A független benzinkút figyelemfelhívása: naponta egyetlen litert tankolhatunk

Megosztás

Hatósági áron magánszemély által üzemeltetett gépjárműbe. Ez az akció csak figyelemfelhívás, de kiemeli, hogy még ez is több annál, mint amit ők kapnak a MOL-tól hatósági áron.

Pénteken a siklósi AVIA Benzinkút egy Facebookra posztolt üzenetben arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy november 18-tól

egy rendszámra naponta maximum egy liter hatósági áras benzint és gázolajat lehet tankolni.

A közlemény szerint piaci áron továbbra is korlátlan mennyiségben lehet benzint és gázolajat venni náluk.

A Facebook-poszt egy ügyes gerillahúzásként reagált a Mol csütörtöki bejelentésére, tehát nem igaz az egyliteres korlátozás, egyelőre 20 liter hatósági áras benzint és gázolajat lehet náluk tankolni, tudta meg a töltőállomást üzemeltető cégtől a hvg.hu.

A Mol kereskedelmi korlátozást jelentett be csütörtökön, mely szerint jövő héten, azaz november 21 és november 27 között „az ország működése és energiaellátása érdekében” nem szállít üzemanyagot azoknak a a kis benzinkutaknak, amelyekkel idén tavasszal, a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést.

A kutat üzemeltető cég tulajdonosa, Sebők Róbert a hvg.hu-nak elmondta, hogy azt szeretnék, ha a vásárlóik megértenék:

ez az egy liter is több annál, amit ők kapnak hatósági áron.

Azt is hozzátette, hogy a törvényi kötelezettségüknek eleget tesznek, nyitva tartanak és addig értékesítenek hatósági áras üzemanyagot, amíg tudnak, de szerinte elképzelhető, hogy hamarosan már a piaci áras üzemanyag sem lesz elérhető.

Ez a veszély nemcsak a rájuk vonatkozik, hanem minden kis, független benzinkútra, aminek nem szállít a Mol, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) szerint az ország, a vidéki lakosság üzemanyag-ellátása a tét, és felülvizsgálatot kérnek Hernádi Zsolttól, a Mol elnök-vezérigazgatójától. (via Telex)

Kapcsolódó cikkek