Hivatalos: az ünnepnapokon semmilyen járványügyi korlátozás nem lesz

Megosztás

Tippeljünk, hogy politikai, vagy szakmai döntés született. Hiába emelkedik a fertőzöttek száma hétről hétre és hiába vannak súlyos járványügyi problémák több szomszédunknál is, a “fontos” rendezvények mindenféle korlátozás nélkül szervezhetők és látogathatók.

A kormány szerda este közzétette: az október 22-i és 23-i megemlékezéseken, valamint a mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos állami, önkormányzati és a vallási közösségek által megtartott rendezvényeken nem kell alkalmazni az egyébként veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket.

Ezek az események tehát „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni”. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűléseket is korlátozás nélkül meg lehet tartani. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője éppen szerdán hívta fel a figyelmet,  hogy ismét érdemes lenne maszkot viselni a zárt helyeken és a tömegközlekedési eszközökön, mind az oltottak, mind az oltatlanok számára.

Ez a távolságtartás nélküli, de szabadtéri megmozdulásokra nem vonatkozott ugyan, ám Rusvay Miklós virológus az ATV-ben figyelmeztetett: a Békemeneten való részvétel kockázatos is lehet, mivel Romániából is hívnak oda résztvevőket, ahol köztudottan kritikus a járványhelyzet. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek