A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akivel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított várandós volt, azonban nem készült a gyermek születésére, nem járt terhesgondozásra, a védőnőt is először csak a cselekményt megelőző egy héttel kereste fel. 2022. július 6-án késő este szülei házában a hasa görcsölni kezdett, ezt még jelezte édesanyjának, azonban későbbi fájdalmairól és a magzatvíz elfolyásáról senkinek nem szólt, hanem a hajnali órákban a WC-re ülve szülte meg gyermekét.…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Tokaj már nem annyira a turisták kedvence
A korábbi években mindig óriási volt a nyüzsgés megyénk egyik legszebb városában, a világjárvány okozta kezdeti fellendülést azonban mostanában erős visszaesés követte. A külföldi vendégek látványosan elmaradnak Tokajból, pedig kevés olyan település van, ami egy országot jelképez már a nevével is. Tokajban egyáltalán nem szokatlan állapot, amikor a történelmi belváros szűk utcáin tavasztól az ősz derekáig szinte lépni sem lehet a turistáktól – írja az Index. A helyi erőket ilyenkor arról lehet megismerni, hogy ők azok, akik kicsit jobban sietnek és kerülgetik a ráérősen sétálókat. A hét végén most is nagyjából…
Tovább olvasomKiszáradt egy patak Borsodban – könnyen lehet, hogy nem az utolsó
A rendkívüli aszály és hőség nem kíméli a természetet. Az újabb áldozat a Bársonyos-patak, de legalább a halakat sikerült kimenteni. A Magyarországot sújtó aszály miatt kiszáradt a Bársonyos-patak, de a halakat sikerült kimenteni – közölte az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület. Azt írták, hogy a Bársonyos – amely a Hernád-folyóból ered – július elején teljesen kiszáradt, miután elapadt a vízutánpótlása. „Halőreink 2022. július 5. és 6. napján halmentést végeztek a Bársonyos-patak kiszáradt medrében. A visszamaradt gödrökből mintegy 40-45 kg halat sikerült összegyűjteni és elszállítani a Hernád-folyóba. A felmelegedett, iszapos gödrökben nagyrészt védett halak…
Tovább olvasomSzombat éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben
Az időjárás előrejelzések és az NNK ajánlása nyomán az országos tisztifőorvos 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki – írja az MTI. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot legalább három egymást követő napon. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében arra kéri az embereket, hogy a nagy melegben, ha megtehetik, 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak napon, és fokozottan figyeljenek a folyadékbevitelre. Azoknak,…
Tovább olvasomEgy régi ügy: a nemrég Borsodban megpofozott Manuel nevű rapper lopta el pár éve egy állatotthon adományait – videó
Sokan rögtön elővették ezt a régi ügyet, amikor is haverjaival eltulajdonították a Noé Állatotthon adománygyűjtő perselyét. Később azonban megbánta tettét és megpróbált minél többet segíteni az állatotthonnak. Hogyan is történt ez a sötét foltot okozó cselekmény a fiú múltjában? A Fókusz kamerái előtt elárulta, korábban már elkapták, miközben füves cigit tekert, de nem ez volt az, amit a legjobban sajnál. Pár évvel ezelőtt a barátaival ellopták a Noé Állatotthon adománygyűjtő dobozát. Itt voltunk egy órát, és amikor mentünk kifelé, megláttuk az adománygyűjtő dobozt, ami nem volt lerögzítve… Bolondok voltunk, nem…
Tovább olvasomFiatal borsodi roma tehetségeket segítenek
A Mathias Corvinus Collegium és a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium kötött erről megállapodást szerdán. Fiatal roma tehetségeket karolnak fel közösen – erről szól az az együttműködési megállapodás, amit szerdán kötött meg a Miskolci Mathias Corvinus Collégium (MCC) és a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium. Összefogásuk célja, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges és tanulni vágyó, főként roma származású hallgatókat diplomához segítsék – írja a Minap.hu. Az eseményen elhangzott, a miskolci egyházmegye elkötelezte magát a felzárkózó települések segítésében. „Az MCC ugyanebben az irányban igyekszik egy olyan szellemiséget egy olyan intellektuális tartást adni, amely…
Tovább olvasomA hétvégére hidegfront várható, de a száraz meleg marad
Az országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken sok napsütés várható. A déli, kora délutáni órákig az északkeleti, keleti megyékben, valamint a nyugati határvidéken lehet zápor, zivatar – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többfelé élénk, helyeként erős lehet a légmozgás. A hajnali hőmérséklet 16 és 23 Celsius-fok között alakul. A maximumok általában 26 és 32 fok között várhatók, de az Alföld délkeleti részén 33, 34 fokot is mérhetnek. Szombaton főleg hajnalban a déli, délnyugati határnál fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. A délnyugati határvidéken délután is lehet csapadék. Máshol napsütéses idő is lehet.…
Tovább olvasomAgresszívan fenyegették a rendőröket egy borsodi településen
Az eset Vizsolyon történt még 2018 decemberében, a Miskolci Törvényszék most ítéletet hozott. Az ítéleti tényállás szerint 2018. december 6-án délután Vizsolyban közlekedési baleset történt, amelynek okozója a III. rendű vádlott fia volt, aki a rendőri intézkedést megelőzően elhagyta a helyszínt, ezért szükségessé vált előállítása. Több rendőr a vétkes sofőr házához indult, amelynek udvaráról testvére, az I. rendű vádlott a megjelent rendőröket trágár szavakkal illette és életveszélyesen fenyegette. Eközben a baleset helyszínére érkező mentőautó körül kisebb tömeg gyűlt össze, köztük volt a II. rendű és III. rendű vádlott is, akik…
Tovább olvasomMEGSZORÍTÁSOK csupa nagybetűvel – nézzük, mivel riogatott a Fidesz és mit tesz most a választások után
Azt a lajstromot, amivel Orbánék a kiterjedt propagandával támadták az ellenzéket, mit is fog tenni, amennyiben kormányváltás valósul meg, gyakorlatilag betűről betűre maga a Fidesz hajtja végre. A népszerűtlen intézkedéseket és problémákat azonban még mindig próbálják kimagyarázni, egyre nehezebben. Nézzük részletesen, mik hangzottak el a kampány során. A közösségi médiában találkozhattunk ezzel a gyűjtéssel, ami sajnos tökéletesen fedi a valóságot. Igen, ők kaptak kétharmadot alig három és fél hónappal ezelőtt… „M-E-G-S-Z-O-R-Í-T-Á-S A Fidesz azt mondta, hogyha a baloldal nyer, akkor: – Adókat fognak emelni – Emelkedni fog az élelmiszerek ára.…
Tovább olvasomSzívességből befogadták a borsodi tanyára, a kisfiúkkal fajtalankodott
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 51 éves férfi ellen. A férfi szívességi lakáshasználóként lakott egy sárospataki tanyán, ahol ház körüli munkákat végzett és segített a két gyermekkorú fiú ellátásában is. A férfi azonban több alkalommal is fajtalankodott a gyerekekkel. A vádirat szerint a vádlott 2020. októbertől november közepéig, majd 2021. január végétől február elejéig lakott Sárospatakon egy tanyán lévő házban. A ház egyik lakrészében a tanya tulajdonosa élt 7 éves és 11 éves fiúgyermekeivel, akiknek az édesanyja korábban elhunyt. Az időközben szintén elhunyt háztulajdonos…
Tovább olvasom