Elbukott a javaslat, sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők nem vállalják a kötelező oltást

Az Országgyűlés épületében minden egyes dolgozónak kötelező (volt) felvennie valamelyik oltást, ám ez éppen a képviselőkre nem vonatkozik egy jogi csavar miatt. Ezen akart változtatni Bencsik János független képviselő, de egyelőre egyik oldal sem akar hallani sem kötelező oltásról. Félnek attól, amire százezreket köteleznek jelenleg Magyarországon? Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó javaslatot, amelyet a független Bencsik János nyújtott be – derül ki az országgyűlési képviselőnek az MTI-ben kedd délután megjelent tájékoztatásából. A közlemény szerint mivel Bencsik indítványát csak a szintén független dr. Fülöp Erik támogatta, így…

Tovább olvasom

A 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást

A 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást – derült ki a koronavirus.gov.hu tájékoztatásából. Az információk szerint a megerősítő dózis különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni – tették hozzá. Az oltási akció kezdete óta 22 ezer 12-17 évest oltottak be, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfél ezren pedig a harmadikat kapták meg. A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 58 százalékos. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, náluk az…

Tovább olvasom

Sok uniós országban a magyar ár töredékéért lehet antigéntesztet venni

Kifejezetten drága gyógyszertárban kapható koronavírus-teszthez jutni Magyarországon más uniós tagállamokhoz képest – tárta fel a Euronews. Míg nálunk a legolcsóbb típusok ára 3000 forint, azaz nagyjából 8 euró körül mozog, sok országban már 2-3 euróért meg lehet kapni őket. De olyan tagállamok is vannak, ahol havonta négyszer teljesen ingyen teszteltethetik magukat az emberek. A helyzet még sokkal jobb Németországban és Portugáliában, ahol a negyedik hullám miatt ismét ingyenesen tesztelhet bárki – Németországban hetente egyszer jár mindenkinek a szűrés, Portugáliában havonta négy alkalommal. A beruházás mértékét jól jelzi, hogy a német…

Tovább olvasom

Az életéért küzd a lélegeztetőre került Csollány Szilveszter

Olimpiai bajnokunkat is letarolta a koronavírus, nagyon súlyos állapotban van az egyébként kiváló kondícióval rendelkező Csollány. A Covid sajnos senkit sem kímél. A Magyar Nemzet értesülései alapján a 444.hu azt írja, megfertőződött a koronavírussal az Ausztriában edzősködő Csollány Szilveszter, és a 2003-ban visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász állapota súlyos, Sopronban kórházba került, majd lélegeztetőgépre tették egy budapesti kórházban. A lap november 23-án telefonon kért interjút az 51 éves Csollánytól, aki akkor azt mondta, örömmel áll a rendelkezésükre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik. Egy hete már arról küldött sms-t,…

Tovább olvasom

Emelkedett a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Országos átlagban emelkedést mutat a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. Miskolcon emelkedett, de stagnáló tendecia figyelhető meg, mint ahogy a legtöbb vizsgált helyszínen Azonban emelkedés tapasztalható a budapesti agglomeráció vizsgált településein – Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin, Százhalombattán -, valamint Kaposváron, Nyíregyházán, Pécsen és Szolnokon is. A vírus-örökítőanyagának koncentrációja két településen, Győrben és Nyíregyházán magas, 19 helyen az „emelkedett”, egy településen, Szekszárdon pedig a „mérsékelt” kategóriába sorolható.

Tovább olvasom

Még a koronavírusnál is halálosabb járvány jöhet

Fel kell készülni a jövőben kipattanó járványokra, mert azok fertőzőbbek, vagy akár halálosabbak lehetnek, mint a koronavírus-járvány – figyelmeztetett Sarah Gilbert, az AstraZeneca oltóanyagot fejlesztő tudós. A szakember szerint többet kellene költeni a felkészülésre, különben kárba veszhet mindaz, amit eddig sikerült elérni – idézte a kutatót a BBC. Gilbert kiemelte, azzal is számolnunk kell, hogy az eddig kifejlesztett vakcinák esetlegesen nem nyújtanak majd megfelelő védelmet az omikron variánssal szemben. A koronavírus újfajta változata eddig több mint 40 országban bukkant fel – ezen a térképen megnézheti, hol –, és úgy tűnik,…

Tovább olvasom

Minden eddiginél nagyobb az újrafertőződés esélye az omikron variánsnál

A kutatók arra jutottak, hogy kétszer nagyobb valószínűséggel fertőz újra valakit, mint a korábbi változatok – persze ez még nem jelenti azt, hogy feltétlenül veszélyesebb is. Dél-afrikai tudósok most épp arról készítettek egy gyors elemzést, hogy mennyire képes ellenállni az omikron variánsnak az immunrendszer – írja a HVG. A BBC beszámolója szerint a kutatók arra jutottak, hogy az omikron képes lehet megkerülni az immunitásunk egy részét. A dél-afrikai kutatók több mint 36 ezer feltételezett újrafertőződött beteg adatait vizsgálták meg, hogy kiderítsék, van-e bármi esély arra, hogy aki egyszer már volt covidos, azt…

Tovább olvasom

Covid: Közel ötszázan hunytak el a hétvégén, több, mint huszonkétezer új fertőzött

A halálozások számában továbbra is borzalmasan állunk, ráadásul még mindig több, mint 21%-ban pozitív eredményt hoznak a tesztek, továbbra is nő a lélegeztetőn levők száma. Péntektől vasárnapig összesen 22 699 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így a hivatalos adatok szerint 1 157 568-ra emelkedett a járvány kezdete óta az igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon. Az elmúlt három nap során 489 ember halálát okozták a koronavírus okozta betegség, a Covid–19 szövődményei. A pandémia mostanáig 35 611 halálos áldozatot követelt. Egy héttel ezelőtt 27 830 új fertőzöttet és 460 elhunytat jelentettek. Az aktív fertőzöttek…

Tovább olvasom

Az oltásellenesek a SOTE-ra hivatkozva terjesztenek egy óriási álhírt, amit most maga az egyetem cáfolt

A Facebookon óriási olvasottságnak és megosztásnak indult egy ideje egy fontosnak tűnő figyelmeztetés, ami szintén aduász az oltásellenesek kezében. Csakhogy a kamuhír eljutott az egyetemhez is, amire hivatkoznak és ők bizony reflexből cáfoltak, egyáltalán nem szerepel ilyen a tankönyveikben. „Járvány idején NEM oltunk, mert legyengíti az immunrendszert és veszélyes mutációkat generál!” Mára talán mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki megosztotta Facebookon az idézetet, amely kitalálói szerint a Semmelweis Egyetem (SOTE) Infektológia Tanszékének tankönyvéből származik. A városi legendákat leleplező Urbanlegends.hu olvasója figyelt fel rá, hogy az idézet a SOTE munkatársaihoz is eljutott,…

Tovább olvasom

Kórházigazgató: Minél gyorsabban oltassuk be kisgyerekeinket is, a vírus alattomos

Ez lenne a nyugodt karácsony záloga? Ki tud még tökéletesen nyugodt lenni az utóbbi szűk két év történéseit látva? A főigazgató szerint kulcsfontosságú az 5-11 évesek minél előbb történő beoltása, de ez közel sem lesz egyszerű menet. A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat, jelentette ki a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: karácsonyig még 19 nap van, ez elég arra, hogy a most megkapott harmadik oltás teljesen kifejtse a hatását. A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják…

Tovább olvasom