Az EP-delegáció jelentése szerint a KESMA a bizonyíték, hogy a kormány szolgálatára kényszerítik a médiát

Komoly aggályokat tartalmaz a médiaszabadság és -pluralizmus, az akadémiai szabadság, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament küldöttségének magyarországi látogatásáról készült jelentés – értesült a Népszava. A lap, amelyhez eljutott a dokumentum, felidézte: a kereszténydemokrata, szocialista, liberális és euroszkeptikus frakciókhoz tartozó képviselők november elején jártak Magyarországon, hogy kormányzati és ellenzéki politikusokkal, állami hatóságok vezetőivel, újságírókkal, oktatási, kulturális intézmények, civil szervezetek képviselőivel találkozzanak. A beszélgetésekről szóló beszámolóban a delegáció tagjai a lap szerint: A Népszava azt is hozzáfűzte, hogy Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke,…

Tovább olvasom

Deutsch Tamás népszerűbb Dobrev Kláránál, Cseh Kataliné az abszolút első hely

Nyolc magyar EP-képviselő ismertségét és népszerűségét mérte fel a Medián egy újabb kutatásában, amelyhez december 7-14. között, ezer fő telefonos megkérdezésével gyűjtöttek adatokat. A reprezentatív felmérés hét fokozatú skálával dolgozott, és legalább ötöst értékelést kellett elérni ahhoz, hogy egy politikus népszerűnek számítson. A végeredményt a 444.hu ismerteti, az 5-7 pontos értékelések százalékos arányával: Cseh Katalin (Momentum) 43 százalék; Donáth Anna (Momentum) 37 százalék; Ujhelyi István (MSZP) 36 százalék; Deutsch Tamás (Fidesz) 32 százalék; Molnár Csaba (DK) 32 százalék; Trócsányi László (Fidesz) 29 százalék; Dobrev Klára (DK) 28 százalék; Gyöngyösi Márton (Jobbik) 22…

Tovább olvasom

Csak egy szavába kerül és Szájer József 40 milliós végkielégítést kap az EP szabályai szerint

Az Európa Parlamentből távozó képviselőknek busás végkielégítés jár, függetlenül attól, milyen okból is történt a lemondás vagy a távozás. Csak kérnie kell Szájernek és máris jár neki egy kellemes, 40 milliós végkielégítés. Ugye mi is elfogadnánk? A Blikk írt arról, hogy a távozó uniós képviselőknek minden parlamentben töltött év után plusz egy havi fizetés jár az EP szabályai szerint. Márpedig Szájer József 16 éven át volt európai parlamenti képviselő, azóta, hogy Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Fizetése átszámítva havi 2,5 millió forint volt, így 16 ÉV UTÁN NEM KEVESEBB MINT 40…

Tovább olvasom

A Néppárt arra számít, hogy meg tudják győzni a magyar kormányt

Arra számítanak az Európai Néppártban, hogy meg tudják győzni a magyar kormányt, “hogy az elfogadott jogállamisági rendeletben lefektetett rendszer nemcsak tiszteletben tartja az Európai Tanács júliusi megállapodását, hanem pártatlan mechanizmus is” – mondta a Telexnek Pedro Lopez de Pablo, az Európai Néppárt (EPP) uniós frakciójának kommunikációs igazgatója. Pedro Lopez de Pablo szerint csak együtt fogják megszavazni az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot. Az interjúban azt is elmondta, az EPP nem mond le a jogállamisági mechanizmusról. Az igazgató azt is elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt elfogadott 1800 eurós csomag –…

Tovább olvasom

Orbán magára haragította az Európai Parlamentet

Az Európai Uniót nem lehet zsarolni! Így reagált a Népszavának az Európai Parlament szocialista frakciójának spanyol vezetője arra, hogy Orbán Viktor vétót helyezett kilátásba, ha az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot a jogállamisághoz kötik. Iratxe García Pérez a Népszavának azt mondta, A jogállami szabályrendszer célja az európai értékek és demokrácia előmozdítása, vagyis minden európai javát szolgálja. Ha Orbán szeretné megakadályozni a költségvetés vagy a járvánnyal kapcsolatos helyreállítási alap elfogadását, akkor a magyar emberek érdekeit veszélyezteti, mert a támogatások főleg a pandémia következményeinek az enyhítését szolgálják. Szerinte Orbán Viktor nehezen…

Tovább olvasom

Mégsem szavaz a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt

A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung újságírói is úgy értesültek, a várakozások ellenére mégsem szavaz szeptember 28-án esedékes következő ülésén a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt. Erről információik szerint Donald Tusk, a pártcsalád lengyel elnöke beszélt a frakciónak. A Magyar Nemzet értesülései szerint Tusk azzal indokolta a szavazás halasztását, hogy a járványhelyzet miatt online tartott ülésen nem lenne lehetőség titkos szavazást tartani a Fidesz néppárti tagságának sorsáról. A Fidesz EPP-tagsága 2019 márciusa óta van felfüggesztve, de a magyar kormánypárt továbbra is részt vesz a frakció munkájában. Donald Tusk a mostani bejelentéskor arról beszélt, hogy a…

Tovább olvasom