„Ezt nem mondtam el így még senkinek” – Orosz Bernadett kálváriája nem ért véget

Az egész országban megismerték a nevét, bár korántsem ilyen „hírnévre” vágyott.  Egy drámai esemény egyetlen csapásra megváltoztatta az életét. 2019. novemberében Bernadett súlyos családon belüli erőszak áldozatává vált, ami maradandó egészségügyi károsodást is okozott. A családon belüli erőszak egyáltalán nem ritka Magyarországon, azonban még mindig tabu témának számít. A feltárt esetek azt mutatják, hogy növekszik a bántalmazott családtagok száma, ugyanakkor azt senki sem tudja pontosan, hogy valójában mennyi család él át szörnyűségeket, mert gyakorta marad a „falakon belül” az erőszakos cselekmény ténye. Különösen akkor, ha az áldozat nem kerül orvoshoz…

Tovább olvasom

Így zajlottak idén az Edelényi Napok

Mazsorett-műsor alapozta meg a buli hangulatot az Edelényi Napokon, 2023. augusztus 19-én, szombat délután.  A Művelődési Központ előtti téren veterán autósok és motorosok készültek a felvonulásukra. Miközben a városban tettek egy nagyobb kört, az AkuPUNKtúra zenekar elkezdett hangolni a koncertjére. Az Edelényi Napok hagyományosan két napos rendezvény, ami a nyári eseménysorozat csúcspontja a városban. Folyamatosan szórakoztató programok várják ilyenkor az érdeklődőket – nyilatkozta a Boon.hu-nak Kércsi Tibor szervező, az edelényi Hadobás Pál Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója. Először vonták egybe a Veterán Autók és Motorok Találkozóját az…

Tovább olvasom

A miskolci pedagógus milliókat fizetett egy vállalkozónak – lakhatatlan ház fogadta, tartalékai elfogytak

A miskolci pedagógus azután került kilátástalan helyzetbe, hogy szinte az összes pénzét odaadta egy vállalkozónak, akire rábízta a frissen vásárolt ingatlan felújítását. Krisztina átverés áldozata lett: a ház lakhatatlan, a tartalékai pedig elfogytak.

Tovább olvasom

Megcsúszott a rézsű Tokaj és Bodrogkeresztúr között

Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út egy rövid szakaszán, az épülő kerékpárút menti területen megcsúszott a rézsű. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a közlekedők biztonsága érdekében, a helyreállítási munkák idejére a 7,5 tonnánál nehezebb járművek áthaladását korlátozza a szakaszon, illetve az egyik sávot is lezárták a szakemberek a járművek elől. Tokaj és Bodrogkeresztúr között így csak a 7,5 tonnánál könnyebb járművek közlekedhetnek 2023. augusztus 18., péntek délutántól, a forgalmat jelzőlámpa irányítja és 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben a helyszínen, ennek betartására fokozottan felhívják az autósok figyelmét a szakemberek. A közútkezelő felvette…

Tovább olvasom