Pontot rabolt idegenből a DVTK

Döntetlent játszott Székesfehérvárott az OTP Bank Liga 24. fordulójában Miskolc NBI-es csapata. Az első félidőben a Diósgyőr sokkal többet birtokolta a labdát, míg az ellenfél gyors ellentámadásokból próbált veszélyeztetni, de igazán nagy gólhelyzetet egyik kapu előtt sem látott a közönség. A szünet után hasonló mederben folytatódott a mérkőzés a mezőnyben, míg a kapuk előtt inkább lehetőségekről, mint helyzetekről beszélhettünk. A hajrában kissé kijjebb merészkedett a hazai csapat, és a DVTK is tudott gyors támadásokat vezetni, ám egyik sem vezetett eredményre. A fináléban létszámelőnybe került a piros-kék mezes alakulat, ám a…

Tovább olvasom

Vers és szociális érzékenység – a DVTK játékosa nem fél kimutatni, mit gondol a világról

Gera Dániel sikeres pályát befutott focista, aki 2022 augusztusa óta erősíti a piros-fehérek csapatát. Az NB I-es diósgyőriek jobbszélsője azonban nemcsak eredményes sportoló, hanem egy mély érzésű ember, valamint kezdő poéta is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy március 15. alkalmából egy vers formájában osztotta meg gondolatait az összetartozásról és a hazaszeretetről követőivel.

Tovább olvasom

Kiegyenlített a DVTK a gyergyói hokipárharcban, csütörtökön Miskolcon folytatódik a csata

Diósgyőri Jegesmedvék

A jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében drámai fordulatot hozott a második mérkőzés, amikor a DVTK Jegesmedvék hétfőn 3-1-re legyőzték a Gyergyói HK csapatát idegenben. A vasárnapi megalázó 8-1-es vereség után a miskolciak jelentős javulást mutattak, így kiegyenlítették a párharcot és egyben elvették a gyergyóiak pályaelőnyét.

Tovább olvasom

Cseri Tamás hűséges marad Mezőkövesdhez

Ritka az annyira későn beinduló futballkarrier, mint amilyen Cseri Tamásé. A Győrben születetett középpályás 2017-ben, 29 évesen igazolt a Mezőkövesdhez élvonalbeli tapasztalat nélkül. Saját elmondása szerint sem gondolta, hogy valaha NBI-es meccse lesz, eközben viszont azon kapta magát, hogy Marco Rossi behívta a válogatottba, a matyóknál pedig a szakmai stábban kapott szerepet. Az M4 készített interjút a futballistával.

Tovább olvasom

Hősiesen küzdött a Vegyész a miskolci döntőben, de nem tudta borítani a papírformát

Négyszettes, jó kétórás mérkőzést játszott egymással a férfi DRK Röplabda Magyar Kupa döntőjében a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika és a MÁV Előre Foxconn, de a győzelmet az esélyesebb székesfehérváriak kaparintották meg négy játszmában a DVTK Arénában.

Tovább olvasom

Vasárnap érkezik Diósgyőrbe a Fradi, de előtte még a remek formában levő Paks látogat Miskolcra

DVTK-címer

A Ferencváros csapatát a hónap végén fogadjuk, de az előzetes tervekkel szemben szombat helyett vasárnap. Előtte még két összecsapás is vár a DVTK-ra, az egyik rögtön most szombat este az egyik legnehezebb ellenfél, a Paks ellenében.

Tovább olvasom