A szakember szerint a mutánsok kicselezhetik a vakcinákat, így akár 50 millió halottja is lehet a járványnak. Zacher Gábor szerint elképzelhető az új év újabb vírusmutációkat is tartogat, ami nem sok jóval kecsegtet: „Attól tartok, de nagyon, hogy a koronavírusnak újabb és újabb mutációi bukkannak majd fel, amik ki tudják cselezni az védőoltásokat, így egyre durvább járványhullámok jöhetnek. Kifejezetten félek attól, hogy egy igen rossz forgatókönyv megvalósulása esetén nem 5, hanem 50 millió halottja lehet a járványnak világszerte” – mondta Zacher Gábor az RTL-nek adott interjújában. Hozzátette, hogy amíg nálunk…
Tovább olvasomKategória: COVID-19
Minden koronavírussal kapcsolatos információ
Immár a 12-17 évesek is foglalhatnak időpontot harmadik oltásra
Ez derült ki a kormányzati portál december 31-i koronavírus-tájékoztatójából – valamint az, hogy tovább csökkent a kórházban ápoltak száma. Elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 186 főre emelkedett – írja pénteki tájékoztatójában a kormányzati koronavírus-honlap. 3360 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 256 415 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 3492 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 334-en vannak lélegeztetőgépen, mindkét érték csökkenő tendenciát mutat. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 111 676 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 105 553 főre csökkent.…
Tovább olvasomKoronavírus: Száz alá csökkent a napi elhunytak száma
Egyértelműen lecsengőben van a járvány negyedik hulláma: szerdán 3361 új fertőzöttet találtak, de csökkent a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is. 95 koronavírus-fertőzött hunyt el az elmúlt nap során Magyarországon, velük együtt 39 104-re nőtt a járvány hazai áldozatainak száma – közölték a járványügyi tájékoztató honlapon. Szerdán 3361 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Egy hete ilyenkor 3586 új fertőzöttről adtak hírt, szóval itt is valamelyest csökkent az érték. Kórházban 3697 koronavírusos beteget ápolnak, 157-tel kevesebbet, mint egy napja. Közülük 342-en vannak lélegeztetőgépen, az előző napinál 15-tel kevesebben. 8903 embert nyilvánítottak…
Tovább olvasomIjesztő: az antigén gyorstesztek rengetegszer hamis negatív eredményt mutatnak az omikron esetében
A fertőzöttnek nem egyszer már tünetei is vannak, a gyorsteszt mégis azt mutatja, nincs fertőzés. Az omikron-variánst sokszor képtelen kimutatni. Kevésbé lehetnek pontosak a koronavírus-gyorstesztek az omikron-variáns esetén – figyelmeztet az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA). A vizsgálatok alapján az antigén gyorstesztek egy része kevésbé lehet érzékeny az omikronra, ezért nagyobb eséllyel lehet tévesen negatív az eredmény. Ettől függetlenül azonban az FDA azt javasolja, továbbra is használják az emberek a gyorsteszteket – írja a Hvg.hu. A novemberben felfedezett omikron az Egyesült Államokban is gyorsan terjed, a korábbi mutációkhoz képest sokkal könnyebben képes…
Tovább olvasomA háziorvosok felháborodtak Müller Cecília kötelező oltásos, bírságot kilátásba helyező kijelentésén
Kötelező lesz a háziorvosoknak még jobban belefolyni az ügybe, még több időt szentelni (plusz javadalmazás nélkül) a kötelező oltásoknak, bármennyire is leterheltek. Ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Különösen sérelmezik a 30.000 és 5 millió forint közti büntetés kilátásba helyezését Müller Cecília részéről. Várható volt, hogy gyorsan reagálni fognak erre a hirtelen bejelentett új kötelezettségre, a részletekről a Blikk.hu számolt be. A Müller Cecília nevével fémjelzett tegnapelőtti rendeletről már hallottunk, ami szerint 2022 januárjában minden háziorvosnak vállalnia kell legalább egy hétvégét, amikor koronavírus elleni védőoltást adnak be, és ha az adott…
Tovább olvasomNem emelkedik a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
Országos átlagban stagnáló tendencia jellemzi a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációját – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az internetes oldalán. Az 51. heti eredményekről ugyanakkor megjegyezték, hogy az országos átlagkoncentráció továbbra is jelentős. Szinte valamennyi mintavételi helyen stagnáló tendencia figyelhető meg, csökkenés csak Kaposvár esetében tapasztalható, emelkedés egyik vizsgált városban sem volt mérhető – tették hozzá. Az NNK tájékoztatása szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja nyolc vizsgált minta esetében az „emelkedett”, míg 14 esetben a „mérsékelt” tartományba esett. via MTI
Tovább olvasomLabor: az omikron-variáns döbbenetesen gyorsan terjed hazánkban, 25%-ról már 60-ra ugrott pár nap alatt
Ahogy szűk egy éve a delta, most az omikron veszi át az irányítást. De mikor lesz ennek így vége? Ismét cudar idők várnak ránk? A pozitív koronavírustesztek 60 százalékában már az omikron nevű vírusvariánst mutatták ki az egyik budapesti magánlaborban – tudósított a kedd esti RTL Híradó. Karácsony előtt ez az arány még 25 százalék körül volt. Nyíri Miklós, a Neumann Diagnosztikai Laboratórium ügyvezetője igazgatója azt mondta, az omikron terjedése döbbenetesen gyors. A laboratóriumban az előző járványhullámokban is vizsgáltak mintákat. A műsorban megszólalt a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, Havasi Katalin…
Tovább olvasomJanuárban ismét oltási akciót hirdetnek Miskolcon is
Januárban ismét előzetes időpontfoglalás nélkül, rövid helyszíni regisztráció után lehet majd beadatni a rendelkezésre álló, koronavírus elleni vakcinákat országszerte – erről levélben tájékoztatta a települési önkormányzatokat a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség. A Települési Oltási Akciónapokon minden csütörtökön és pénteken 14:00 és 18:00, szombatonként pedig 10:00 és 18:00 óra között várják majd a kórházi és járásközponti oltópontokon. Ez Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban található. Mindenkit várnak, akik szeretnék felvenni az első, második, vagy a harmadik oltást. Az akciónapokra olyanokat várnak, akik még nem oltatták be magukat, vagy legalább 4 hónapja kapták meg az…
Tovább olvasomA katonaságot se kímélte a koronavírus
Tizenhat halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak 2021-ben a katonák és honvédelmi alkalmazottak körében – mondta Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában. „16 emberünket nem tudtuk megmenteni” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Elmondta azt is, hogy a kormány döntése alapján hathavi illetmény jár az egyenruhát viselőknek az „odaadó lelkiismeretes munkájukért”, illetve január elsejétől 10 százalékos illetményfejlesztésre számíthatnak. Afganisztánról is szót ejtett, elmondása szerint a magyar honvédség 50 katonája felkészült arra, hogy elinduljon a határra segítséget nyújtani, ha Lengyelország igényt tart erre. Ukrajna kapcsán pedig Benkő Tibor azt mondta: Magyarország azért nem támogatja az…
Tovább olvasomKötelező lesz oltást vállalnia a háziorvosoknak egy januári hétvégén
A Müller Cecília által jegyzett előírás alapján ennek elmulasztása akár ötmillió forintos bírsággal is járhat. Határozatban tette közzé Müller Cecília országos tisztifőorvos a januári oltási akciónapok háziorvosokat érintő részleteit. A december 27-i Hivatalos Értesítőben megjelent határozat szerint januárban minden háziorvosnak kötelező lesz legalább egy hétvégét vállalnia (pénteken 14–18 óra, szombaton 10–18 óra között), amikor koronavírus elleni oltásokat ad be – írta meg a Telex.hu. Az oltási hétvégét a háziorvos választja ki, de előtte a megyei oltási bizottsággal előzetesen egyeztetnie kell, illetve köteles gondoskodni arról, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól…
Tovább olvasom