Ismét ízelítőt kaphattunk a kánikula legjavából Miskolcon és az egész megyében. Hétfőn érkezik egy hidegfront, ami esőt nemigen, de legalább némi felfrissülést hoz. Szerdától azonban megint jön a hőség és itt is marad egy ideig.
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Jakab Péter nagyon kiosztotta Tóth-Szántai Józsefet: „Hazudtatok!”
Jakab Péter nem a visszafogottságáról, hanem az éles szókimondásáról híres. Vasárnap a miskolci polgármester az előző városvezetésre mutogatva magyarázta, miért nem nyitott meg a Barlangfürdő június végén. Jakab szerint a fideszes vezetés hazudik, ráadásul úgy fogalmazott, hogy nekünk Miskolc az otthonunk, a Fidesznek meg csak egy üzlet.
Tovább olvasomMegalázó vereséget szenvedett a Diósgyőr, az MTK egy félidő alatt lerendezte a meccset – a szurkolóknak nagyon elegük lett
Már a szünetre négygólos fórba került a fővárosi csapat, majd a szünet után is örülhettünk, hogy nem nőtt tovább az MTK előnye. Egészen pocsék szezonkezdet a DVTK-tól, az idegenbe elutazó ultrák már a mérkőzés alatt is erőteljesen kifejezték nemtetszésüket.
Tovább olvasomKigyulladt egy autó Miskolcon
A Győri kapunál adta meg magát és borult lángokba egy Seat.
Tovább olvasomJakab Péter a cigányságról, a DK-ról, a Tiszáról, az ellenzéki bukásról és a miskolciságról – videó
A Borsod24 podcastsorozatának vendége az elmúlt években komoly politikai hullámvasutazást átélő Jakab Péter volt. Hogyan került a fővárosba, majd a Jobbikhoz? Miért nem engedték, hogy Miskolcon országgyűlési képviselőjelöltként indulhasson? Hogyan vélekedik Magyar Péterről és mi történt az elmúlt években?
Tovább olvasomGyász: elhunyt a hús borsodi mestere
Fazekas Józsefet szinte mindenki ismerte, a korábbi Sajó Hús tulajdonosa és ügyvezetőjeként évtizedeken át működtetett vágóhidat és húsüzemet, több húsárú üzlete is volt Miskolcon.
Tovább olvasomMiskolc összes városrészében folytatódott a nyári rágcsálóirtás, de nekünk is van dolgunk
Minden városrészben érintettek utcák, ahol ezekben a hetekben rágcsáló-, leginkább patkányirtást végeznek és végeztek Miskolcon. De a magánterület az más tészta, figyeljünk a saját felelősségünkre is.
Tovább olvasomVáratlanul megváltoztatták az EDDA koncert helyszínét Miskolcon
Műszaki-technikai okokkal magyarázzák, hogy a Lovagi Tornák tere helyett a Csengey kertbe került át a helyszín, egy jóval kisebb területre.
Tovább olvasomMiskolcon elfogták néhány napja Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét, most Pesten megszökött a rendőrök gyűrűjéből
Egyelőre érthetetlen, hogyan sikerült a bilincsből kibújnia, de emberünk pillanatok alatt otthagyta az őt üldöző zsarukat, mivel komoly élsportoló múlttal rendelkezik. Ezek után több, mint öt órán át meg tudott bújni a rendőrök elől.
Tovább olvasomFagyos napok sorozatát éljük a Bükkben
És hogy ez mennyire nem ritka jelenség a Bükk-fennsíkon? Péntekre virradóra már az idei nyár 30. fagyos napját regisztrálták nálunk, ami alig kevesebb, mint az összes nap fele.
Tovább olvasom