Heiko Maas, német külügyminiszter a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll az Alekszej Navalnij ellen Novicsok harci idegméreggel elkövetett támadás mögött. Szerinte ha az orosz kormánynak nincs köze az orosz ellenzék vezető alakjaként számon tartott politikus megmérgezéséhez, akkor ezt a saját érdekében igazolnia kell tényekkel. Ha viszont tovább folytatja a „ködösítést”, akkor csak arra lehet gondolni, hogy „van valami rejtegetni valója”. Rámutatott, hogy Navalnij ellen nemzetközi tiltás alá vett harci idegméreggel követtek el támadást,. Ez a „brutális” és „aljas”…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Az Európai Bizottság összehangoltan szabályozná a határzárakat az Unió tagállamaiban
Javaslatot fogadott el az Európai Bizottság, amelynek a célja az, hogy uniós szinten hangolják össze a koronavírus-járvány miatt a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket és azok kommunikációját. A javaslatban négy dologban vár együttműködést a tagállamoktól a brüsszeli testület. Egyrész szeretnék, hogy közös kritériumok és küszöbértékek alapján döntsenek a korlátozásokról, és ezeket a közös kritériumok alapján besorolt területeket az elfogadott színkódokkal határozzák meg. Továbbá közös keretrendszert dolgozzanak ki a magas kockázatú területekről érkező utasok esetében alkalmazandó intézkedésekre és a nyilvánosságot mindig egyértelműen és időben tájékoztassák a korlátozásokról. Az Európai Bizottság azt szorgalmazza,…
Tovább olvasomTrump csak azért bérelt fel egy Obama-hasonmást, hogy kirúghassa?
Ahogy zajlik a választási kampány az Egyesült Államokban, úgy jelennek meg sorban olyan a Donald Trumpról szóló könyvek, melyeket egykori bizalmi emberek írnak, és melyek azt a képet erősítik meg, hogy az Egyesült Államok elnöke egy súlyos nárcisztikus személyiségzavarral küzdő mániákus hazudozó – írja a 444.hu. Úgy tűnik, Trump egykori ügyvédje és intézőembere, Michael Cohen tud majd újat mutatni. Cohen könyve a jövő héten jelenik majd meg, de több amerikai lap kapott belőle előre egy példányt, és az eddig megjelent cikkek ígérnek új részleteket. Persze Cohen szavait is érdemes óvatosan…
Tovább olvasomMég a szexhez is maszkot ajánl a kanadai tisztifőorvos
Kerüljék a csókolózást, és vegyék fontolóra, hogy maszkban szeretkezzenek – idézte a 444.hu Kanada tisztifőorvosa, Dr. Theresa Tram javaslatát azok felé, akik járvány idején létesítenének szexuális viszonyt új, vagy alkalmi partnerükkel. Mint mondta, annak ugyan kevés az esélye, hogy a koronavírus vaginaváladékkal vagy spermával terjedjen, csókolózással viszont nagyon is terjedhet. Ráadásul a SARS-CoV-2 jelen ismereteink mellett nem csupán cseppfertőzéssel (csókolózás), hanem aeroszolokkal, tehát egymásra lihegve is terjed, ezért is javasolja Tam a maszkviselést is szex során. Tam továbbá azt is javasolta, hogy szexuális kapcsolat előtt figyeljük meg partnerünket, hogy nem…
Tovább olvasomVan olyan újrafertőződött koronavírusos, aki másodjára rosszabbul van
Egyre több olyan eset válik ismertté világszerte, amiben olyasvalaki fertőződött meg koronavírussal, aki már átesett a betegségen, írja összefoglalójában a Stat News. Az első ilyen esetről tíz napja hongkongi kutatók számoltak be, akik egy Európából hazatérő, a reptéren tesztelt, amúgy tünetmentes férfi vírusainak genetikai vizsgálata alapján igazolták, hogy bizonyosan újrafertőződött. A DNS-minták alapján ugyanis eltérő a szervezetében most kimutatott vírus, mint az, ami négy és fél hónapja enyhe lefolyású betegséget okozott nála. A kutatók már koronavírustörzsek, illetve az azokra adott emberi immunválasz alapján számoltak az újrafertőzés lehetőségével. A négy, emberek között régóta…
Tovább olvasomDrónról dobáltak le kábítószercsomagokat a városra
A technika fejlődésével most már ez is simán elképzelhető, valószínűleg nem az utolsó ilyen akciót láttuk. A Zöld drón nevű csoport azt ígérte: hetente rendez kannabiszesőt Izrael különböző pontjain, hogy így népszerűsítse új, házhozszállítási módszerét. Pedig ez még ott is büntetendő. Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön. A drón a város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek kábítószeres rakományát kora délután. Több mint száz – kétgrammos – adag marihuánát szórt szét, a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, amely…
Tovább olvasomTöbb millióan követelik a PornHub betiltását
Simán megjelennek olyan videók is, ahol kiskorúakat használnak ki, valamint az aktus az érintett hölgyek belegyezése nélkül történt meg. Fél évvel a közzététele után már több mint kétmillióan írták alá az amerikai igazságügyi minisztériumnak és különböző befolyásos politikusoknak címzett petíciót, amely a Traffickinghub nevű kampány része. „A Pornhub, amely a világ legnagyobb és legnépszerűbb pornóoldala, folyamatosan engedélyez, közzétesz és profitál olyan videókból, amelyek gyerekek megerőszakolását, szexkereskedelmet és a nem kölcsönös megegyezésen alapuló, nőket és kiskorúakat kihasználó tartalmakat mutatnak be. Azt akarjuk, hogy a Pornhubot állítsák le, vezetőiket pedig vonják felelősségre ezekért a…
Tovább olvasomSzigorú korlátozás kerül a Facebook Messengerbe az álhírek miatt
A Facebookon terjedő álhírek élettartamát nagyban befolyásolja, hogy azok milyen gyorsan jutnak el milyen sok emberek. A közösségi oldal ezt szem előtt tartva korlátozást vezet be a Messenger üzenetküldőben, amely már ma hatályba lép. A Facebook csütörtöki közlése szerint a különféle tartalmak (képek, cikkek vagy videók) egyszerre maximum öt embernek vagy csoportnak lesznek továbbíthatók. Az újdonságtól az álhírek csökkenését várja a Facebook, az ilyen posztok élettartamát ugyanis nagyban meghatározza, milyen gyorsan jutnak el a felhasználókhoz. via hvg.hu
Tovább olvasomNincs lassulás: 26 millióhoz közelít a koronavírus-fertőzöttek száma
Már 25 938 122 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 861 679, a gyógyultaké pedig 17 213 275 – jelentette az MTI a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki összesítése szerint. Egy nappal korábban 25 662 349 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 855 578, a gyógyultaké pedig 17 002 078 volt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. A Covid-19 változatlanul az Egyesült Államokat sújtja leginkább: a legfrissebb adatok szerint összesen 6 113 359 fertőzött volt, 185 707-en haltak meg, és 2 231 757-en gyógyultak…
Tovább olvasomNyolcvanegy Nobel-díjas támogatja Trump ellenfelét
Nyolcvanegy Nobel-díjas biztosította támogatásáról Joe Bident, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét szerdán egy nyílt levélben, arra hivatkozva, hogy a volt alelnök „hajlandó meghallgatni a szakértőket”, és korábban „mély megbecsülését fejezte ki a tudományos megoldások iránt a betegségekkel szemben”. A CNN amerikai hírtelevízió honlapján megjelent cikk szerint a kémiai, orvosi és fizikai Nobel-díjasok hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a választott vezetők tudományos alapon hozzanak döntéseket, különösen egy világjárvány idején. „Nemzetünk történelme során még soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy vezetőink megbecsüljék a tudomány értékét a közvélemény alakításában” – áll a levélben.…
Tovább olvasom