Szikszón is bezár az uszoda és a könyvtár

Összeült a napokban Szikszó Város közgyűlése, az ülésen a felelős gazdálkodás jegyében döntések születtek az emelkedő rezsiköltségek miatti intézkedésekről – számolt be a hírről a Boon.hu. Mint elhangzott, a döntések meghozatala során a kötelező feladatok és a munkahelyek megőrzése volt a legfontosabb. A közgyűlés által meghozott döntésekről Sváb Antal, Szikszó polgármestere a SixoTV háttérműsorában számolt be. Mint elmondta: „Újra kell értékelniük mindent, hasonlóan a többi magyarországi településhez és a magyar családokhoz”. Beszélt arról, hogy a villanyáramnál hatszoros szorzóval kell számolni, a gáznál ez 8-10 –, de jövőre akár 13-16 szoros…

Tovább olvasom

Kiskutyát mentettek a borsodi rendőrök a főút mellett

A 3-as számú főút mellett, Harsány közelében találtak rá az elhagyatott kis állatra. A Bükkábrányi Rendőrőrs járőrei 2022. október 12-én 21 óra után végeztek ellenőrzést a 3-as számú főúton lévő harsányi autóspihenőnél. Ennek során figyeltek fel egy barna színű, néhány hónapos kis ebre, amelyik elhagyatottan és nagyon félénken viselkedve lapult meg egy gazos területen. A pihenőben senki sem tartózkodott, így a rendőrök számára nyilvánvaló volt, hogy a kutyust magára hagyták, nincs gazdája. A járőrök a kimerült jószágnak inni adtak, majd az értesített és időközben helyszínre érkező „Pamacs kutyamentőkkel” közösen befogták…

Tovább olvasom

Halálos baleset az M30-ason Kistokaj közelében

Egy kamion sodorta el a leállósávban parkoló autó utasát, aki a jármű mellett tartózkodott Kistokaj közelében – számolt be a tragikus esetről a rendőrség honlapja. Közúti közlekedési baleset történt 2022. október 12-én 18 óra körül az M30-as autópálya 22. kilométerszelvényében, Budapest irányában,– Kistokaj közelében. A rendelkezésre álló információk szerint egy kisteherautó állt meg a leállósávban, amelynek utasa kiszállt és a jármű rakfelületén meglazult rakományt akarta rögzíteni, de egy kamion elsodorta. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A helyszínelés idejére a rendőrök az autópálya külső és leállósávját…

Tovább olvasom

Már a szükséges támogatás harmadát összeadták olvasóink

Egy héttel ezelőtt indult el hírportálunk első adománygyűjtő akciója, melynek célja, hogy függetlenségünket megőrizve tudjunk fejlődni. Szeretnénk minél hatékonyabban bemutatni olvasóinknak a magyar vidék valóságát, ezért van szükségünk egy utazó riporterre, ehhez kértük és kérjük az önök támogatását. További részletekről itt olvashatnak. Az első hetet sikernek értékeljük, hiszen érezzük a közösségünk és olvasóink támogatását. Az adományok mellett nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptunk arra vonatkozóan, hogy értékesnek találják munkánkat és kifejezetten fontosnak a kezdeményezésünket. Köszönjünk mindenkinek a segítséget és a bíztató szavakat! Ugyan jól haladunk, de még távol a cél.…

Tovább olvasom

Hadházy: EU-s pénzeket loptak egy mezőcsáti kamu gyümölcsfeldolgozóval

Hadházy Ákos nemrég a borsodi Mezőcsáton járt, ahol egy ipari parkban igyekezett utána járni egy minden gyanú szerint kamu gyümölcsfeldolgozónak. A csalással vélhetőleg milliókat akasztottak le az EU-s kasszából. Hogy miért 250 millióért már árulják is azt a „gyümölcsfeldolgozót”, amire a cég 290 millió EU-s pénzt kapott, papíron 600 millióba került, de jó, ha 50 millió forintot költött rá? – teszi fel a kérdést az országgyűlési képviselő az erről szóló posztjában. Hadházy azt is megemlíti, hogy a cégnek van ugyan egy legitimnek tűnő honlapja, de a helyszínen látottak alapján, valamint…

Tovább olvasom

Ingyen dolgoztatta az Alakszai Zoltán vezette kormányhivatal a pedagógusokat

Több pedagógus számolt be arról, hogy a tavaszi érettségi szezonban végzett munkájukat azóta sem fizette ki a Kormányhivatal. Ezt az illetékesek tagadják. „Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az érettségi tiszteletdíjak kifizetése folyamatos, a kormányhivatal minden fizetési kötelezettségének eleget tesz” – adott rövid választ a HVG több kérdésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. Azután kereste meg a HVG Alakszai Zoltán kormánymegbízott – vagy NER új elnevezéssel most már főispán – vezette hivatalt, hogy több pedagógus arról tájékoztatta lapunkat: a május-júniusi érettségin végzett elnöki vagy az emelt szintű vizsgákon bizottsági tagi munkáját nem fizették ki. Többféle szerződéssel foglalkoztatják erre…

Tovább olvasom

Borsodban is helyi érdekképviseletet alapít a Becsülettel a Cigányságért Egyesület

Ahogy azt bemutatkozásuk során is kiemelték, a Becsülettel a Cigányságért Egyesület fő célja, hogy helyi, megyei és országos szinten is megtisztítsa a roma önkormányzati rendszert. Ugyanis véleményük szerint a jelenlegi nemzetiségi önkormányzat képtelen ellátni feladatát, Szeretnék továbbá, hogy a nemzetiségi önkormányzatoknak szakmai segítséget, valamint hiteles érdekképviselet is biztosítsanak. A Becsülettel a Cigányságért Egyesület most bejelentette, hogy helyi érdekképviseletük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is alakulóban van, becsléseik szerint néhány hét múlva készen is állnak majd a tagszervezet létrehozására. Mint írták: A célunk közös! Meg kell tisztítani a roma politikát, valami olyat kell felmutatni…

Tovább olvasom

Halálos lakástűz Kazincbarcikán

Szombaton késő este kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy életvitelszerűen lakott hétvégi ház Kazincbarcikán, a Veres dűlőn – számolt be róla a megyei katasztrófavédelmi honlap. Az esethez riasztott kazincbarcikai tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre és két vízsugárral oltották a tüzet. A munkálatok közben egy elhunyt személyt találtak az épületben. (Képünk csak illusztráció!)

Tovább olvasom

Két autó karambolozott Szikszónál

Összesen hét sérültje van a vasárnap esti balesetnek. Szikszó külterületén, az Alsóvadász felé vezető úton két személygépkocsi ütközött vasárnap, az esti órákban – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelem a honlapján. A helyszínre a miskolci hivatásos tűzoltók vonultak, egy gyermeket feszítő-vágó segítségével emeltek ki az autóból és áramtalanították a járműveket. A két személygépkocsiban heten utaztak, a balesetben mindannyian megsérültek.

Tovább olvasom

Útjavítási munkálatok miatt félpályás lezárás a 26-os főúton

A komolyabb munkálatok miatt félpályás útlezárásra készüljünk a 26-os főút sajószentpéteri szakaszán hétfőtől szerdáig. A munkálatok ideje alatt az érintett 200 méteres szakaszon jelzőőrös forgalomirányítás mellett, váltakozó irányban, egy sávon haladhat a forgalom. Október 11-én, kedden, várhatóan 8 és 11 óra között az Alacska bekötőút csomópontja le lesz zárva – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztálya. A munkálatok idején az Alacskai elágazás megállóban a Volán járatok nem állnak meg. A főutat az Alacskai útról ideiglenesen a Zsigmond király utca-Erőmű utca-Hazafias utca útvonalon lehet majd elérni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.…

Tovább olvasom