Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 nyarától már csak egy meghatározott bankhoz folyósítanák a diákhiteleket. Egyre többen azt is tudni vélni, vajon melyik bank lehet a szerencsés kedvezményezett. Jelentős változtatást tervez a kormány a diákhitelezésben. Egy kormányrendelet tervezete szerint – ami itt olvasható pdf-ben – 2023. július 1-jétől csak annak folyósítanak a szabad felhasználású „Diákhitel 1” hitelből, aki egy meghatározott banknál nyit számlát. Hogy melyik lesz ez a bank, azt nem tudni, a rendelettervezet szerint „a Diákhitel szervezet által négy évente lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében” választják majd ki azt a „pénzforgalmi szolgáltatót”. A…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
A Bölcsészkar dékánja látványosan kiállt az obszcén szavakat is használó, tüntető diáklány mellett
Ilyen esetekben ugyanis a Fidesznél hirtelen rendkívül fontossá válnak a keresztény értékek, de valahogy Borkainál, illetve a Bayer Zsolt vezette, elképesztő (köztük megbotránkoztató stílusú) szövegeket élő adásban kimondó jobboldaliaknál valahogy nem egészen ugyanott van a mérce. „Hihetetlenül álszent és képmutató magatartás az, amelyik „keresztény értékekre” (nota bene: mindig ezzel a kifejezéssel kezdődik a hamiskodás) hivatkozva számon kéri az öntudatos, igazságérzettől fűtött tinédzseren a szabadszájúságot, és nem kéri számon a szólás szabadságát a „keresztény értékek” hivatalos képviselőin” – írta Heidl György. Facebook posztban állt ki a trágár nyelvezettel slammelő diáklány, Pankotai…
Tovább olvasomMostantól bármennyiszer 180 napra meghosszabbíthatja az Országgyűlés a veszélyhelyzetet
A Fidesz-KDNP regnálásának legutóbbi 7-8 évében gyakorlatilag folyamatosan veszélyhelyzet volt és van és egyáltalán nem látszik a vége. Most sem kell már megindokolni. Mivel az Országgyűlés többségét magasan a kormánypárt adja, nem is kérdés, hogy ha akarják, bármikor bármeddig meghosszabbítják a rendeleti kormányzást. 142 igen és 31 nem szavazattal, hat tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők a Parlament hétfői ülésnapján, hogy november elsejétől a kormány a veszélyhelyzet 30 napon túli meghosszabbításához az Országgyűlés felhatalmazását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti. A csavar azonban az, hogy ezt azonban többször is meg lehet adni. Vagyis…
Tovább olvasomA fideszes Hoppál Péter szerint amerikai pénzből tüntettek a diákok és a tanárok
A PécsiMa számolt be arról, hogy illusztris kommentelő bukkant fel a Facebook-oldalukon: vasárnap, miután kirakták a Tízezrek tüntettek a tanárokért Budapesten című cikküket, azzal az ajánlóval, hogy úgy tudják, Pécsről is sokan utaztak a fővárosba az október 23-ai demonstrációra, megjelent a kommentszekcióban Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselő, államtitkár, hogy odaírja: Hoppál korábban maga is pedagógus, illetve iskolaigazgató volt, egy ideje a kulturális államtitkári poszt mellett főleg sajátos hangulatú internetes jelenlétéről ismert, ennek pár példáját a 444 nemrég össze is szedte egy cikkben. A PécsMa amúgy megjegyzi azt is, hogy Hoppál jelenleg képviselőként és államtitkárként…
Tovább olvasomVárhatóan 20 forinttal olcsóbb lehet a benzin és a gázolaj szerdától
Nagyot esnek a hazai üzemanyagárak szerdán, írja a változásról a holtankoljak.hu. A nagykereskedelmi árak mérséklődését jelentették be, ami várhatóan a piaci kiskereskedelmi árakat is érinteni fogja: a benzin beszerzési ára bruttó 25 forinttal, a dízelé bruttó 22 forinttal csökken szerdán. Így a hét közepén a piaci áron tankolók 674 forint/liter (95-ös benzin), illetve 829 forint/liter (dízel) átlagárral találkozhatnak majd a kutakon. Az árak múlt hét pénteken változtak utoljára, akkor a benziné csökkent bruttó 6 forinttal literenként, a gázolaj továbbra is rekordmagasan, 851 forint/liter áron maradt azok számára, akik nem vásárolhatnak a 480…
Tovább olvasomVölner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kért az ügyészség
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség. A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az…
Tovább olvasomJelentősen emelkedik a pálinka ára is
Az egyik legfőbb hungarikumot is drágábban vehetjük majd a közeljövőben, mivel a mindenre kiterjedő árnövekedés a pálinkafőzdékre is hatással van. Mihályi László a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy a gyümölcsök beszerzési ára 25-35 százalékkal nőtt, de olyan gyümölcs is akadt, amelynél az 50 százalékot is elérte a drágulás mértéke. A pálinkafőzdék esetében a gyümölcs mellett költségnövelő elemet jelentenek még a munkabérek, az energia és a csomagolóanyag is. Mihályi szerint korábban nagyobb mozgástere volt a főzdéknek, és kereshettek olcsóbb szereplőket, mára azonban ki vannak szolgáltatva a…
Tovább olvasom126 milliárd forintot kap jövőre az MTVA
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Koltay András a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén bemutatta a hatóság, azon belül a közmédia 2023-as büdzséjének fő számait. A Világgazdaság tudósítása alapján a a hatóság büdzséje 58,6 milliárd forintos főösszeget irányoz elő 2023-ra, a Médiatanácsé egymilliárd forint alattit, a legnagyobb tételnek számító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA büdzséjét pedig 126,6 milliárd forintosra tervezik. Ez utóbbi összeg valójában kisebb, mint az idei, vagyis a közmédia 3,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatna jövőre. Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és…
Tovább olvasom„Az oktatás ne arról szóljon, van-e kréta, hanem hogy a gyereknek jobb lesz-e”
Pilz Olivérrel, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárával készített riportot az oktatás helyzetéről a 24.hu. Pilz Olivér és a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevét 2016-ban ismerte meg az ország, amikor levelet írtak az oktatás problémáiról. Ebben szó esett az oktatás finanszírozásának problémájától kezdve a diákok és tanárok terhein és az alaptanterv hibáin át a szakmai egyeztetések hiányáig nagyjából az összes, oktatást érintő kérdésről. „Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!” – írták akkor a miskolci pedagógusok a 24.hu riportja szerint. Hat éve még azzal kezdődött…
Tovább olvasomCsökkenő tendenciát mutat az átlagfizetés Magyarországon
A KSH augusztusi adatai szerint az egy évvel ezelőtti szinthez képest ugyan nőtt, de a korábbi hónapokhoz képest csökkent a hazai átlagbér. Több volt a magyarok fizetése augusztusban, mint egy évvel ezelőtt, de már az előző havihoz (344 700 forint), illetve az azt megelőzőhöz képest (347 200) is csökkent – írja a Telex a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján. A KSH szerint augusztusban a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt,…
Tovább olvasom