Gáspár Győző hivatalosan is belépett a Fideszbe

Bár ez már kora tavasszal megtörtént, hivatalosan csak most vette át tagkártyáját. Erről maga a celeb tett közzé egy büszke Instagram-posztot. „Nagy öröm számomra, hogy átvettem a tagkártyámat Balla Mihálytól, a Fidesz Nógrád Megyei Választmány elnökétől! Hajrá Fidesz! Hajrá Magyarország! 🇭🇺” – jelentette be Gáspár Győző énekes, celeb. Gáspár Győző – aki elvileg már tavasszal beléphetett a Fideszbe – októberben azt mondta: „Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért! Ha azon múlik, akkor odaadom a véremet! Lőjenek le a miniszerelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte!” Nemrég Áder Jánossal találkozott a CÖF Szellemi Honvédő…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen idő lesz ma Kedden többfelé lehet párás, ködös a reggel, ami napközben főként az északi, északkeleti tájakon tartósan megmaradhat. Napközben egy hidegfront hoz felhősebb, borongósabb időt, de gyenge eső csak néhol fordul elő. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. Hajnalban 1-7, napközben 8-13 fokra van kilátás. Ma őket ünnepeljük Névnap Benjámin, Genovéva, Dzsenifer, Dzsenna, Dzsenni, Filadelfia, Gvendolin, Gyöngyvér, Hermina, Kardos, Zsinett A Benjámin név eredete és jelentése: Héber eredetű bibliai férfinévből származik. Jelentése: a jobb (jobb kéz) fia vagy jobbom fia ebből átvitt értelemben: a szerencse fia. Női párja: Benjamina. A…

Tovább olvasom

Rákos betegséget diagnosztizáltak a 20-szoros Grand Slam-győztes teniszlegendánál

Martina Navratilova tizenhárom évvel ezelőtt egyszer már kigyógyult a gyilkos betegségből, most egyszerre két helyen támadta meg szervezetét a rák. A diagnózis alapján azonban még így is jó esélyei vannak a legendának. Torok- és mellrákot diagnosztizáltak Martina Navratilova teniszlegendánál – jelentette a Sky News. A 66 éves egykori teniszcsillag bizakodó: „Ez a kettős csapás komoly, de még rendbe lehet hozni, bízom a kedvező végeredményben – idézték a sportolót, aki közölte azt is, minden erőmmel küzdeni fogok”. A cseh születésű legendás teniszező, aki egyéniben és párosban 59 Grand Slam-tornát nyert, a betegség…

Tovább olvasom

Egy 16 éves fiú tűzijáték-rakétája okozta a miskolci paneltüzet, a lakástulajdonosoknak az önkormányzat segít

Még mindig vizsgálják, hogyan robbanthatta be a harmadik emeleti lakást Miskolcon a vélhetően eltévedt tűzijáték-rakéta. Az épületben mindenesetre több lakás is teljesen lakhatatlanná vált. Az önkormányzat az igazgatási szünet ellenére segítséget nyújt. Szilveszter este fél nyolc körül, feltehetőleg egy erkélyre hullott tűzijáték miatt kigyulladt és lakhatatlanná vált egy tízemeletes társasház harmadik emeleti lakása a Középszeren. A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, ezalatt negyven lakónak kellett átmenetileg elhagynia az épületet. Az ügy kapcsán a rendőrség részéről Janasóczki Attila nyilatkozott hétfőn a Miskolc Televíziónak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, közveszély-okozás vétségének…

Tovább olvasom

Rég bezárták a kiskunhalasi járványkórházat, de most is havi 5,3 millió forint közpénzt fizetünk a villanyszámlájára

Már tizennégy hónapja nem kezelnek beteget a járványkórházban, de így is elképesztő mennyiségű közpénzt emészt fel a havi rezsije. Csak a tavalyelőtti évben összesen 80 millió forint ment el a villanyszámlára, ahogy azóta is havi 5,3 milliót pengetünk ki az adófizetők pénzéből. Meddig tart ez még így? Senki sem tudja, mi lesz a 2021 novemberében bezárt kiskunhalasi járványkórház sorsa, viszont havi 5,3 millió forintos villanyszámlát csinál, amit közpénzből kell kifizetni – írja az Átlátszó. A kórházat 2020 tavaszán húzta fel rohammunkával a Tiborcz Istvánhoz köthető West Hungária Bau Kft., valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe…

Tovább olvasom

Megvásárolhatjuk a bükki vidék egyik legjobb borászatát potom 800 millióért

Eladó a híres pincészet, komplett felszereléssel, területtel és a telephellyel együtt. Igaz, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha szeretnénk megszerezni. Az egyik ingatlanos portálra december 25-én került fel egy hirdetés: „Szőlőbirtok és borászat eladó” címmel, szúrta ki a Vince.hu. A szóban forgó borászat az évtizedek óta szőlőtermeléssel és feldolgozással foglalkozó Mezei Pincészet a Bükki borvidék jelenleg legnagyobb borászata, mely 85 hektáron gazdálkodik Tibolddarócon és környékén – a borvidék legjobb adottságú területein. A hirdetésben leírtak szerint az ingatlanhoz tartozik szőlőfeldolgozó, erjesztő, pince (a felépítmények összes hasznos alapterülete 1332 négyzetméter), valamint összesen 34 hektár földterület.…

Tovább olvasom

Tavaly a kiskereskedelem kivégzése zajlott, több ezer kisbolt zárhatott be

Még a nagy üzletláncok is igen kellemetlenül megérezték az élelmiszer-árstop okozta nyomást, a kisboltok közül pedig rengeteget végképp tönkre is tett, ahogy a független benzinkutak esetében is sokan bedobták a törölközőt, vagy ideiglenesen bezártak. „A tavalyi első félévben több mint kettőezer kiskereskedelmi bolt zárt be, a második félévben minden bizonnyal folytatódott ez a kedvezőtlen tendencia, tehát tavaly akár több mint négyezer kisbolt is bezárhatott” – nyilatkozta Hornyák József, a Portfolio makroelemzője az ATV Híradójának. Az elemző szerint kedvező változásra idén sem kell számítani, hiszen mindenki a tavalyinál magasabb inflációval számol 2023-ra.…

Tovább olvasom

Pontosan három évtizede vált ketté Csehország és Szlovákia

Azon kevés helyek egyike lett Európában, ahol a rendszerváltás mellett a két ország függetlenedése is viszonylag békésen lezajlott. Ennek bizony már harminc éve, hogy megszűnt Csehszlovákia. 2022. utolsó napján ünnepelhette függetlensége 30. évfordulóját Szlovákia. Csehszlovákia kettéválása ritka történelmi pillanat volt, ritkán fordult elő, hogy egy ország úgy essen ketté, hogy egy ember se veszíti közben életét, írja riportjában a BBC, megjegyezve, hogy a két utódállam, Csehország és Szlovákia között harmonikus, súrlódásmentes a viszony. Ezt részben Filip Svrcek, a Hodonini Evezőklub elnökének szavaival illusztrálják. A 41 éves Svrcek egész életében a Morva…

Tovább olvasom

Idén egyetlen ledolgozós szombatunk sem lesz, de kétszer is ünnepnap szeli ketté a hetet

Márciusban és novemberben is egy-egy ünnepnap éppen szerdára esik. Klasszikus, ledolgozós négynapos hétvége idén nem lesz, háromnapos viszont igen. Az első munkaszüneti nappal, március 15-ével nincs szerencsénk: szerdára esik, így kettészeli a hetet. Utána jön húsvét, ami négynapos hétvégét jelent. Idén április elejére esik az ünnep, nagypéntek április 7-én lesz. Május 1-e hétfő, tehát azzal ismét nyerünk egy háromnapos hétvégét. A pünkösd hétfő is szabad, amely idén május 29-én lesz. Augusztus 20. vasárnapra esik, október 23. viszont hétfőre, ez szintén egy háromnapos hétvégét eredményez. Mindenszentek (november 1.) most szerdára esik,…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Hétfői időjárás, heti horoszkóp, név- és születésnaposok

Ilyen időre számíthatunk ma Napközben az ország nagy részén folytatódik a kora tavaszt idéző időjárás délen több, északon kevesebb napsütéssel. Északon, északnyugaton lehet tartósan párás, ködös, nyirkos, ezáltal hidegebb az idő, itt szitálás előfordulhat. A Dunántúlon és a Duna mentén többfelé élénk, erős lehet a déli-délnyugati szél. A minimumok 1 és 9, a maximumok 11-17 fok között alakulnak, de északkeleten ennél 4-5 fokkal is hidegebb lehet. Miskolcon és környékén nagyobb eséllyel marad meg a köd. Heti horoszkóp Kos: Január első hete vontatottan indul. Nem csak a világ, hanem te is…

Tovább olvasom