Többmilliós kárt okoztak a tolvajok és a rajtaütés során éppen egy telekommunikációs cég kábeleit vágták át. Közérdekű üzem megzavarása, rongálás és lopás kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három férfival és egy nővel szemben, akiket csütörtök reggel fogtak el a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen Pilismaróton. A Pest megyei bűnbandát rajtakapták: épp egy telekommunikációs cég tulajdonában lévő földkábelt vágtak el. Mivel a lopással veszélyeztetett érték több millió forint lehet, így a társaságnak nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérlete miatt kell felelnie. A négyesből két férfit és…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Az orosz hatóságok gyermekeket képeznek ki katonának a Krímben – videó
Fegyveres küzdelemre és a fegyverek gyors összeszerelésére tanítják a gyermekeket a megszállt félsziget területén. A Krím félszigetet megszállt orosz hatóságok gyerekeknek adnak katonai kiképzést, és mindezt a „gyerekek hazafias neveléseként” eufemizálják. A felvételen látható, ahogyan ünneplő ruhás, 10 éves forma gyerekek próbálnak összeszerelni lőfegyvereket, utána pedig fegyveres közelharcra tanítják őket. Nem ez az első eset, hogy az oroszok gyerekeket használjanak fel a céljaikra, korábban már érte őket olyan vád ukrán részről, hogy gyerekeket szerveztek be informátoroknak, akik pénzért jelentettek nekik az ukrán csapatok mozgásáról Kelet-Ukrajnában. (A borítókép illusztráció) Ha szeretne…
Tovább olvasomSzombaton változnak az üzemanyagárak
Kivételesen nem szerdára, hanem szombatra időzítik a változást, a benzin és a gázolaj ára sem lesz sokkal magasabb, mint 600 forint literenként.
Tovább olvasomKét borsodi fiatal kirámolta a helyi általános iskolát, még a talicska is lopott volt
A 14, illetve 16 éves fiúkkal szemben az eljárás megkezdődött, a műemlékvédelem alá tartozó általános iskolát annyira kifosztották, hogy ötször fordultak lopott talicskájukkal.
Tovább olvasomZárul a vasgyári társadalmi integrációt segítő program
Ebben a hónapban befejeződik, a Vasgyár területén több ezer fő vett részt közösségi, foglalkoztatást, társadalmi felzárkóztatást segítő programokban.
Tovább olvasomIsmét pálfordulás, akár már idén eltörölhetik a napelemesek korlátozásait
Óriási lórúgást kapott ősszel a sok napelemprojekt, illetve a napelemeket már eddig is használók egyre bővebbre duzzadó közössége. Mindezt az energiaválság közepén. Ehhez képest most hirtelen teljes hátraarcot csinál a kormány (az uniós pénzek érdekében) és hamarosan eltörölhetik az ominózus korlátozásokat.
Tovább olvasomHihetetlenül aranyos pici mókusokat mentettek a mályiak – videó
Lassacskán nyílik a szemük az apró jövevényeknek és már cumiból is etethetőek. Megédesíthetik az egész napunkat ezek a képsorok.
Tovább olvasomÉrvénytelen lehet az egész Vodafone-üzlet, mert véletlenül kibukott egy fontos információ
Az MSZP mindent megtesz, hogy megismerhessük a kormány hatalmas Vodafone-bizniszét, amit alig néhány hónapja bonyolított le a Vodafone megvásárlásával. A hatalmas titkolózás közben azonban véletlenül kicsúszott valami az ellenoldal jogi képviselőjétől, ami az egész üzletet semmissé teheti, olyan súlyos szabálytalanságra utal. Bár Magyarországon mindent meg lehet tenni, ha a megfelelő oldalt támogatója az ember. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel kikérte a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződést és a hozzá kapcsolódó, a cég átvilágítását rögzítő iratokat. A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nevű cégén keresztül vásárolta meg január…
Tovább olvasomMint a filmben: nőgyógyászként és ügyvédként is dolgozott a férfi, csak egyik sem volt
Hivatalosan semmi köze sem az egészségügyhöz, sem a joghoz a most lekapcsolt pécsi férfinek. Pedig huzamos ideig sikerült kiadnia magát nőgyógyásznak és ügyvédnek is, de végzettsége persze sehol. Leonardo di Caprio is csettintene egyet a történet hallatán. A Pécsi Járási Ügyészség kuruzslás és csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát – derül ki at ügyészség közleményéből. A férfi 2021 őszén a kozmetikusának adta ki magát először nőgyógyásznak. Amikor a nő abban az évben decemberben munka közben rosszul lett, a férfi felajánlotta…
Tovább olvasomNem történt semmi? Visszavonta beismerő vallomását a nevelőanya, aki halálra verhette kétéves kisfiát
Mivel a kisgyermek halálát okozó bántalmazásnak semmilyen „független” szemtanúja nem volt, nem is lesz olyan egyszerű a bizonyítás, ha a hölgy esetleg hirtelen egy olyan verzióhoz fog ragaszkodni, hogy hozzá sem nyúlt a kisfiúhoz.
Tovább olvasom