüli felhatalmazást kapott a kormány. Az ellenzék hiába jelezte már előre, hogy nem támogatja az újabb hosszabbítást, a kétharmados többséggal rendelkező kormánypárti képviselők szavazatával, 134 igen, 55 nem és egy tartózkodás mellett elfogadták a javaslatot, így újabb 90 napos rendkívüli felhatalmazást kapott a kormány. A DK módosító javaslatát a kormánypárti fideszes többség leszavazta, így nem került be a törvénybe, hogy a koronavírus elleni vakcinák között szabadon lehessen választani. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője arról beszélt napirend előtt: Kormányoldalon visszaélnek…
Tovább olvasomBeoltották a dolgozókat, nyithatnak a budapesti gyógyfürdők
Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák a gyógyászati egységeket. Erre azért volt lehetőségük, mert az alkalmazottak egészségügyi dolgozóknak minősülnek. A gyógyfürdők november óta nem üzemelhettek, de a tervek szerint március közepén újranyithatnak, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni. „Az NNK hivatalos válasza megerősítette Társaságunk álláspontját, miszerint a Társaságunk kezelésében lévő gyógyfürdők egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkeznek, s tevékenységük egészségügyi tevékenységnek minősül és valamennyi, a Társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak…
Tovább olvasomSzinte mindenki büntetlenül megússza, ha visszatekeri a kilométeróra-számlálót
A rendőrségi adatok alapján az elmúlt nyolc évben csupán 1774 esetben indult nyomozás kilométeróra-tekerés (pontosabban kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása) miatt, de ezek közül is csak 21 esetben történt vádemelési javaslat, vagy szabtak ki bármilyen büntetést – írja a Szabad Európa vonatkozó hétfői cikkében. A lapnak Varga Tibor, az Autóvizsgálat.hu ügyvezetője azt mondta, hogy évente több tízezer céges autó alakul át Magyarországon keveset futott, „orvos/női/nyugdíjas” tulajdonostól származó, megkímélt állapotú autóvá – legalábbis a hirdetésben. Hogy a 3-5 év alatt akár több százezer kilométert futott autókat el tudják adni, az órákat gyakran…
Tovább olvasomHúsznál is több oktató adta be a felmondását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
Tömegével adták be február 19-én, pénteken a felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói – írja a HVG. A 2020/2021-es tanév őszi félévének befejeztével a Színház- és Filmművészeti Egyetem alábbi oktatói felmondták munkaviszonyukat az egyetemmel, nem írták alá szerződésüket a következő félévre, illetve megszüntették tagságukat az SZFE Doktori Tanácsában: Ari Zsófia Bagossy László Báron György Bodor Johanna Csató Kata Csizmadia Tibor Dávid Attila Fekete Ádám Földényi F. László Gábor György Garai Judit Gigor Attila Gimesi Dóra Kárpáti Péter Kovács D. Dániel Nagy Zoltán Németh Gábor Pálfi György Róbert Júlia Ruttkay…
Tovább olvasom