“Magyarország kőkorszaki oltást fog gyártani”

Megosztás

Rengeteg pénzbe kerül felhúzni a debreceni oltóanyaggyárat hazánkban, ám az egyetemi virológus szerint elhibázott lépés, hogy nem a megfelelő technológiával fogunk gyártani. Első generációs védőoltásokat hozunk majd létre a Covid ellen, ám a vírus már addigra is régen túllép a technológián.

A debreceni oltóanyaggyárban elölt vírus alapú koronavírus elleni oltásokat is fognak gyártani. Duda Ernő virológus-immunológus, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta: ez a leghagyományosabb vagy legósdibb, a legkevésbé korszerű technológia. Kétségkívül alkalmas, de – hogy is mondjam – kőkorszaki technológia. Nem kell hozzá rettenetes nagy hozzáértés, nem kellenek hozzá különlegesen drága berendezések, nem szükséges különleges know how sem, tulajdonképpen ez a faéknek a feltalálása. Pasteurék dolgoztak ezzel, és azóta, tehát az 1800-as évek végétől használják ezt a módszert.

Persze nyilván ezek is korszerűsödtek, tehát egyre jobb és jobb eljárásokat fejlesztenek ki, de az elv ugyanaz: a kórokozónak az antigénjeit úgy megismertetni meg a szervezettel, hogy közben ne tudjon betegséget okozni

– tette hozzá Duda.

Arra a felvetésre, hogy azért fogunk ilyen oltást gyártani, mert ilyet tudunk, Duda azt mondta: “Ezt kikérem magunknak. A világ legkorszerűbb védőoltásának a kidolgozásában Pardi Norberten és Karikó Katalinon kívül még legalább négy-öt magyar vett részt, köztük olyanok, akik mondjuk egy évig dolgoztak kint, jelenleg itthon vannak. Az agyi kapacitás megvan hozzá, tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy ezt idehaza megcsináljuk.” Kiemelte:

Ha történetesen Karikó Katalin révén a BioNTech létre akarna hozni Magyarországon egy gyártókapacitást, nem hiszem, hogy importálni kellene a szakembereket.

Jobban örülnék, ha egy messenger alapú technológiát vásárolnánk meg, és azt kezdenénk el gyártani. Azt kell végiggondolni, hogy a Covid jelenlegi probléma. Lehet, hogy egy éven belül, de akár még ad absurdum hamarabb is eltűnik. Nem fog, de a matematikai lehetősége megvan. De bármikor jöhet egy egészen más jellegű kórokozó, és az nem szükségszerűen vírus; lehet egy gomba, egy baktérium, vagy egysejtű, féreg, a fene tudja, mi minden.

Egy kórokozó az esetek jelentős részében nagyon különleges szaporítási feltételeket igényel, de mondok mást is. A környezetünkben élő baktériumoknak a 80-90 százalékát egyáltalán nem lehet laborban szaporítani. Emiatt ha történetesen egy olyan baktérium okozna világjárványt, egy ilyen vakcinagyárral semmire sem megyünk.

A debreceni gyár nagyon jó lesz arra, hogy az eddig ismert védőoltásoknak egy részét, meg a Covid elleni első generációs vakcinákat előállítsuk, de egy messenger alapú vakcinát előállító gyár alkalmas lenne, hogy a következő hullámok ellen azonnali védőoltást tudjunk készíteni hónapokon belül.

A világ legkülönbözőbb pontjain csinálnak már messenger alapú védőoltásokat úgy, hogy megveszik a technológiát. Ez sok pénzbe kerül, de a debreceni gyár felépítése sem filléres dolog – mondta Duda. (Portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkek