A hazai szállodák 20-25%-a ideiglenes bezárást tervez 2023 első felében – mondta a magyar szállodaszövetség elnöke, Baldauf Csaba az ATV híradójának. Ennek oka a brutálisan megemelkedett energiaár, ami teljes egészében rázúdul a rezsicsökkentéssel nem védett szektorra. Az áramszolgáltatók sorra mondják fel a fix áras, határozatlan idejű szerződéseket az erősen ingadozó árak miatt, és sokan naponta, aktuális áron kifizetett villanyszámlára állnak át. A szállodaszövetség elnöke szerint az ágazat 60-70%-a térhet át az ilyen, napi vételezésre. „Tehát egy olyan 20-25%-ával a szállodáknak lehet számolni, hogy az első negyedévben, első 4 hónapban inkább időszakos…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Ezek a feladatok mind Lázár János minisztériumához kerülnek
Bejelentették a kormány strukturális átalakítását Palkovics László lemondása, és az önálló energiaügyi minisztérium felállítása után. A pár órával később megjelent Magyar Közlöny már részletezi is, mi kerül át a változtatással Palkovics egykori területei közül Lázár János, és a kibővített, Építési és Közlekedési Minisztérium fennhatósága alá. Röviden: minden, ami közlekedéssel kapcsolatos. Kicsit hosszabban: Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomMennyiségi korlátozást vezet be a Spar a trappista sajtra
Mennyiségi korlátozást vezetett be a Spar Magyarország arra a trappista sajtra, amit az üzletlánc boltjaiban szeletelnek és mérnek le, írja a 24.hu. A lap munkatársa a fővárosi, Széll Kálmán téri üzletben találkozott a korlátozással, majd megkereste a Spart, amely azt válaszolta, hogy azért vezettek be mennyiségi korlátozást egy nem árstopos termékre, a trappista sajtra, mert nincs elegendő elérhető mennyiség a piacon. Az üzletlánc válasza szerint minden Sparban egyforma a mennyiségi korlátozás, és minden árstoppal kapcsolatos információ elérhető weboldalukon. Ahogy arról korábban beszámoltunk, nyolcra bővült az árstopos termékek listája, miután november 9-én a kormány…
Tovább olvasomA kormány maximalizálja a betéti kamatokat, itt a kamatsapka – nehogy túl sokat fizessenek a bankok nekünk
Már megjelentek a 10%-osnál magasabb betéti kamatok, a kormány azonnal ráhúz egy kamatsapkát. Nehogy véletlenül az ügyfelek legalább a pénzüknél maradjanak. Alig jelentek meg a lekötött betéteknél a 10 százaléknál magasabb kamatok, a kormány máris kamatsapkát húz rájuk, nehogy a bankok „túl magas” kamatot fizessenek az ügyfeleknek. A hiteleknél alkalmazott kamatstop után a betétek kamatát is maximalizálja a kormány. Ennek aligha fognak annyira örülni az ügyfelek, mint a változó kamatozású jelzáloghitelek és kkv vállalati hiteleknél alkalmazható referenciakamat maximalizálásának. A hamarosan már önálló minisztériumot is kapó Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette,…
Tovább olvasomEzúttal sem sikerült feljelentést tenni az Integritás Hatóságnál Tompos Mártonnak
Tompos Márton, másodszor is elvitt az újonnan felállt Integritás Hatósághoz korrupciós ügyeket, de most azzal az indokkal nem jutott túl az épület recepcióján, hogy időpontot kell kérni a bejelentésekhez – derült ki a momentumos politikus Facebook-bejegyzéséből. A Momentum szóvivője és parlamenti képviselője szombaton (azon a napon, amikor a hatóságnak hivatalosan meg kellett kezdenie a működést) is hiába próbált bejutni. Ezután hétfőn ismét visszament az Integritás Hatósághoz, és nyomtatott és digitális formában is megpróbált 5 ügyben – többek között az Öveges-programról és az Elios-ügyről – feljelentést tenni, azonban a recepción túlra nem engedték azzal…
Tovább olvasomA határidő utolsó napján fog szavazni a magyar parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásárór
December 7-én szavazhat a parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról – írja a Szabad Európa. A lap szerint a madridi NATO parlamenti közgyűlésen hangzott el a kijelentés. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő hallotta meglepve a belga küldöttség vezetője azt mondja felszólalásában: Magyar barátai úgy tájékoztatták, hogy december 7-én szavazhatnak a ratifikációról. A magyar politikusnak megerősítették a dátumot a kormánypárti képviselők is. Finnország és Svédország a NATO-tagsági kérelmük ratifikálására vár. Október 16-ig a 30 NATO-tagállamból 28 már lezárta a hivatalos eljárást, ezzel támogatva azt, hogy Finnországot és Svédországot a katonai szövetségbe fogadják. Két tagállam…
Tovább olvasomA benyújtás után egy nappal azonnal elfogadják a kormányt átalakító törvényt
A kormány hétfőn, az utolsó novemberi ülés kezdete előtt 2 órával nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 1-től megszünteti a Technológiai és Ipari Minisztériumot, és annak egy részéből létrehozza az Energiaügyi Minisztériumot. Novemberben azonban nem lesz több plenáris ülés, tehát csak felgyorsítva lehet a döntést meghozni úgy, hogy az december 1-én hatályba léphessen. Kivételes eljárást félévente legfeljebb négyszer, egyszerű többséggel lehet elrendelni. Ez most azt jelenti, hogy módosító indítványokat csak hétfő este 6-ig lehet benyújtani, és ezeket, ha lesznek, a törvényalkotási bizottság azonnal megtárgyalja. Kedden a vita után máris…
Tovább olvasomÖnálló minisztériumot kap Nagy Márton, Lázár Jánosét átnevezik
Kiderültek a pontos részletek arról, hogyan alakítja át Orbán Viktor a kormánystruktúrát. Orbán Viktor miniszterelnök benyújtotta a parlamentnek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatát. Ez rögzíti a már eddig is ismert tényt, miszerint a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, december 1-től pedig megalakul az Energiaminisztérium, amit Lantos Csaba, a MET Holding AG elnöke vezet majd. Újdonság, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodából január 1-től kiválik az önálló Gazdaságfejlesztési Minisztérium, élén Nagy Mártonnal. Az Építési és Beruházási Minisztérium pedig Építési és Közlekedési Minisztérium néven folytatja a munkát Lázár János irányításával. Az orosz-ukrán háború okán…
Tovább olvasomÍgy ismerd fel és kerüld ki az álhíreket – videó
A Political Capital videója a háború példáján keresztül járja körül a dezinformáció jelenségét és hangsúlyozza a tudatos médiafogyasztást. Videót készített a Political Capital a korunkat egyre inkább meghatározó dezinformációkról: A HVG YouTube-csatornájára feltöltött videó megmutatja, miként működött az irányított dezinformáció Oroszország 2014-es, majd 2022-es Ukrajna elleni agressziója idején – írja a Media1.hu. A videóból látható, hogy beláthatatlan számú internetes troll, propagandaoldalak százai terjesztik az álhíreket, megpróbálva az oroszok és az őket támogatók mellé állítani a közvélemény mind nagyobb részét. Arra is tippeket adnak a videóban, miként lehet elkerülni a netes…
Tovább olvasom„Attól, hogy átrajzolják a körzethatárokat, még nem lesz több háziorvos”
A Fidesz új trükkje a hatalmas háziorvoshiány „megoldására”, hogy átrajzolnák a körzethatárokat, így számszakilag kevesebb hiányt lehetne feltüntetni a statisztikákban. Igaz, ettől még eggyel sem lenne több aktív háziorvos hazánkban. „Újfent rombolásra és megszorításra készül” a kormány az egészségügyben, közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának egészségügyi minisztere. Komáromi arra a közelmúltban benyújtott törvényjavaslatra reagált, amely szerint felszámolnák az 1200 embernél kevesebbet ellátó háziorvosi praxisokat a körzethatárok újrarajzolásával. A törvény alapján a klasszikus értelemben vett háziorvosi ügyelet csak 16 órától 22 óráig tart majd, és járásonként egy ügyeleti központot…
Tovább olvasom