A lakosság még egy éves lezárás után is türelmesen várt, a munka pedig decemberre végre elkészült. De most, 22 hónapos lezárás után, amikor az autópálya műszakilag készen áll, már nem annyira türelmes senki, hogy mindig csak húzzák a mézes madzagot, de mégsem nyitják meg az M30-ast.
Az aPont Miskolc csalódottságát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, hogy bár a kivitelező készre jelentette, a műszaki bizottság pedig rábólintott és átvette a minisztérium részéről az M30-as korábban megcsúszott, ám azóta kijavított autópálya-szakaszát, mégis az utolsó pillanatban visszavonta a zöld lámpát Lázár János minisztériuma és nem adták át a forgalomnak a szikszói szakaszt. De akkor mikor fogják? Ha még hónapokig tart a vita, akkor addig végig zárva marad a járművezetők előtt a kritikus útszakasz?
A szervezet hivatalos levélben kereste meg szerdán a közlekedésért felelős államtitkárokat. Ezt a bejegyzést változtatás nélkül közöljük.
„Tisztelt Nagy Bálint államtitkár úr!
Tisztelt Pántya József helyettes államtitkár úr!
Örömmel értesültünk arról, hogy az autópálya rekonstrukciója elkészült, és a minisztériumi szemlén a megépített szakaszt műszakilag megfelelőnek, átadásra alkalmasnak találták. Ennél is nagyobb meglepetésként ért bennünket azonban, amikor megtudtuk, hogy adminisztratív okokra hivatkozva a tisztelt Minisztérium mégsem engedélyezi a forgalomba helyezést, arra hivatkozva, hogy nem sikerült rendezni a megrendelő és a kivitelező közötti garanciális vitát.
Ez a döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Minisztérium az itt élő lakosságot és az erre közlekedőket alkutényezőként használja fel ebben a jogi vitában.
Tisztelettel kérjük a tisztelt Minisztériumot, hogy ne az itt élő emberek életével és biztonságával alkudozzon a kivitelezővel szemben, hanem a lehető legrövidebb időn belül adja át az autópályát a forgalomnak. Huszonkét hónap elteltével végre véget kell vetni annak az áldatlan állapotnak, amely ezen a mintegy tíz kilométeres szakaszon kialakult.
Az itt élő lakosság türelmesen várt az aHang által februárban szervezett lakossági fórumot követően, mivel a Minisztérium egy világos, közérthető ütemtervet mutatott be. Megértettük, hogy az emberi élet és biztonság nem lehet kompromisszum tárgya, ezért szükséges kivárni a megfelelő műszaki megvalósítás határidejét.
A rendszeres munkacsoport egyeztetéseken lehetőségünk volt nyomon követni a kivitelezés előrehaladását. Ezeken az alkalmakon a Minisztérium következetesen a határidők teljesülését és a műszaki ellenőrzések pozitív eredményeit hangsúlyozta, és arról tájékoztatott, hogy a kivitelezés a terveknek megfelelően halad.
Az október 31-i átadás elhalasztását is elfogadtuk, mivel a természetes konszolidációs folyamat nem tette lehetővé a pálya biztonságos befejezését. Ennek megfelelően a lakosság továbbra is türelmet tanúsított.
Most azonban minden műszaki feltétel adott, az emberi élet és biztonság a legmagasabb szintű műszaki ellenőrzés mellett biztosított, és valamennyi korábban kommunikált határidőn túl vagyunk. Meggyőződésünk szerint az újranyitás nem késlekedhet tovább.
Mindeközben értjük, hogy jelentős anyagi felelősség kérdése áll fenn. A Minisztérium álláspontja szerint a pálya sérülése a kivitelező hibájából következett be, míg a Strabag vitatja felelősségét, és vis maiorra hivatkozik. Ebben a vitában – különösen úgy, hogy a BME által készített műszaki felmérés továbbra sem nyilvános – nem tudunk igazat adni egyik félnek sem.
Egyetértünk abban, hogy ezt a jogi helyzetet tisztázni kell, azonban ez ügyvédek, jogászok és műszaki szakértők feladata. Ez az eljárás nem gátolhatja az autópálya forgalomba helyezését, és nem indokolhat további károkozást az itt élő lakosságnak.
Tisztelettel kérjük továbbá Koncz Zsófia és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőket is, hogy álljanak ki az itt élők érdekei mellett, és tegyenek meg mindent az áldatlan állapot mielőbbi megszüntetéséért.
Mindezek alapján úgy véljük, hogy az akadályokat haladéktalanul fel kell számolni, és az autópályát akár napokon belül vissza kell adni a forgalomnak, összhangban a hétfői nyilatkozatokban tett ígéretekkel.
Bízva mielőbbi, felelős döntésükben,
Tisztelettel: aPont Miskolc” – írták levelükben az aPont Miskolc képviselői.
Mi hogy vélekedünk, vissza kellene végre adni a forgalomnak a 22 hónappal ezelőtt lezárt szakaszt, vagy a jogi huzavona végéig maradjon csak zárva az M30-as?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
