Győzike is ott volt a Szellemi Honvédő díjak átadásán

December 8-án adta át a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Szellemi Honvédő díjakat, de az erről készült fotókat csak most töltötték fel a szervezet Facebook-oldalára – szúrta ki a 444. A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át, ez utóbbit Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége képviselte. A fotók tanúsága szerint a díjátadón megjelent Gáspár Győző, közismert nevén Győzike is, aki április óta a Fidesz tagja, részt vett a tavaszi Békemeneten és a párt választási eredményváróján is.

Tovább olvasom

Nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor

Aláírta azt a kormányrendeletet a miniszterelnök, amelynek értelmében január 1-jétől 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A Facebook-oldalára felkerült videón Orbán Viktor azt mondta: „az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság, ez bennünket, magyarokat is nyomaszt és érint. Védekeznünk kell. Mi, magyarok ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védjük a családokat”. A miniszterelnök szerint a védekezés közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy Magyarországnak nagy céljai vannak, amelyek túlmutatnak a nehéz időszakokon, az egyik ilyen a nyugdíjasok méltó életének biztosítása és a nyugdíjak értékének megőrzése. „Ezt a célt 2010 óta minden évben…

Tovább olvasom

Eltörli a hitelfizetési moratóriumot a kormány

Nem hosszabbítja meg a kormány a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát, a tartozások visszafizetésében azonban továbbra is segítséget nyújt – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írták: szem előtt tartva a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet, a kabinet arról döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt; rögzíti, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg. A tárca felidézte,…

Tovább olvasom

Szijjártó: Az új szankciós csomag rendben van

Jegyezzük fel tehát, külügyminiszterünk szerint is rendben van az EU újabb, Oroszország elleni szankciós csomagja. „Sikerült érvényre juttatni a magyar érdekeket.” Majd emlékezzünk, amikor ismét a szankciókkal magyaráz a Fidesz valamilyen újabb megszorítást. Az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a 9. uniós szankciós csomag kapcsán sikerült érvényre juttatni a magyar érdekeket, s így fognak tárgyalni róla a tagállami nagykövetek. Azt a külügyminiszter nem mondta, hogy Magyarország is támogatni fogja, ugyanakkor azt sem – ahogy arra korábban számos példa volt –, hogy élni fog a kormány a…

Tovább olvasom

Megállapodás született Magyarország és az EU között

A helyreállítási alap pénzeinek kifizetését komoly feltételrendszerhez kötik, amit hazánknak teljesítenie kell. Ez huszonhét, úgynevezett szupermérföldkőből áll. Az EU-ban hétfő este elvi egyezségre jutottak valamennyi fontos kérdésben: jóváhagyták nemcsak az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomagot és a 15 százalékos globális minimumadót, de az 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást tartalmazó magyar helyreállítási tervet és a jogállamisági eljárás lezárására vonatkozó javaslatot is. A döntéseket írásos megállapodásban fogják véglegesíteni a tagállamok. A pontos részletek így még nem ismertek. Kérdés például, hogy a globális minimumadó alól Magyarország kap-e bármilyen felmentést vagy kedvezményt.…

Tovább olvasom

Mennyit késnek a magyar vonatok?

Ez a program percre pontosan méri, mennyit késnek a magyarországi vonatjáratok. Előre eláruljuk, elképesztően sokat. Lázár János építési és beruházási miniszter november 24-én Debrecenben a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán többek közt arról is beszélt, hogy „a magyar vonatok naponta 150-200 órát késnek.” Kíváncsiak voltunk arra, hogy a miniszter mennyire pontosan becsülte meg a vonatok késését. Szeptember elején indult a Mennyit késünk ma? Twitter-oldal, ahol percre pontosan megmondják, egy nap alatt mennyit késtek összesen a vonatok a magyar vonalakon. Egy olyan programról van szó, amely a MÁV mobilapplikációján alapuló Elvira-API adatait használja…

Tovább olvasom

Vakcsatot használtak biztonsági öv helyett, ezért kizuhantak a nyári gumis BMW-ből – videó

Halálos baleset történt a csúszós utakon, ráadásul jogosítványuk sem volt, a BMW-ben utazók azonban finoman szólva sem tettek meg mindent a saját biztonságuk érdekében. Egyikük az életével fizetett ezért. Halálos közlekedési baleset történt vasárnap este a hegyhátsáli tv-toronynál a 112press.hu szerint. Egy férfi meghalt, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy nyári gumis, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel közlekedő BMW egy bukkanó miatt lesodródott a 7441-es útról Gersekarát és Hegyhátsál között. A BMW ezután egy bekötőútnál emelkedett a levegőbe, és közel 50 méter múlva ért először földet, majd többször a magasba pattant…

Tovább olvasom

Szép csendben megszüntették a nyomozást Farkas Flórián botrányos roma felzárkóztatási programjának ügyében

Maga a minisztérium is elismerte, hogy történtek szabálytalanságok az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében, most fű alatt mégis már azt olvashatjuk, hogy nincs itt semmi látnivaló. Kimosták Farkast és társait a költségvetési csalási ügyből. A NAV azt közölte, hogy az ügyben nincs nyilvánosságra hozható információ, viszont a nyomozóhatóságot felügyelő Fővárosi Főügyészség elárulta, hogy a nyomozás megszűnt. A határozat ellen panasz egyelőre nem érkezett az ügyészségre. A Farkas Flórián volt fideszes országgyűlési képviselő nevével összeforrt roma felzárkóztatási program miatt még 2015-ben, Hadházy Ákos feljelentése nyomán indult…

Tovább olvasom

Szívszorító sorokkal búcsúzik húgától a TV2 sztárja

Mint azt a Borsod24 korábban megírta, a fiatal sportoló, Tóth Kinga múlt hét kedden még edzőmérkőzésen vett részt, majd onnan indult haza, amikor Ebes és Hajdúszovát között megtörtént a baleset. A csúszós úton először áttért a szemközti sávba, majd egy fának csapódott. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett a 24 éves röplabdázó, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autón nyári gumik voltak és az út nedves volt, így a jármű feltehetően megcsúszott, de a baleset körülményeit még vizsgálják. Az eset után után több száz ember fejezte ki részvétét Tóth Kinga testvérének, a Tv2 Money or Love című…

Tovább olvasom

“Felkészültünk a télre, de hóra nem számítottunk”

Megérkezett a tél Magyarországra, ahogyan minden évben. Elvileg a Magyar Közút is felkészült: november 10-én az ország teljes területén téli üzemmódra állt át, mégis minden évben akadnak problémák és hóakadályok. Egy országszerte népszerű Facebook csoportban gyűjtik azokat a fényképeket, amelyek a napokban készültek és Hofi Géza örökzöldjét idézik: Felkészültünk a télre! De be kell vallanunk hóra nem számítottunk! A Magyar Közút tájékoztatása szerint a hóeltakarítási munkákat ütemezetten végzik az országos közutakon. A munkagépek minden esetben először a főutakon, forgalmasabb mellékutakon, majd az alacsonyabb forgalmú útszakaszokon, bekötőutakon végzik el mind az előszórási, mind az aktív védekezési munkákat. A munkagépek 80 telephelyről indulnak el…

Tovább olvasom