Több mint 300 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt eddig Magyarország

Megosztás

Magyarország november 25-éig 870 millió eurónyi, vagyis 350 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt – derült ki egy friss európai bizottsági összesítésből, írja a Népszava.

Ahogy a lap írja, ez még európai összehasonlításban is jelentős összeg, főként hogy a magyar állam a novemberi jelentéstétel előtt még csak 3 ezer eurónyi, vagyis 1,2 millió forintnyi orosz érdekeltség lefoglalásáról számolt be az Európai Bizottságnak.

A friss táblázat szerint Olaszországban 2,3 milliárd, Németországban 2,2 milliárd, Ausztriában majdnem 1,8 milliárd eurónyi orosz és részben belorusz érdekeltséget zároltak a helyi hatóságok, míg ez Bulgáriában ez 11,3 millió, Csehországban 10,8 millió, Szlovákiában 4,9 millió eurót tett ki.

A közösség tagállamaiban eddig befagyasztott orosz magánvagyon nagyjából 19 milliárd euró.

Az Ukrajna elleni háború miatt az Európai Unió eddig 1241 személy és 118 szervezet ellen vezetett be büntetőintézkedéseket, vagyis elrendelte vagyonuk befagyasztását és utazási tilalommal sújtotta őket. Vannak köztük politikusok, katonák, üzletemberek és oligarchák, valamint a Kreml propagandistái. A tagállamoknak kötelező zárolniuk a jegyzékben szereplők vagyonát és erről jelentést küldeniük az Európai Bizottságnak, amely arra biztatja őket, hogy gyorsítsák fel a vagyonbefagyasztást és rendszeresen frissítsék az erről szóló közös adatbázist.

Az uniós intézmények jelenleg azon dolgoznak, hogy megteremtsék annak lehetőségét, hogy a zárolt érdekeltségeket Ukrajna újjáépítésére használhassák fel. Szeretnék elérni azt is, hogy a szankciók kijátszása bűncselekménynek minősüljön, ami lehetővé tenné a vagyonelkobzást olyan esetekben is, amikor a tulajdonos megpróbálja átruházni vagy offshore cégekbe eldugni a vagyonát.

Forrás: 444.hu, Népszava.hu

Kapcsolódó cikkek