Jakab Péter nagyon kiosztotta Tóth-Szántai Józsefet: „Hazudtatok!”

Jakab Péter nem a visszafogottságáról, hanem az éles szókimondásáról híres. Vasárnap a miskolci polgármester az előző városvezetésre mutogatva magyarázta, miért nem nyitott meg a Barlangfürdő június végén. Jakab szerint a fideszes vezetés hazudik, ráadásul úgy fogalmazott, hogy nekünk Miskolc az otthonunk, a Fidesznek meg csak egy üzlet.

Jakab Péter a közösségi médiás platformon intézett erős kirohanást a polgármester és a tavaly megalakult városvezetés irányába. Bejegyzését változtatás nélkül közöljük. „A teljes Fidesz-vezérkar megígérte, hogy idén június 30-ra megnyílik a tavaly leégett Barlangfürdő. Megígérte Csöbör Kati, Lázár János, Tóth-Szántai. Májusban magam is rákérdeztem a kormánynál, hogy tartani fogják-e a határidőt. Lázárék azt válaszolták, hogy azért adott a kormány 1,3 milliárdot, hogy június 30-án megnyílhasson a Barlang. Nem nyílt meg, ezzel jelentős kárt okozva a miskolci turizmusnak. Erre ma Tóth-Szántai, ún. polgármester kiáll a nyilvánosság elé, mint egy szobanövény, és elmondja, ki a hibás. Az előző városvezetés. Mert nem költött eleget karbantartásra.”

„Kedves Toca! Az előző városvezetés annyi vagyon adott át a Fidesznek ingyen, hogy többet már szinte nem is lehetett. Átadta a város víziközművagyonát, az iskolák épületeit, a Vasgyári Kórház vagyonkezelői jogát, Csöbörnek külön 650 milliós ingatlanvagyont, fizette a szolidaritási adót stb. Veres Pál olyan mélyen hajlongott előttetek, hogy azt te is megirigyelhetnéd. És ezek után van bőr a képeden visszamutogatni? Tettetek egy ígéretet, hogy a Barlangfürdő – barlang része is – megnyit június 30-án. Nem nyitott meg. Hazudtatok. Hogy még meg kell találni szabályosan a kivitelezőt, ezért késik a nyitás? Ez meg milyen szöveg? A járatseriffeknél is megtaláltátok. Egy falusi céget. Véletlenül fideszes. Ott egy „pályázó” volt. Itt úgy tűnik, nagyobb a harc a koncért. Mert nektek ez az első. Mindig is ez volt. Nekünk Miskolc az otthonunk. Nektek meg csak egy üzlet” – fogalmazott igen élesen a miskolci politikus.

Jakab Péter egyébként a Borsod24 podcastjének vendége volt a napokban, ahol beszélt a cigányságról, a DK-ról, a Tiszáról, az ellenzéki bukásról és a miskolciságról. A videó tehát mostani bejegyzése előtt készült.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek