„A Minisztérium ne az itt élő emberek életével és biztonságával alkudozzon, adják át az M30-ast végre”

A lakosság még egy éves lezárás után is türelmesen várt, a munka pedig decemberre végre elkészült. De most, 22 hónapos lezárás után, amikor az autópálya műszakilag készen áll, már nem annyira türelmes senki, hogy mindig csak húzzák a mézes madzagot, de mégsem nyitják meg az M30-ast.

Tovább olvasom

Ételosztás helyett csupán megaláztatás várta a sátoraljaújhelyi rászorulókat

Nagy felháborodást váltott ki a sátoraljaújhelyiek között az a napokban történt eset, melynek során több helyi lakos feleslegesen gyült össze azért, hogy átvegyék a nekik ígért élelmiszercsomagot az ünnepek előtt. Az emberek ugyanis hiába érkeztek a megjelölt helyszínre, üres kézzel kellett távozniuk.

Tovább olvasom

Döbbenet, megint egy csavar, mégsem nyitják meg szerdán az M30-ast a forgalom számára

Ezzel a 22 hónappal ezelőtt, a balesetveszélyes talajcsúszás miatt teljes szélességében lezárt M30-as kálváriája tovább tart. Bár már kész tényként kezelte mindenki a hivatalos bejelentést, az utolsó pillanatokban valami mégsem lett kerek, zárva marad az M30-as szikszói melletti szakasza.

Tovább olvasom

Szerdán már birtokba is vehetik az autósok az M30-as közel két évig lezárt szakaszát

Amit tegnap jóindulatúan sejteni lehetett, mára valósággá vált, december 17-től újra átadják a forgalomnak a 2024 februárjában balesetveszélyes megcsúszás miatt lezárt M30-as szakaszt.

Tovább olvasom

Ecsetre fel a Gyermekekért: a 150. intézmény, ami mesefigurákat kapott a falára, a kistokaji óvoda volt

Ecsetre fel - Kistokaj

A kistokaji óvodában tortáztak a napokban. Nem mindennapi alkalom: az Ecsetre fel a Gyermekekért önkéntes csapata ekkor szépítette meg a 150. gyermekintézményt, miközben a szervezet jövőre ünnepli 15. születésnapját. Dr. Mannheim Viktória alapító szerint egyetlen cseppből tengert építettek – a tortázás jogos.

Tovább olvasom

Takács Péter gyávának nevezte a TISZA egészségügyi szakpolitikusát Ózdon

Kemény politikai támadással egybekötött eszközátadásra került sor hétfőn az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár új CT-készüléket adott át. A rendezvényen az államtitkár élesen bírálta Hegedűs Zsoltot, a TISZA Párt egészségügyi miniszterjelöltjét, akit egyenesen gyávának nevezett amiatt, hogy szerinte nem vállalja vele a szakpolitikai vitát.

Tovább olvasom

Közterület-használati bírságot kaptak az önkormányzattól a kazincbarcikai Városvédők a fenyőfadíszítés miatt

karácsonyi angyalka

Hivatalos határozatban marasztalta el Kazincbarcika önkormányzata a Városvédők Egyesületet, amiért december 4-én engedély nélkül szerveztek fenyőfadíszítő programot a posta és a Rossmann közötti közterületen. Az ügy heves vitát váltott ki a városban. Beszéltünk a város alpolgármesterével, aki magyarázatot adott az ügyre.

Tovább olvasom