Az LMP szerint elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét

Megosztás

Elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét? – tette fel a kérdést Tetlák Örs Érd alpolgármestere. Ugyanis Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy hazánk energiaszuverenitásának erősítését kiemelten fontos feladatnak tartja, ami a zöldek szerint pozitívum, azonban a kormány eddig csak üres lózungokat mondott, és nem érdemben cselekedett. Tetlák azt is hozzátette, hogy Lantos kijelentése egyben a kormány elmúlt tizenkét évnyi bűneinek a beismerése, mivel a Fidesz kiszolgáltatta hazánkat a külföldi, elsősorban orosz fosszilis energiának.

Az új energiaügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy hazánk energiafüggősége nagy, ezen lazítani kell. A zöldek szerint a kormány számos hibája közül az egyik az, hogy eltékozolja Magyarország természeti kincseit, szerintük elég csak a tervezett debreceni akkumulátorgyárra, vagy a külszíni bányászat engedélyezésére, de akár a védett erdők kivágásának a szándékára gondolni.

Mindeközben a kormány a válság vesztesein nyerészkedik, hiszen egyre több családnak okoz problémát az infláció, az elszálló energiaárak és az energiaszegénység, addig a nagyvállalatok továbbra is alig vesznek részt a közterhek viselésében, alig adóznak, az LMP szerint ez elfogadhatatlan.. 

Tetlák elmondta, hogy azonnal meg kell teremtenünk hazánk energiafüggetlenségét, melynek alapja a napenergia, a geotermikus energia és a szélenergia lenne. Utóbbi esetében a szélerőművek tiltására vonatkozó törvényt el kell törölni. Az LMP politikusa ismertette, hogy hazánk ehelyett Azerbajdzsánból háromezer kilométerről fog állítólag szélerőművek által megtermelt energiát importálni, ezer kilométernél is hosszabb, tengerfenéki kábelek segítségével, mindezt úgy, hogy itthon is adottak a feltételek, hogy magunk termeljünk a szél segítségével energiát. Mindez olcsó, zöld és fenntartható, a gázzal összehasonlítva egy kilowatt órára nézve az üvegházhatású gáz kibocsátás negyvenszer kevesebb a szélenergia esetében.

Lantos Csaba nyilatkozata alapján továbbra is csak a gáztározók feltöltésében, és az LMP szerint soha meg nem térülő és soha el nem készülő Paks II-ben látja hazánk energia biztonságának a zálogát. Holott nem rég még azt mondta Lantos, hogy a nap, a szél és a geotermikus energia felhasználásával szinte önerőből is megteremthető lenne hazánk energiafüggetlensége. Emiatt a zöldek határozottan kérik Lantos Csabát, hogy ne csak szavakban támogassa, hanem valóban tegyen meg mindent azért, hogy a szélenergia tiltását minél előbb oldják fel, hiszen az orosz energiafüggőséget nem egy más típusú energiafüggőségre, a fosszilis energiát nem egy másik fosszilis energiára, hanem itthon megtermelhető megújuló energiaforrásokra kell cserélni. – zárta sorait Tetlák. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek