Az amerikai hadsereg próbálja kifejleszteni az eddigi messze legjobb oltóanyagot, ami már a mutációk ellen is véd. Az eddigi eredmények rendkívül biztatóak. Talán végre a fény az alagút végén? A Walter Reed katonai kutatóintézet (WRAIR) tudósai olyan új koronavírus elleni vakcinát fejlesztettek, amely a kórokozó minden eddigi variánsa ellen hatásos lehet – írta meg az Interesting Engineering. A termék másfajta technológián alapszik, mint az eddig ismert koronavírus-vakcinák, és röviden SpFN-nek nevezik. Az eljárás során egy tüskeferritin-nanorészecskés vakcina készül. Az újdonságban olyan kis részecskék találhatók, amelyek több (összesen 24) különböző oldallal rendelkeznek, így pedig…
Tovább olvasomKategória: COVID-19
Minden koronavírussal kapcsolatos információ
Az európai felnőttek 78 százaléka kapott már oltást
Az Európai Unióban élő felnőttek 78 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást – írta a Napi.hu cikke szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitteren. Az elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy egy év alatt ilyen magas átoltottsági arányt tudjanak elérni. Ide tartoznak az egészségügyi dolgozók, az oltási adminisztrációt végző közszolgák, a vakcinák szállításában részt vevők és minden ember, aki a pandémiás időszakban fenntartotta a közszolgáltatásokat – mondja videóüzenetében. Kiemelte: Az omikron változat terjedése miatt most különösen fontos az oltások felvétele. Jelenleg a vakcinák –…
Tovább olvasomTöbb oltási akciónap is lesz januárban
A tervek szerint az év első hónapjának összes csütörtökjén, péntekjén és szombatján lehet regisztráció és időpontfoglalás nélkül kérni a koronavírus elleni vakcinákat. Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat. A terv szerint januárban minden csütörtök és…
Tovább olvasomKoronavírus: Közel 8000 új fertőzött és 436 elhunyt a karácsonyi hétvégén
Az ünnepek miatt négynapos összesítést közölt a koronavirus.gov.hu tájékoztató portál, e szerint csökkent a kórházban ápoltak száma. 7989 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt négy napban, december 23-tól 26-ig – közölte a hivatalos tájékoztató oldal. Így Magyarországon összesen 1 245 319 beteget diagnosztizáltak már koronavírussal. Az előző négy napban 436 ember vesztette életét, így az elhunytak száma 38 743 főre emelkedett. Nőtt a gyógyultak száma, összesen már 1 087 943 ember gyógyult meg, az elmúlt négy napban pedig 16 171 ember gyógyult ki a fertőzésből. Az aktív fertőzöttek száma 8618 fővel…
Tovább olvasomCovid-osztályon dolgozók karácsonyi üzenete: Nem múlik el csak úgy egy világjárvány, mindenki oltassa be magát
Karácsonyi üzenetet és féltő figyelmeztetést tartalmazott a Covid-osztályon dolgozók videója. Rendkívül megterhelő az intenzív osztályon dolgozók élete, de nem adhatják fel és megfeszített munkával dolgoznak értünk, a volt, jelenlegi és leendő fertőzöttekért. Covid-osztályon dolgozók karácsonyi videóüzenetét tette közzé a magyar kormány Facebookon. A 1,5 perces videóban arról beszélnek, hogy lelkileg is rendkívül megterhelő a munka a koronavírusos betegeket fogadó intenzív osztályokon, a dolgozók azonban nem adhatják fel, és az adrenalin is hajtja őket. Az egyik munkatárs arról beszél, hogy egy világjárvány nem múlik el magától, egy csettintésre, hanem mindenkinek tennie…
Tovább olvasomCovid-intenzív dolgozói: „Amikor valaki meghal, mindig kinyitom az ablakot, hogy a lelke el tudjon menni”
Szívfacsaró karácsonyi videóüzenetet tettek közzé a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán, amelyben a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai beszéltek a tapasztalataikról és az oltás felvételének fontosságáról. A megható videóban – amelyet az Index.hu szemlézett – az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz. „Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki” – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik…
Tovább olvasomKiderült, hogy hány 5-11 éves gyerek kapott eddig itthon oltást
Viszonylag alacsony a minisztérium által közölt szám, de még csak néhány hete vette kezdetét a fiatalok vakcinálása. A szervi gyulladásokat és a poszt covid tüneteket szeretné elkerülni a legtöbb szülő, aki kéri a gyerekének a koronavírus-elleni oltást. Ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó pécsi gyermekorvos, aki a nála jelentkezők többségének már az ünnep előtt beadta az oltást – írja a hvg.hu. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eközben azt közölte, hogy az 5-11 éves gyerekek közül nagyjából harmincezezren kapták meg eddig a vakcinát. A szám alacsonynak tűnhet, de ne feledjük, hogy csak december 15-én…
Tovább olvasomAz omikron karácsonykor sem lassít – több, mint 4500 repülőjáratot töröltek a világban
Éppen az ünnepek idején. Ennek legfőbb oka, hogy a légitársaságok dolgozói közül olyan sokan fertőződtek meg a Covid új variánsával, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő számú személyzet. De az utóbbi napokban egyébként is rengeteg korlátozást vezettek be szerte Európában. A FlightAware járatkövető cég kimutatta, hogy a világ minden tájáról 2175 járatot szüntettek meg szenteste, ami egy tipikusan nagy forgalmú nap. Ezeknek kb. negyede az Egyesült Államokban volt. További 1779 járatot szüntettek meg világszerte karácsony első napján, illetve még 402 járatot, amit vasárnapra terveztek – írja a 444.hu. A törlések nagy része…
Tovább olvasom„Magyarország kőkorszaki oltást fog gyártani”
Rengeteg pénzbe kerül felhúzni a debreceni oltóanyaggyárat hazánkban, ám az egyetemi virológus szerint elhibázott lépés, hogy nem a megfelelő technológiával fogunk gyártani. Első generációs védőoltásokat hozunk majd létre a Covid ellen, ám a vírus már addigra is régen túllép a technológián. A debreceni oltóanyaggyárban elölt vírus alapú koronavírus elleni oltásokat is fognak gyártani. Duda Ernő virológus-immunológus, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta: ez a leghagyományosabb vagy legósdibb, a legkevésbé korszerű technológia. Kétségkívül alkalmas, de – hogy is mondjam – kőkorszaki technológia. Nem kell hozzá rettenetes nagy…
Tovább olvasomBotrány: hatalmas problémák és kételyek ellenére engedélyezték az orosz vakcinát hazánkban
Joggal hihetjük azt, hogy felülről érkezett a nyomás. Eleinte rengeteg fontos részt kitakarva küldték el a sajtónak a kiperelt dokumentumokat, ám ez több ellenzéki erőnek hála azóta láthatóvá vált és egészen ijesztő, mennyire semmibe vette a kockázatokat a kormány és a hozzá hű OGYÉI az engedélyezésnél. A megdöbbentő már nem elég megfelelő jelző erre. Nem először derül ki, hogy az Orbán-kormány orosz rulettet játszott és játszik a magyar emberek egészségével a számukra jobbnál jobb üzletek miatt. Most már többet tudunk arról, mi alapján engedélyezték szűk egy éve a Szputnyik vakcinát,…
Tovább olvasom