Hivatalos: az ünnepnapokon semmilyen járványügyi korlátozás nem lesz

Tippeljünk, hogy politikai, vagy szakmai döntés született. Hiába emelkedik a fertőzöttek száma hétről hétre és hiába vannak súlyos járványügyi problémák több szomszédunknál is, a „fontos” rendezvények mindenféle korlátozás nélkül szervezhetők és látogathatók. A kormány szerda este közzétette: az október 22-i és 23-i megemlékezéseken, valamint a mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos állami, önkormányzati és a vallási közösségek által megtartott rendezvényeken nem kell alkalmazni az egyébként veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket. Ezek az események tehát „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni”. A gyülekezési jogról szóló…

Tovább olvasom

Galgóczi: Ismét maszkot kellene viselni – videó

Orbán nemrég azt mondta, a maszk nem a megfelelő védőeszköz, ám a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője szerint igenis szükség lenne rá újra. Az elmúlt héten másfélszeresére nőtt a fertőzöttek száma, és a szennyvízadatok szerint csak rosszabb lehet a helyzet, idézi Galgóczi Ágnest az RTL Klub. A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője szerint ismét érdemes lenne maszkot viselni a zárt helyeken és a tömegközlekedési eszközökön, mind az oltottak, mind az oltatlanok számára. A kormánynak is tanácsokat adó elemző csapat tagja, Oroszi Beatrix kedden arról beszélt, hogy többféle járvány forgatókönyv is van, szerinte a mostani…

Tovább olvasom

Kötelezővé tették a védettségi igazolványt a munkavállalók számára Ausztriában

A dolgozóknak dokumentummal kell igazolniuk a védettséget, illetve oltottságot a legtöbb munkáltató felé. Ez lesz az egyértelmű irány? Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget. A november 1-jén életbe lépő rendelkezés szerint a munkavállalóknak olyan igazolványra lesz szükségük, amely tanúsítja, hogy az illető megkapta az összes szükséges oltást, negatív PCR-teszttel rendelkezik, vagy átesett a Covid-19 betegségen. Az igazolás meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd, a rendelkezés megszegői pedig munkavállalók esetében akár 500 euró (körülbelül 190 ezer forint), munkáltatók esetében akár 3600…

Tovább olvasom

Egy polgármester 11 millió forintnyi közpénzt költött koronavírus elleni kamu talizmánokra

A Romániában található Voluntari város polgármestere az önkormányzat pénzéből koronavírus elleni védelmet ígérő kamu amuletteket szereztetett be – írta meg a Főtér.ro. A cikk szerint Florentin Pandele döntése után két, a polgármesteri hivatal égisze alatt működő vállalat 30 ezer euróért, vagyis kb. 11 millió forintért vásárolt a nyakba akasztható medálokból, ráadásul több százat, összesen 990 darabot. Az orvosi eszköznek kinéző termék persze nem nyújt védelmet a koronavírus ellen, amit az abszolút hülyeségnek minősíthető leírás is igazol. Ebben ugyanis arról olvasni, hogy a medál viselője akár 30-40 napig is távol tarthatja magát…

Tovább olvasom

Az Országos Kórházi Főigazgatóság állítólag nem tudja, hány oltott van a fertőzöttek és az elhunytak között

Szél Bernadett országgyűlési képviselő Facebookon számolt be arról, hogy „a kórházi csúcsszerv állítólag nem tudja, hogy az igazolt COVID-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak” – számolt be a 444.hu. A független parlamenti képviselő azt írja, az Országos Kórházi Főigazgatóság 45 napos hosszabbítás után közölte, hogy „a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek”. Szél ehhez hozzátette, hogy mindeközben a hosszabítást azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, így…

Tovább olvasom

Pornószínész képével illusztrálnak egy oltásellenes álhírt

Világszerte híres nőgyógyászként állítják be, miközben a legkevésbé sem orvos, egészen mással keresi a kenyerét. „A világszerte híres nőgyógyász, dr. John Sins egy több ezer nőt érintő felmérés során arra jutott, hogy az oltásokban található grafén-oxid gyakorlatilag minden nőnél meddőséget okozott” – ez olvasható abban a bejegyzésben, ami a közelmúltban egy magyar oltásellenes Facebook-csoportban is terjedni kezdett. A szöveget egy fehér köpenyes, orvosnak kinéző férfi képével illusztrálták. Ez persze nyilvánvaló átverés, John Sins nevű nőgyógyász nem létezik, a képen látható férfi pedig nem orvos, hanem egy pornószínész. A Johnny Sins…

Tovább olvasom

Elképesztő háborús állapotok a romániai kórházakban

A negyedik hullám hatalmas erővel csapott le dél-keleti szomszédunkra, ahol nagyon elkéstek a szigorításokkal. Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban. A betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió. A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban vagy az 1977-es földrengésben haltak…

Tovább olvasom

Koronavírus: Már az ezret súrolja a kórházban lévők száma

A koronavirus.gov.hu legfrissebb, keddi közlése alapján az elmúlt 24 órában 859 új fertőzöttet azonosítottak. Ez ugyan sokkal kevesebb, mint a tegnap, vagyis hétfőn közölt szám, de az három nap (vagyis a péntek, a szombat és a vasárnap) számait tartalmazta – mutatott rá a HVG. Az oldalon ezúttal 16 halálesetről adtak hírt (ez 35-tel kevesebb elhunyt a tegnapi közölt adathoz képest). A gyógyultak száma jelenleg 792 242 fő, az aktív fertőzötteké 14 588 (+ 599 eset hétfőhöz képest). Kórházban jelenleg 999 koronavírusos beteget ápolnak (+91 páciens), közülük 144-en vannak lélegeztetőgépen (+18). Ami az…

Tovább olvasom

Miskolcon az egyik legrosszabb a helyzet, folyamatosan emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik – írta meg a koronavirus.gov.hu tájékoztató portál. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia jellemző Miskolcon, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg csökkenő tendencia figyelhető meg Szekszárdon, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A vizsgált többi városban a tendencia stagnáló. A szennyvíz koronavírus koncentrációja Miskolcon már az emelkedett, 15 mintavételi helyen a mérsékelt, 6 városban pedig alacsony kategóriába esik.

Tovább olvasom

Koronavírus-járvány: Több mint háromezer új fertőzött és 51 halott a hétvégén

Hétfőn szokás szerint a hétvége három napjának (péntek, szombat, vasárnap) összesített járványadatait hozta nyilvánosságra a koronavirus.gov.hu. Ezek alapján összesen 3274 új fertőzöttet igazoltak, ami napi átlagosan 1091 betegnek felel meg. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a HVG.hu. Meghalt 51 többségében idős, krónikus beteg, ami azt jelenti, hogy átlagosan napi 17 elhunyt volt a hétvégén. A számuk így összesítve 30 402 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 13 989 főre emelkedett a legutóbbi adatközlés óta. Jelenleg 908 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban,…

Tovább olvasom