Pontosan három évtizede vált ketté Csehország és Szlovákia

Megosztás

Azon kevés helyek egyike lett Európában, ahol a rendszerváltás mellett a két ország függetlenedése is viszonylag békésen lezajlott. Ennek bizony már harminc éve, hogy megszűnt Csehszlovákia.

2022. utolsó napján ünnepelhette függetlensége 30. évfordulóját Szlovákia. Csehszlovákia kettéválása ritka történelmi pillanat volt, ritkán fordult elő, hogy egy ország úgy essen ketté, hogy egy ember se veszíti közben életét, írja riportjában a BBC, megjegyezve, hogy a két utódállam, Csehország és Szlovákia között harmonikus, súrlódásmentes a viszony.

Ezt részben Filip Svrcek, a Hodonini Evezőklub elnökének szavaival illusztrálják. A 41 éves Svrcek egész életében a Morva folyó jobb partján, vagyis Csehországban élte le, de a bal partra se tud idegen földként tekinteni. Evezéskor a folyami navigáció, és nem a nemzetközi jog szabályai szerint közlekednek, “rendszeresen sodródunk át a folyó szlovák felére. Nincs szükségünk ehhez külön engedélyre, és remélem, sose lesz” – mondta. (via 444.hu)

1993. január elsején így távolította el a Csehszlovák címert az egyik határátkelőnél a határőr

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek