Szívszorító történetet mesél a borsodi anya, akitől jogtalanul vették el a gyerekeit

Megosztás

Négy éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán. Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak.

Barbara csütörtökön (augusztus 5-én) nyilatkozott a megpróbáltatásokról a Klubrádiónak az. Az Útszélen című műsor szívszorító interjúja ezen a linken hallgatható vissza.

Az ügy részletei:

Barbaráék egy alig kétezer fős borsodi faluban, Kesznyétenben éltek, ahol a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra lett figyelmes, hogy a helyi gyerekjóléti szolgálat sokszor érthetetlen dolgokat kritizál a családok életvitelében, a gyámhivatal pedig indokolatlanul gyorsan dönt a gyerekek kiemeléséről. 2015-ben a TASZ ezen kifogásolta, hogy egy ideig egyetlen családgondozó dolgozott a faluban heti négy órában, amivel képtelenség intenzív segítséget nyújtani a problémákkal küzdő, szegénységben élő családoknak.

Mindez oda vezetett, hogy Kesznyétenben jóval több gyereket emeltek ki a családjukból, mint a környékbeli, nagyobb településeken. Kecső Imre polgármester ezt akkor azzal indokolta az Abcúgnak, hogy máshol inkább csak legyintenek, és elfedik a bajokat, mert nem szeretnék, hogy a sajtó folyamatosan a nyakukra járjon.

A család először 2010-ben került a helyi gyerekvédelem látókörébe, amikor védelembe vették az akkor még kiskorú Alexet és Julit, valamint Józsit, Tibit és Szebasztiánt is. A védelembe vétel elvileg arra jó, hogy intenzív szociális munkával segítsék a nehéz helyzetben levő családot, hátha így elkerülhető a gyerekkiemelés.

Ez azonban ritkán sikerül, a családok szerte az országban sokszor csak ellenőrzéseket és szankciókat kapnak a nyakukba együttműködés, megértés és törődés helyett. Ennek nem az az oka, hogy minden településen szörnyű emberek dolgoznának családgondozóként. Inkább arról van szó, hogy mivel jelentős részben az ő javaslatukon múlik, mit tesz a gyámhivatal a gyerekekkel, a családok eleve ferde szemmel néznek rájuk, így nehéz egyenlő felek viszonyáról beszélni. Ráadásul ez egy rosszul fizetett, alig megbecsült szakma, amely állandó forrás- és munkaerőhiánnyal küzd.

A család azóta együtt van, maguk mögött hagyták Kesznyétent, és 120 kilométerrel odébb, Tiszaroffra költöztek.

Az ügyükben eljáró Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) személyiségi jogi pert indított a hatóság ellen, amit másodfokon részben megnyertek. A szervezet tovább ment, a Kúria elé vitte az ügyet, ami nemrég mondta ki, hogy a település több lakójától jogtalanul vették el a gyerkeket.

A Kúria egy hónapja mondta ki, hogy a falu gyermekjóléti szolgálata nem végezte el a feladatát, a gyámhatóság pedig nem ellenőrizte a gyermekjóléti szolgálatot, és féléves késéssel hozott döntést. Ráadásul a miskolci kórház is jogsértést követett el, amikor egy újszülöttet az anyja mellkasáról vittek el.

Kapcsolódó cikkek