Kövér László házelnök vasárnap az erdélyi Oroszhegy községhez tartozó, a Székelyudvarhely közelében fekvő Székelyszentkirályon járt, ahol a Szentkirály és Szentistván nevű települések a Szent Király Szövetségének Kárpát-medencei találkozóját rendezték – tudósított az MTI alapján a Telex.hu. Ezen mondott beszédet a magyar Országgyűlés elnöke is: ebben arról beszélt, hogy szerinte a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás. Az MTI így idézi azt, hogy mennyire riasztónak festette le a házelnök a világ helyzetét: „A 21.…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Magánrepülőt és jachtot is vett az üzletember, akin keresztül lélegeztetőgépeket vásárolt a kormány
Kiugróan magas áron adott el tavaly tavasszal a magyar kormánynak lélegeztetőgépeket egy maláj üzletember, Vinod Sekhar. Sekhar ezután tavaly májusban vett egy korábban 19,3 millió dollárért gazdát cserélt luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt, aminek a pontos értékét nehéz megbecsülni – írta meg a 444.hu alapján a HVG.hu. A 6258 lélegeztetőgépet Kínából szerezte be, és ő volt a magyar kormány legnagyobb üzleti partnere a beszerzésekben. A 444 cikke szerint a momentumos Tompos Márton videójából kiderül, hogy a maláj üzletember a magyar kormánnyal megkötött üzelt után, a járványválság kellős közepén vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot.…
Tovább olvasomA nemzeti hitvallás helyett Bibó István politikai tízparancsolatatát függesztik ki a DK-s polgármesterek, ezzel üzennek a kormánynak
Közleményében azt írja a Demokratikus Koalíció, hogy „az Orbán-kormány – ha már a fideszes alaptörvény segítségével 10 év alatt leépítette a magyar demokráciát, elhallgattatta a szabad sajtót és ellopta a közvagyon jelentős részét – úgy döntött, hogy az alaptörvény tizedik évfordulóján az ebben szereplő nemzeti hitvallást kell kifüggeszteni az összes közintézményben” – számolt be róla az atv.hu. Gy. Németh Erzsébet, DK-s főpolgármester-helyettesnek és Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagjának sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy „már nem csak azt várják el, hogy csendben tűrjük, amit ezzel az országgal tesznek, hanem…
Tovább olvasomMár rendelet szabályozza, az oltatlanoknak fizetniük kell a kötelező tesztekért, ami a halasztható műtétek előfeltétele
Nagyjából eddig is ezt tapasztaltuk, de Orbánék most rendeletbe foglalták. Ismét egy komoly megkülönböztetés oltott és oltatlan között Magyarországon. Péntek este megjelent a kormányrendelet a halasztható műtétek, fogászati kezelések és rehabilitációs kezelések előtti kötelező tesztről. A frissen rögzített szabályok szerint csak az kaphat ilyen kórházi ellátást, aki vagy védett, vagy van 48 órásnál frissebb negatív PCR tesztje, vagy a műtét napján készített negatív bármilyen tesztje. Fontos, hogy a beteg esetleges kísérőjére ugyanezek a feltételek vonatkoznak. Ezek a nem védettek számára kötelező tesztek azonban pénzbe kerülnek, kivéve, ha az érintett kiskorú, esetében…
Tovább olvasomHohn: a tankerületeknek kell megszerveznie a 12-18 évesek oltását, pedig ez közegészségügyi feladat
Augusztus 16 után mérik majd fel a 12-18 évesek oltási igényét. Továbbá két napot jelöltek ki “oltó napnak” a fiataloknak, augusztus 30-át és 31-ét – közölte Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője szombaton. Hohn kritizálta, hogy a szülőknek lehetőséget kellene adni arra, hogy gyermeküket az oltópontokon is regisztrálhassák, és ne csak az előbb említett 2 napon kaphassanak oltást, pár nappal az iskolakezdés előtt. Ugyanis félő, hogy a tanévkezdés előtt 1-2 nappal beadatott oltás nem elég védettséget – hangsúlyozta. A politikus szerint ezért több ilyen oltási napot is meg kellene jelölni.…
Tovább olvasomÉvek óta nem engedélyezett a kormány annyi titkos megfigyelést, mint idén
A Hvg közérdekű adatigényléssel volt arra kíváncsi a lehallgatási botrány kitörése után, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter eddig hány titkos megfigyelésre adott engedélyt. A tárca válasza szerint július 19-ig 928 titkosszolgálati kérelmet hagytak jóvá. Idén nyárig majdnem annyi ilyen titkos megfigyelésre adtak engedélyt, mint 2015-ben egész évben. Tavaly ez a szám egyébként 1285 volt. Ahogy a 168 óra cikkéből is kiderül, a titkosszolgálatok évről évre egyre több alkalommal végezhetnek megfigyelést. Az egyedüli kivételt a koronavírus csúcspontja jelentette, egyedül 2019 és 2020 között csökkent ez a szám. A Hvg azt is megnézte, hogy naponta…
Tovább olvasomFalunapokra ad támogatást a kormány – egymilliót kaphat minden kistelepülés
Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére, a magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár azt mondta, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően. A kormánybiztos a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a programot, amelyben 2019-2020-ban 12 ezer község jutott 130 milliárd forintot meghaladó támogatáshoz. MTI
Tovább olvasomA kormány a Magyar Közlönyben rögzítette, hogy szerintük Norvégia tartozik a magyaroknak
A Miniszterelnökség augusztus 4-én közleményben jelezte, hogy jogi lépéseket tervez a 77 milliárdos Norvég Alap elbukása miatt. Ezt követően 6-án a Magyar Közlönyben is rögzítették, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak. Az eset előzménye, hogy Magyarország inkább nem kérte a Norvég Alapból általa felhasználható 77 milliárd forintot, mert abban volt egy mintegy 4 milliárdos tétel, a Civil Alap, amelynek felhasználásába nem szólhatott volna bele. Ine Eriksen Søreide norvég külügyminiszter a Telex kérdésére aztán azt is megerősítette, hogy a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) nem tudtak megállapodni a magyar kormánnyal a civil társadalomnak…
Tovább olvasomItt a rendelet: csak elkülönítve, zárt csomagolásban lehet a nemváltást „népszerűsítő”, gyermekeknek szóló termékeket árulni
Pénteken délután a Magyar Közlönyben jelent meg a kormány által gyermekvédelmi törvénynek nevezett melegellenes törvény végrehajtási rendelete – számolt be róla a Telex.hu. Mint írják: nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, kizárólag zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja”. A rendeletben kikötik továbbá azt is, hogy „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő…
Tovább olvasomA magyarok hat százaléka minden nap iszik alkoholt
Az EU-s átlagnál alacsonyabb a rendszeresen alkoholt fogyasztó magyarok aránya az Eurostat felmérése szerint – írja a HVG. A 15 évnél idősebb magyarok 6,3 százaléka minden nap fogyaszt alkoholt – derül ki a felmérésből. 19,1 százalék hetente iszik valamilyen alkoholos italt, 21,3 százalék pedig csak havonta. A válaszadók 24,2 százaléka az elmúlt egy évben havinál is ritkább rendszerességgel fogyasztott alkoholt, 29,1 százalék pedig egy év alatt egyszer sem. Ez azt jelenti, hogy a magyarok az EU-s átlagnál ritkábban isznak, legalábbis az önbevallás alapján: uniós átlagban 8,4 százalék fogyaszt alkoholt naponta,…
Tovább olvasom