Kásler megengedte, hogy jövő héttől ismét lehessen egynapos sebészeti ellátást végezni

Hétfőtől maga a miniszter adta meg erre az engedélyt. Hétfőtől újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy az új típusú koronavírus által okozott járvány harmadik hulláma során az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek, valamint a kórházi ellátást igénylő betegek számának folyamatos csökkenése teszi lehetővé az egynapos ellátások újraindulását. Az egynapos sebészeti beavatkozások kizárólag az ellátás rugalmas tervezésével és a szükséges járványügyi intézkedések betartásával indíthatók újra –…

Tovább olvasom

Dagad az örökösnő-botrány: „A svájci szállodát is én fizettem Kósának, a bankkártyám is nála van”

A csengeri örökösnő rendületlenül állítja, hogy a fideszes Kósa Lajos aktívan részt vett az eljárásokban és nyakig benne van az egészben. P. Mária vallomást tett a bíróságon, azt állítja, még mindig hisz abban, hogy az öröksége megvan, és meg fogja kapni. Ha nem, akkor őt is becsapták. Megtartották a Mátészalkai Járásbíróságon a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária ügyének első tárgyalását. A húszrendbeli csalással, összesen 780 millió forint kár okozásával vádolt nőt eredetileg március elején hallgatták volna meg, de akkor ez technikai okok miatt elmaradt. A Telex tudósítása szerint a tárgyalásra online videókapcsolaton keresztül…

Tovább olvasom

Már az epret is aranyárban kaphatjuk hazánkban

Ki gondolta volna ezt akár csak néhány évvel ezelőtt is, hogy az egekbe emelkedik a szamóca ára? A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint már országszerte kapható a hazai fóliás szamóca – a köznyelvben:eper – a piacokon, üzletekben. Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: elsőként kis mennyiségben a fűtött fóliasátras termés kerül a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejével a fűtetlen fóliasátras, fóliaalagutas termőterületekről, és várhatóan május közepétől nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés június közepéig-végéig kitart. Az első magyar szállítmányok már elérhetők, de borsos áron:…

Tovább olvasom

Milliárdokat szavaztak meg az egyetemi alapítványoknak

Orbán Viktor a parlamentben

A Parlamentben mai nap folyamán 26 törvényjavaslatról kellett szavazni, amelyek között 11 egyetem alapítványi formára történő átalakítása is köztük volt. Amit persze meg is szavaztak – írja a JövőTV. A kormány már régóta tervezi azt, hogy az állami fenntartású egyetemek alapítványi fenntartásúak legyenek, mert szerintük az új modellben egy egyetem pénzügyi, munkavállalói és oktatási, kutatási autonómiáját erősítheti. Viszont ez az autonómia azért válik kérdésessé, mert az alapítványok kuratóriumi tagjait a kormány nevezi ki. És mindezt majdnem párton belülről. Keresztes László Lóránt úgy fogalmazott a helyzetről még a szavazás előtt, hogy nem modellváltás…

Tovább olvasom

Orvosi kannabisz-programot indítana az LMP

Orvosi kannabisz: a jelenlegi helyzet senkinek sem jó, de a tiltás nem lehet megoldás – mondja az LMP. Az LMP egyetért Szelestei Miklóssal, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnökével, aki szerint olyan kannabisz programra lenne szükség Magyarországon, amely orvosi vezetéssel és ellenőrzés mellett biztosítaná, hogy magyarországi termesztéssel, fejlesztéssel és gyártással készüljenek el a kannabisz készítmények és gyógyszerek, a betegeket pedig ellenőrzött körülmények között, a társadalombiztosítási rendszeren belül lássák el ezekkel a készítményekkel – írja az LMP parlamenti frakciójának közleménye, amit Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője írt alá.

Tovább olvasom

A BMW-s dühből rárántotta a kormányt a másik autósra, ezzel balesetet okozott, csak a videofelvételre nem számított – videó

Ilyen idegállapotban levő sofőrök sose vezessenek autót, bármennyire is BMW-jük van. A Bpiautosok.hu mutatta be ezt a felvételt, amit a kamerás autó igencsak korrekt sofőrje készített. Vélhetőleg a felvétel hatására a BMW-s – információink szerint – természetesen elismerte a felelősséget. ” Állítása szerint én is ugyanígy berántottam elé amikor besoroltam. Ami nyilván nem így volt ahogy az a videón is látszik. (szerk.: Mivel a Toyota nem ment neki a BMW-nek) Ahogy mellem jött, ment a mutogatás, anyázás a részéről én csak mosolyogtam ezen. Viszont amikor kiszálltunk az eset után megfordult a kocka… Megszeppenve pillázott,…

Tovább olvasom

Tizenöt éven át megúszhatott egy kettős gyilkosságot, végül mégis elkapták

Az elkövető mindössze három osztályt végzett, jócskán hagyott maga után nyomokat, de eddig tartott végre felfedni a gyilkos kilétét. A Telex.hu számolt be a részletekről. Szegeden megtartották kedden az első nyilvános tárgyalást a 2004-es makói kettős gyilkosság ügyében: a vádlott tagad, de a védekezése a józan észnek és tanúknak is ellentmond, miközben az egyik áldozat körme alatt és a gyilkos vascsövön is óriási valószínűséggel az ő DNS-ét találták meg. Ha végül tényleg a most bíróság elé állított Sz. Dénes bizonyul majd a valódi elkövetőnek, az ügyének lesz egy nagyon súlyos…

Tovább olvasom

Több ezer magyar ügyféltől jogosulatlan összegeket nyúltak le a bankok – mi lenne, ha fordítva történne?

Az elmúlt bő két évben 246 millió forintot vontak le jogosulatlanul a pénzintézetek az ügyfeleiktől, amit kénytelenek voltak visszatéríteni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyeleti intézkedései nyomán 2019 eleje óta a bankok mintegy 246 millió forint jogosulatlanul elvont összeget térítettek vissza a fogyasztóknak – közölte a jegybank kedden az MTI-vel. A fogyasztók egyedi jogsérelmei ügyében indult eljárásokban az MNB többször tárt fel olyan jogszabálysértő banki gyakorlatot, amely a kérelmezőn túl más ügyfeleket is érintett. Ilyenkor valamennyi érintett fogyasztóra vonatkozóan felszólította az adott kereskedelmi bankot a jogosulatlanul felszámított összeg visszatérítésére. Ennek…

Tovább olvasom

Nem változtattak a rekordalacsony alapkamaton

Nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamaton, így ugyanazon a rekordalacsony, 0,6 százalékos szinten maradt, ahova tavaly júliusban csökkentették. Nem változtatták meg a többi kamatkondíciót sem. A forint/euró árfolyam a döntést megelőzően 362-363 környékén alakult, és nem változott utána sem jelentősen. Az MNB korábban többször jelezte, hogy a céljuk nem a forint árfolyamának befolyásolása, hanem a 3 százalékos – attól legfeljebb 1 százalékponttal eltérő – inflációs cél tartása. A legfrissebb adat szerint márciusban már 3,7 százalékos volt az infláció.

Tovább olvasom