A gyermeket elhanyagolták, napokig tétlenül nézték, ahogy haldoklik. Az orvosszakértő szerint szörnyű kínokat kellett áltélnie a kisfúnak.
A házaspár közösen nevelte öt kiskorú gyermekeét, mindegyiküket súlyosan elhanyagolták, bántalmazták. A gyermekeket egy lánccal bezárt szobában tartották, csak akkor engedték ki őket, ha levegőre mentek ki. A szobát nem takarították, a padlón és a gyerekek ágyában szemetet, rothadó ételmaradékot, vizeletet és székletet is találtak.
A 2,5 éves kisfiuk később bele is halt a kegyetlen bánásmódba. A gyermek fejét rendszeresen ütlegelték, a földön fekvő fiúba az édesanya többször belerúgott, őt a szoba hideg padlózatán egy pelenkában, ruhanemű nélkül fekve hagyták aludni – tájékoztatott a Szombathelyi Törvényszék sajtó osztálya közleményben. A gyermek megfelelő táplálását legalább négy hónapon keresztül tudatosan elmulasztották, emiatt szervezete legyengült, ellenálló képessége csökkent és gennyes tüdőgyulladás alakult ki nála.
A szülőket nem érdekelte, hogy Máté állapota rohamosan romlik, a nyomozás szerint a kisfiú halálát kívánták. Segítséget csak akkor hívtak, amikor a gyerek meghalt.
Az eset kapcsán a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte az emberölési ügyben a gyanúsítottak letartóztatását. A házaspárt négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják.
Forrás: Vaol.hu
