Szuperfertőző miatt ugorhatott meg a betegek száma Borsod megye szomszédságában

Egy szabolcsi rendezvényen a résztvevők 60 százaléka elkapta a vírust a helyi lap szerint. Két rendezvény miatt ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a szon.hu kérdésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Egy augusztus első hetében tartott családi eseményen 169-en vettek részt, közülük 14-en kapták el a koronavírust, egy szintén augusztus elején tartott rendezvény vendégei közül pedig húszról derült ki, hogy fertőzött. A területileg illetékes járványügyi hatóság mindkét rendezvény esetében megtette a szükséges intézkedéseket, a kontaktkutatás során több mint 350 személyt derítettek fel. A szabolcsihir.hu helyi hírportál most arról írt, hogy az egyik…

Tovább olvasom

Tíz év után Svédországban fogták el egy érdi gyilkosság gyanúsítottját

Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a police.hu. A nyomozás adatai szerint 2009. szeptember 1-jén éjjel ismeretlenek mentek be egy érdi házába, ahol egy 77 éves férfi kezét és lábát összekötözték, majd magára hagyták. A házat felforgatták, pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek. Az esetet a rendőrségnek egy nő jelentette, aki a sértettet a lakásán, földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva találta meg. Az áldozatot kórházba vitték, ahol pár nappal később belehalt súlyos mellkasi és fejsérüléseibe.…

Tovább olvasom

Figyelem: kerékpárverseny miatt lesznek lezárások és terelések a hétvégén Borsodban

Kérik az autósokat, vigyázzanak a biciklisekre! A V4 Mád és Felnőtt Országúti Bajnokság kerékpáros versenyeket augusztus 22. és augusztus 23. között tartják meg Mád község közigazgatási területén és vonzáskörzetében. A versenyek rajtja és célállomása a mádi borház előtti útszakaszon, valamint Mád belterületén lesznek. Az első napon (augusztus 22-én, szombaton) két távon folyik majd a verseny:1. rövid táv: Mád és Tállya forduló között  (18.2 km), rajt: 10 óra 50 perckor, célba érkezés: 11 óra 20 perckor.2. hosszú táv: (egy kis és egy nagy kör) (70.6 km), rajt: 10 óra 45 perckor, célba érkezés: 12…

Tovább olvasom

Rövidesen nagyberuházást jelent be a kormány Miskolcon

Nemsokára új beruházásokat jelentenek be Nyíradonyban és Miskolcon, amelyek a kormány segítségével valósulnak meg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. – A koronavírus nyomán kialakult világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem komoly gazdasági kihívásokat is eredményezett. A magyar gazdaság számára ez a helyzet azonban esélyt is kínál a versenyképesség növelésére” – írta Szijjártó Péter. Kiemelte: a magyar gazdaság „a magyar emberek munkájától lesz sikeres, ahhoz pedig, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, beruházásokra van szükség”. A kormány ezért is indította el a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját, amelyre 806…

Tovább olvasom

Háromnapos sztrájkra készülnek az önkormányzati dolgozók a hónap elején

Azt kérik, ezt vegyék figyelembe azok, akik ügyeiket intéznék. „Az elmúlt hónapok kormányzati döntései lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatok gazdálkodását. Az Önök szolgálatában álló önkormányzati dolgozók munkája és megélhetése veszélybe került, és ezzel együtt az Önök kiszolgálása is” – írja hirdetményében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A testület ezzel indokolja, hogy 2020. szeptember 2-ára, 3-ára és 4-ére sztrájkot kezdeményeznek. Egyúttal felhívják az ügyfelek figyelmét arra, hogy sürgős ügyeiket intézzék a munkabeszüntetés előtti napokra, vagy halasszák későbbi időpontra. A szakszervezet – az önkormányzati érdekképviseletekhez hasonlóan – az elmúlt…

Tovább olvasom

Május közepe óta először 50 fölött az új fertőzöttek száma Magyarországon

52 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 fő, 3681-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 806 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 58 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen, írja a hivatalos tájékoztatási oldal. Utoljára ennyire sok új fertőzöttet május közepén regisztráltak egyetlen nap alatt.  Az új regisztrált fertőzöttek között 17 fővárosi, 8 szabolcs, 6 Pest megyei, 4-4 Veszprém megyei, illetve…

Tovább olvasom

Nincs elég pénze a WHO-nak a vakcinafejlesztés felgyorsítására

Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nincs elég pénze arra, hogy megvalósítsa az ENSZ programját a koronavírus elleni védőoltások és gyógyszerek kifejlesztésének felgyorsítására, közölte szerdán a WHO. Az ACT rövidítéssel jelölt programra az adományozók 2,5 milliárd dollárt ígértek meg, de csak a program első 12 hónapjában 31,3 milliárdra volna szükség, mondta a WHO szóvivője Genfben a dpa hírügynökségnek nyilatkozva. A kezdeményezés, amelyet egy májusi brüsszeli adományozói konferencián indítottak el, azt tűzte ki célul, hogy igazságosan osszák majd el a fejlődő és a fejlett országok között a kifejlesztendő védőoltásokat és gyógyszereket. Az ACT…

Tovább olvasom

Nagyobb rendőri jelenlétet szeretnének Lyukóvölgyben

Amennyiben lehetséges, fokozzák a rendőri jelenlétet a „számozott utcákon”, az Újgyőri főtéren, és környékén, illetve Lyukóvölgy területén. Amennyiben szükséges, az Önkormányzati Rendészetet és a Polgárőrséget is vonjuk be, ha szüksége van a segítségemre keressen bizalommal – fogalmazott a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének írott szerdai levelében Szilágyi Szabolcs, a város rendészeti bizottságának elnöke. Az önkormányzati képviselő a város felelős politikusaival együtt szomorúan vette tudomásul, hogy Lyukóvölgyben a közelmúltban többen is drog áldozatai lettek, köztük egy 23 éves fiatalember. Szilágyi Szabolcs a Velünk a város frakció pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy aggódva figyelte a híreket,…

Tovább olvasom

Majdnem megölte kollégáját a házilag készített buzogánnyal a testvérpár

Egy munkahelyi konfliktust torolt meg egy testvérpár a kollégáján. Az ügyészség vádat emelt egy testvérpár ellen, akik egyik kollégájukat egy sérelemért majdnem megölték. A vád szerint a fiatalabb gyanúsított a munka közben összeveszett a kollégájával, ezt elpanaszolta bátyjának, és kérte, hogy védje meg őt. Emiatt 2018 szeptemberének egyik reggelén az idősebb gyanúsított magához vett egy egykaros súlyzórudat, amelynek egyik végére három körmös anyát csavaroztak fel, így az buzogányszerű ütőeszközként szolgált, és a testvérpár úgy indult munkába, hogy előtte a munkatársukat megverik. Az ügyészség közleménye szerint a testvérpár bevárta a szintén…

Tovább olvasom

Olaszországban már a táncot is betiltották a koronavírus-járvány miatt

A Ferragosto, a hagyományos olasz szabadságolási időszak lejártával hétfőtől, augusztus 17-től tilos a tánc a diszkókban, a szabadstrandokon és minden más nyilvános helyen. Ezzel egyidejűleg kötelező a maszk viselése este 6 és reggel 6 között még a szabadban is – ismerteti a kormány döntését a Corriere della Sera. A fertőzöttek számának növekedése miatt hozott rendelet legalább szeptember 7-ig érvényes marad – írja a milánói napilap. Olaszország ma az egészségbiztonság tekintetében az egyik legkockázatmentesebb ország – állítja Francesco Boccia. A regionális ügyek minisztere azonban hozzátette: a nem szokványos helyzet mindazoknak az áldozatoknak köszönthető, amelyeket…

Tovább olvasom