Tokaj már nem annyira a turisták kedvence

Megosztás

A korábbi években mindig óriási volt a nyüzsgés megyénk egyik legszebb városában, a világjárvány okozta kezdeti fellendülést azonban mostanában erős visszaesés követte. A külföldi vendégek látványosan elmaradnak Tokajból, pedig kevés olyan település van, ami egy országot jelképez már a nevével is.

Tokajban egyáltalán nem szokatlan állapot, amikor a történelmi belváros szűk utcáin tavasztól az ősz derekáig szinte lépni sem lehet a turistáktól – írja az Index. A helyi erőket ilyenkor arról lehet megismerni, hogy ők azok, akik kicsit jobban sietnek és kerülgetik a ráérősen sétálókat. A hét végén most is nagyjából ez a helyzet, a hétköznapokon viszont nagy a csend, szellősek az utcák. Mindez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek ilyenkor távolról érkezett alkalmi látogatók, de az évekkel ezelőtt megszokotthoz képest jelentősen visszaesett a turistaforgalom.

Ennek nem lehet az az oka, hogy most csupán két irányból lehet megközelíteni a várost az eddigi három helyett. A 37-es főút felől érkezőknek a Bodrogkeresztúron keresztül vezető utat érdemes kikerülni. Egyrészt azért, mert Keresztúrban az útfelújítások szinte a település egészét érintik, jelentősen lassítva a forgalmat. Másrészt pedig azért, mert aki elér a falu végéig, annak Tarcal felé kell elkanyarodnia, mert Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti egy szakaszon teljes szélességében átvágták az utat és ki tudja, az éktelen nagy gödröt mikor temetik be újra (természetesen az út átvágása nem ad hoc történt, része egy beruházásnak).

Ezért aki Tokajba szeretne közúton eljutni, az vagy Rakamaz felől teheti meg a 38-as főúton, vagy a 37-esről letérve Tarcalon keresztül.

Korábban inkább az volt a gond, hogy kevés Tokajban és környékén a szálláshelyek száma. A szallas.hu adatai szerint jelenleg Tokajban 56, a város harminc kilométeres körzetében további 363 szálláshely várja a vendégeket. Igaz, ezek között kevés a szálloda, de így is meglehetősen bő a kínálat.

Tavasszal adták át a város szívében a felújított négycsillagos Mercure Cennter Hotelt, valamint ősszel egy újabb ötcsillagos szállodával bővül a zempléni kisváros. Az előbbinek köszönhetően a vendégéjszakák száma emelkedett ugyan, de sok szálláshelyen tárt karokkal várnák a vendégeket, csak jöjjenek.

Furcsa a helyzet. A tavalyi forgalomhoz képest idén júniusban ezer vendégéjszakával többet regisztráltunk, mégis sokkal kevesebb hét közben a turista – mondta érdeklődésünkre Posta György, Tokaj polgármestere.

A városvezető több okot is lát arra, miért kerüli el a települést a kikapcsolódásra vágyók egy része. Tavaly a pandémia miatt a magyar turisták legnagyobb része úgy döntött, bár utazni lehet, nem hagyja el az országhatárt. Ennek köszönhetően egész nyáron élénk nyüzsgés volt Tokajban.

„Idén már sokan inkább külföldre tervezik a nyaralásukat, ezért számukra Tokaj most nem célpont” – állítja Posta György.

A nagyobb gond, hogy a külföldiek sem jönnek olyan nagy számban. Az utóbbi évtizedekben rengeteg lengyel kereste fel Tokajt. Ennek egyik oka a Zemplénben gyakran emlegetett lengyel versikének, miszerint: 

Polak, wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát).

Ebből az utolsó két szó nem arra utal, hogy a lengyelek a magyar bort isszák, a magyarok pedig a lengyelt, hanem arra, hogy mind a derék lengyelek és a szintén nagyon derék magyarok a tokaji nektárt kortyolgatják, hiszen már a középkortól a legjelentősebb forgalmat lebonyolító borút Tokajból Lengyelországba vezetett. Most azonban a borturizmus iránti lengyel érdeklődés megcsappant. Az okát keresik, egyelőre nem találják.

Ukrajnából is sokan keresték fel Tokajt. Posta György elmondta, Munkácsról és Ungvárról rengeteg utazást szerveztek Tokajba és környékére, amiben központi szerepet játszotta borkóstolás, a háború azonban ebbe is beleszólt. További részletek az Index.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek