Orbán is beszédet mondott a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitóján, majd aláírta a gyurcsányozós propagandapetíciót

Megosztás

Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szombaton Sárospatakon az MTI tudósítása szerint.

A kormányfő beszédében kiemelte: a magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása. Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben, helyre kell állítani azt a méltóságot és azt az erőt, amelyet elvettek a magyar vidéktől – fogalmazott.

Hangsúlyozta: egy egyetem felavatása önmagában is rendkívüli esemény, de az is legalább ennyire felemelő, “ha egy régi adósságunkat tudjuk végre megnyugtatóan rendezni”. Most “egyetemet is avatunk, adósságot is rendezünk” – fűzte hozzá.

Az MTI képriportja alapján amúgy Orbán az évnyitó után Sárospatakon írta alá a Fidesz-KDNP Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! petícióját.

Az évnyitón Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos, az intézményt fenntartó Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke is beszédet mondott, amelyben úgy fogalmazott: “a térség polgármestereinek, borászainak és értelmiségének segítségével új tudásközpont épül Tokaj-Hegyalján”.

A Tokaj-Hegyalja Egyetem hivatalosan augusztus 1-jén nyitotta meg kapuit, a részben az egri Eszterházy Károly Egyetemből kivált Comenius Campus, részben pedig zöldmezős beruházásként létrejött új egyetem az elérhető szakok továbbvitele mellett több új képzést is elindított, például szőlész-borászt, turisztikai-vendéglátóiparit, gazdálkodás és menedzsmentet, vállalkozásfejlesztésit, valamint kulturális örökség tanulmányokat is.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó cikkek