Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást | videó

Orbán Viktor miniszterelnök megkapta a koronavírus elleni harmadik oltást, és erről egy videót is posztolt a közösségi oldalain. „Lesz valami következménye ma? Aluszékonyság, fájdalom, bármi?” – kérdezte az orvostól, aki úgy válaszolt, hogy „izomfájdalmat, egy kis fáradékonyságot szoktunk látni”, mire Orbán megjegyezte, hogy színházjegye van mára. „Nyugodtan, elnök úr”, felelte az orvos. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek azt mondta: „az oltóorvos harmadik oltásként Modernát javasolt a miniszterelnöknek, így azt vette fel”. A kormányfő pénteken azt mondta, hogy a negyedik hullám lassan bekeríti az országot, a mostani veszély…

Tovább olvasom

Egyelőre nem tervezi újra bevezetni a kötelező maszkviselést az EMMI

Nemrég Karácsony Gergely budapesti főpolgármester levélben fordult Pintér Sándorhoz, amelyben azt írta: a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a 2021. július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban, vagy ha ezt nem érzi országosan szükségesnek, akkor a kormány adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselőtestületeinek és a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő. Most azt ATV Híradójával az EMMI azt közölte: a kormány és az Operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és ha szükséges további intézkedésekről dönt, egyelőre azonban nem látják…

Tovább olvasom

Küszöbön az 5-11 éves korosztálynak szánt oltás engedélyezése

Mi hogyan gondolkodunk erről? Beoltatnánk kisgyermekünket Covid ellen, vagy sem? Elkezdődött az 5-11 éves korcsoportnak fejlesztett Pfizer/BioNTech-vakcina EU-s engedélyeztetése. A két vállalat a 12 éven felülieknek szánt készítményük piaci engedélyének kiterjesztését kéri az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) . A BioNTech/Pfizer-vakcina lehet az EU-ban első szer, amelyet ebben a korcsoportban alkalmazhatnak. Az oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis. A vakcina hatását egy 2268 kisgyermek bevonásával végzett vizsgálatban elemezték, és megállapították, hogy hatékony és biztonságos. A…

Tovább olvasom

Mégsem kell az összes koronavírus-gyanús beteget letesztelni a háziorvosoknak

Bár az eredeti terv ez lett volna, de a komoly felzúdulás és tiltakozás hatására máris változtattak rajta. Most már a háziorvosok dönthetik el, végeznek-e tesztet egy-egy páciensen. A háziorvosok dönthetik el, hogy a tüneteket mutató betegek közül kinél tartják indokoltnak a háziorvosi rendelőben végzendő gyorstesztet, illetve kinél tartják szükségesnek a továbbra is rendelkezésre álló statikus mintavételi pontokon történő PCR-teszt elvégzését – közölte az atv.hu kérdésére a Koronavírus Sajtóközpont. A döntésnél a beteg tüneteit, oltottságát, fertőzésen való átesettségét és a járványügyi körülményeket kell szem előtt tartaniuk. Péntek délelőtt a Népszava cikke alapján tudhattuk meg, hogy a háziorvosok…

Tovább olvasom

Jó hír: a tesztelt orrspray valóban hatékonyan megvédhet a koronavírustól

Úgy tűnik, megbízható megoldásra leltek a kutatók. Egy orrspray akadályozhatja meg az újabb járványhullámokat, a tesztek kifejezetten biztatóak. Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a Covid elleni szer, amellyel kapcsolatban a pécsi virológusok végeztek kutatásokat. A hatóanyag a kezelt sejteket megvédi a vírusfertőzéstől – mondta a Heteknek Kemenesi Gábor víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. „Laborkörülmények között igazoltuk azt, hogy az orrcsepp az azelasztin-hidroklorid hatóanyaga révén képes lehet a fertőzést, a vírus szaporodását megállítani, sőt azokat a sejteket, amiket kezeltünk vele, meg is védte a vírusfertőzéstől. Németországban még hátravan a harmadik…

Tovább olvasom

Tiltakoznak a háziorvosok az operatív törzs döntése miatt

Az operatív törzs arra utasította a háziorvosokat, hogy jövő héttől rendelőikben teszteljék a COVID-gyanús betegeket – írja a Népszava. A minap kiadott utasítás szerint a háziorvosoknak a jövő héttől kellene kezdeniük a hozzájuk érkező napi betegek gyorstesztelését, amelyhez teszteket és védőfelszerelésként plexi arcvédőt biztosítanak a számukra. A lap szerint azonban háziorvosoknak a feladathoz se eszközük, se megfelelő körülményeik nincsenek, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek . A felhívásukban azt írják: az utasítás hibás és a betegbiztonsági okból is kivitelezhetetlen, a háziorvosi rendelők döntő többségében nincs lehetőség a fertőzésgyanús és nem fertőző betegek elkülönítésére. A háziorvosok szerint a…

Tovább olvasom

Ezer fölött az új koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt

Csütörtökre 1141 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, ezzel együtt a hivatalos adatok szerint már 831 866 fertőzöttet azonosítottak a járvány kezdete óta. Legutóbb május 14-én jelentettek egy nap alatt ennél több, 1190 új fertőzöttet. A koronavírus okozta Covid–19 szövődményeibe 11 beteg halt bele, a járvány áldozatainak száma velük együtt 30 341 fő. A gyógyultak 790 127-en vannak, az előző naphoz képest 422-vel többen. Az aktív fertőzöttek száma 708-cal, 11 398-ra emelkedett. Kórházban 742 koronavírusos beteget ápolnak, 5-tel többet, mint az előző napon. Közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen; az ő számuk…

Tovább olvasom

Hamis védettségi igazolványt gyártott saját magának egy kormánytisztviselő

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványokhoz próbálták juttatni – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség. A vádirat szerint az 55 éves kormánytisztviselő, akinek a feladata volt, hogy a járványügyi adatokat rögzítse és kezelje, áprilisban saját magának és élettársának is védettségi igazolványt próbált szerezni úgy, hogy egyikük sem lett volna rá jogosult. Az ügyészségi megfogalmazás szerint „ennek érdekében a fertőzésre vonatkozó valótlan adatokat tüntetett fel a formanyomtatványban” – valószínűleg ez azt jelenti, hogy beírta, hogy már túljutottak a fertőzésen. A…

Tovább olvasom

Magyarország koronavírusos betegeket vesz át Romániától

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, írja az MTI. Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, „nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám – mondta a tárcavezető. Mint a miniszter közölte, az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Kitért arra: jelenleg a romániai egészségügyi minisztérium és magyar oldalról az Országos Kórházi Főigazgatóság…

Tovább olvasom

Miskolcon mérsékelt a koronavírus koncentráiója a szennyvízben

A szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja lassú ütemben növekszik, közölte legújabb kutatása eredményét a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A víruskoncentráció 17 mintavételi helyen a mérsékelt, míg 5 városban az alacsony tartományba esik. Ezek a mérések nagyjából egy-két héttel előre jelzik a fertőzésszámok alakulását a településeken. Múlt héten 14 minta koncentrációja volt mérsékelt, míg 8 városban alacsony volt a víruskoncentráció. Két hete pedig 10 minta esett a mérsékelt tartományba, 12 minta koncentrációja pedig az alacsony tartományba. Két hét alatt összességében 7 településen emelkedett az alacsonyból a mérsékelt tartományba a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben. Ugyanakkor még sehol sem érte el…

Tovább olvasom