A gyermeket elhanyagolták, napokig tétlenül nézték, ahogy haldoklik. Az orvosszakértő szerint szörnyű kínokat kellett áltélnie a kisfúnak. A házaspár közösen nevelte öt kiskorú gyermekeét, mindegyiküket súlyosan elhanyagolták, bántalmazták. A gyermekeket egy lánccal bezárt szobában tartották, csak akkor engedték ki őket, ha levegőre mentek ki. A szobát nem takarították, a padlón és a gyerekek ágyában szemetet, rothadó ételmaradékot, vizeletet és székletet is találtak. A 2,5 éves kisfiuk később bele is halt a kegyetlen bánásmódba. A gyermek fejét rendszeresen ütlegelték, a földön fekvő fiúba az édesanya többször belerúgott, őt a szoba hideg…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Lerobbant a motorcsónak Orbánék alatt az Adrián
Előbb Brač szigetén, Milnában, a Gajeta tavernában fotózták le szombaton Orbán Viktor miniszterelnököt, most újra róla írt a horvát sajtó. Boris Vrkić újságíró arról beszélt a Jutarnji listnek, hogy ő segítette ki Orbánékat a tengeren, mert elromlott alattuk a motorcsónak. „Átvittem őt, a feleségét és a testőrét a partra, jó hangulatban voltak” – nyilatkozott Vrkić, aki a rukavaci öbölben meg is örökítette az eseményeket. Majd éttermet is ajánlott Orbánnak Vis szigetén, ahol állítása szerint nem ismerték fel a kormányfőt, csak később tudták meg, hogy Magyarország első embere rendelt a tenger gyümölcseiből. „A magyar ember…
Tovább olvasomSzerdától 20 forinttal csökken a benzin piaci ára
Szerdától jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak – tudatta a Holtankoljak.hu. Az olaj világpiaci árának csökkenése miatt a benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetnünk. Ez a hatósági üzemanyagárakra nem, viszont a piaci árakra annál inkább hatással lehet a hét közepén. Az átlagárak várhatóan az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: 671,9 Ft/liter, gázolaj: 722,9 Ft/liter. Július 5-én volt a legdrágább a benzin itthon, akkor 784 forintba került egy liter, a dízelért 812 forintot kértek.
Tovább olvasomExkluzív koncerttel folytatódott Ózdon a Yettel Stage zenei platform
Zenei platformot indított a Yettel, amelyben Majka, a Margaret Island és a Punnany Massif egy-egy feltörekvő környékbeli együttest karolt fel. A Yettel Stage célja, hogy országos ismertséghez segítse a tehetséges előadókat a digitális eszközök és a rutinos zenei alkotók tapasztalata által. A platform egyedülálló, ingyenes koncertsorozattal indult az ország három pontján, amelynek második helyszíne Ózd volt Majka és Perrin fellépésével. Mindenki kezdte valahol, és sok tényezőn múlik, hogy hova fut ki egy művész karrierje. Rengeteg befektetett munka? Ismertség? Vagy jókor kell lenni jó helyen? Különböző életutak, különböző stílusok, de egy…
Tovább olvasomA turisták fejét súrolta a WizzAir gépe landolás közben – videó
Nem új keletű dolog, hogy egy-egy sziget leszállópályája népszerű turista célpont lesz. Itt a landolások közvetlenül a strand mellett vannak, amit túlzás nélkül testközelből élhetünk át, a fejünk fölött pár méterrel szállnak el a landolni készülő repülőgépek. A görög Skiathos sziget évek óta fő turista célpont: itt forgatták a Mamma Mia! filmek egy részét, illetve az alacsonyan landoló gépek is vonzzák a nyaralókat. A Wizz Air egyik pénteki, Airbus A321neo típusú gépe a megszokottnál alacsonyabban érkezett, egy görög videós felvette az esetet – szúrta ki az Airportal. Ez a gép ugyanis…
Tovább olvasom12 halálos áldozat, 43 sérült a tragikus buszbalesetben
Tizenketten meghaltak és negyvenhárman súlyosan megsérültek egy buszbalesetben Horvátország északi részén szombat reggel – számolt be a horvát televízió és a Reuters rendőrségi forrásokra hivatkozva. A lengyel rendszámú busz lesodródott az útról az A4-es autópályán. A baleset Zágrábtól hatvan kilométerre északnyugatra történt. A busz Magyarország felől érkezett. A szerencsétlenség okát egyelőre nem tudni. A hatóságok abból indulnak ki, hogy a sofőr elaludt a volán mögött. Forrás: Reuters.com, HVG.hu
Tovább olvasomA kormány beverheti az utolsó szöget a BKV és az MVK koporsójába
A kormány az üzemanyagok ársapkájával komoly pénzekkel támogatja a személyes autózást – igaz, a Mol kontójára. Eközben a közösségi közlekedési cégek roskadoznak az elszállt energiaköltségek alatt. A taxisok nyomott áron tankolhatnak, miközben a fuvarozók nem, a fuvardíjak további emelése elkerülhetetlen. Piaci áron tankolnak mások mellett a közösségi közlekedési járművek. A közösségi közlekedést ráadásul nemcsak az üzemanyagok, hanem a villamos energia árának elszállása is sújtja, hiszen a járművek jelentős része elektromos hajtású: trolik, villamosok, a fővárosi metrók, a villamosított vonalakon közlekedő vonatok. A helyzetet jól szemlélteti a legnagyobb budapesti közlekedési vállalat,…
Tovább olvasomLövések értek egy ukrán atomerőművet
Tüzérségi lövések érték a zaporizzsjai atomerőművet, amiért a szembenálló felek egymást vádolják. Az orosz védelmi minisztérium azt közölte: kis híja volt, hogy az ukrán erők lövései miatt radioaktív szennyezőanyag kerül a környezetbe. De így is lecsökkent az egyik reaktor termelőkapacitása, egy másik áramellátása pedig megszűnt. Sőt, a közeli Enerhodar városban áramkimaradást és vízellátási gondokat okozott az erőmű sérülése. Enerhodar az orosz hadsereg kezén van március eleje óta, és Moszkva által kinevezett vezetés irányítja. Az erőműben azonban ukrán szakemberek dolgoznak továbbra is. Az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Energoatom a nap…
Tovább olvasomBrutális állatkínzás, csontsoványra éheztették a lovakat
Napokon belül elpusztultak volna azok a lovak és kutyák, amiket magára hagyott tulajdonosuk a Győrhöz közeli Tápon. A Blikk úgy tudja, a férfit legalább két hónapja nem látták a tanya közelében, és három hete senki sem gondozta az állatokat, legfeljebb a szomszédoktól kaptak enni vagy inni. A győri rendőrkapitányság most beidézte a külföldön tartózkodó férfit, aki lovardát vagy panziót álmodott meg a helyszínre, ám aminek nyomait sem látni. Az állatok kimentésében és menhelyen való elhelyezésében a Ló-Erő Alapítvány nyújtott segítséget. „Óriási harc előtt állunk, hogy helyrehozzuk ezeket a testileg lelkileg meggyötört…
Tovább olvasomA fesztiválszezon lendített az Oszkár telekocsi szolgáltatáson, de még nem érték el a járvány előtti szintet
Komoly növekedést könyvelhet el idén a cég, a fesztiválszezon különösen felpörgette a helyfoglalások számát, azonban még így sem tértek vissza a járvány előtti szinthez. Arra, hogy miért marad el még mindig a forgalom a járvány előttitől a cég szerint az adhat magyarázatot, hogy sok helyen tartósan intézményesült a távmunka, így kevesebb utazást tesz szükségessé a munkavállalás. A másik lényeges ok abban keresendő, hogy az elmúlt két esztendőben aránylag alacsony volt az új belépők száma. Az Oszkar.com tájékoztatása szerint 2020-ban 135 millió forint árbevétel mellett 66 millió, 2021-ben 132 millió forint…
Tovább olvasom