Októberben időközi országgyűlési választást tartott Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében, ahol végül a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyert az ellenzék támogatását élvező Bíró László előtt. Utóbbival az Alfahír készített évértékelő interjút. „A hangzatos ígéretekkel kapcsolatban kevés dolog valósult meg a választások óta. A szerencsi térségben továbbra is sokan várják a kizászlózott alapkővel ellátott munkahely-teremtő beruházást, de érdemi döntések, információk még nem láttak napvilágot az eltelt hónapokban” – nyilatkozta az Alfahírnek Bíró László. A Jobbik regionális elnöke szerint a választókerületben a tömegközlekedés helyzete nem javult, a taktaközi településekre továbbra sem megoldott a…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Ezer és száz alá csökkent az új fertőzöttek és a halálozások száma
Újabb 856 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 328 851 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja az Index. Ez meglepően kevés ahhoz képest, hogy a pedagógusok tesztelése vasárnap is zajlott. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9977 főre emelkedett, viszont a napi adat itt is csökkenést mutat. Eközben a gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 174 070 fő, az aktív fertőzöttek száma 144 804 főre csökkent. 5667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 400-an vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus-járvány elleni védekezés új…
Tovább olvasomHalálosan megfenyegette a főnökét, mert nem igazolta vissza őt Facebookon
Őrizetbe vette az észak-dakotai rendőrség azt a 29 éves férfit, aki több alkalommal is halálosan megfenyegette volt főnökét, amiért az nem igazolta vissza őt Facebookon – írja a New York Postra hivatkozva az Index. A férfi karácsony este jelölte be ismerősének a munkaadóját, visszaigazolást azonban nem kapott. Ezt nem tudta elviselni, ezért azt írta neki, hogy ha nem jelöli őt azonnal vissza, megöli. Mivel volt főnöke nem tett eleget a felszólításnak, két nappal később ismét fenyegetőzni kezdett azzal, hogy „baj lesz”, amennyiben „be kell szállnia a kocsijába és levadásznia” a…
Tovább olvasomLendvai Ildikó egyetlen publicisztikában ízekre szedte Áder János újévi beszédét
Az MSZP korábbi elnöke, Lendvai Ildikó egy ideje rendszeres publikál különböző lapokban. Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője kapcsán a Hirhugo.hu hasábjain mutatta meg, miért is volt álszent a beszéd. Ebből idézünk néhány részletet: „Köztársasági elnökünk megint szép újévi beszédet mondott. Szerintem ugyan ilyenkor mindenki inkább a helyes jeltolmácsot figyeli, de azt azért a beszédből is megjegyeztem, hogy “legyen most kevesebb a kérdés, és több az elfogadás.” Aznap nem is mertem semmit kérdezni, de ma talán már szabad. Az elnök t.i. elmondta, hogy 2021-ben a fogadkozások helyett inkább legyünk hálásak.…
Tovább olvasomÖt autót rongált meg a 17 éves borsodi lány, közel egymillió forint a kár
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A nyomozás adatai szerint 2020. augusztus 4-én az éjszakai órákban Kazincbarcikán, a Május 1 úton egy 17 éves helyi lány végigkarcolt öt parkoló autót. A gyanúsított a rongálásokkal közel egy millió forint értékben okozott kárt. A rendőrök a nyomozás eredményeként az elkövetőt kilenc napon belül azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. police.hu
Tovább olvasomVíruskutató: Ha március végéig nem oltunk be elég embert, jön a harmadik hullám
Kétféle stratégia van a világon az oltásra: van, ahol a halálozás csökkentését célozzák, és ezért az időseket oltják először, és van, ahol pedig a fiatalokat és a dolgozókat, hogy lassítsák a járványt – mondta az RTL Klub híradójának Rusvai Miklós víruskutató, akit az Index idéz. Szerinte bármelyik stratégiát választja is a kormány, fontos lenne, hogy MINÉL TÖBB EMBERT OLTSANAK BE MINÉL HAMARABB. Elmondása szerint már az is sokat segítene, ha az eddig oltásra regisztrált 600-700 ezer embert beoltanák. A szakember közölte, „nem tudni, hogy a 600-700 ezer ember beoltásához szükséges…
Tovább olvasomOrbán: A Pfizer valójában egy magyar vakcina
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt a koronavírus-járvány második hullámáról, az oltási tervről és a következő tíz évről. Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának vendége volt. A miniszterelnök azt mondta, hogy nem elégedett a vakcina beszerzésének tempójával – számolt be róla a Telex. Vannak olyan gyártók, amelyeknek a termékei előbb elérhetőek voltak az EU-n kívüli országokban (Kanadában, Nagy-Britanniában, Izraelben), mint az unióban, a kormány azonban nézi a keleti gyógyszereket, vakcinákat, orvosságokat is. „De miután az Uniót sem szabad olyasmiért felelőssé tenni, ami nem igazságos, méltányos, ezért nem…
Tovább olvasomA rendőrök mentették meg a mentősök elől elszaladó, majdnem elvérző miskolci férfit szilveszterkor
A rendőröknek köszönheti az életét az a miskolci férfi, aki még szilveszter éjjel vágta el a kezét egy törött üveggel, majd az őt ellátó mentősöktől elmenekült – írja az ATV. A súlyosan vérző férfit végül járőrök találták meg és vitték vissza a mentőhöz. Ha nem találnak rá, és nem látják el, akkor valószínűleg belehalt volna a vérveszteségbe. A barátja hívta a mentőket ahhoz a férfihoz, aki szilveszter éjjelén szenvedett súlyos vágási sérüléseket. „A helyszínre azonnal Miskolcról egymentőgépkocsit indítottunk. Bajtársaim közterületen meg is találták ezt a férfit. elkezdték az ellátását, de ő…
Tovább olvasomKoronavírus-jelentés: Minimálisan, de ismét tovább csökkent az új fertőzöttek és halálozások száma
Vasárnapra 1307 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 327 995 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma – írja az Index. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9884 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 168 381 fő, az aktív fertőzöttek száma 149 730 főre csökkent. Kórházban 5619 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 403 ember van lélegeztetőgépen. Az előző nap 1410 fővel 326 688 főre nőtt a fertőzöttek száma, az elhunytaké 114 fővel 9781 főre emelkedett. Kórházban 5529 koronavírusos beteget ápoltak, lélegeztetőgépen 402…
Tovább olvasom20 éve ezen a napon lőtte főbe magát és hunyt el Zámbó Jimmy
Húsz évvel ezelőtt, 2001. január 2-án szenvedett végzetes fegyverbalesetet a magyar popszakma egyik legsikeresebb előadója, Zámbó Jimmy – írja a Borsodihir.hu. Az énekes legsikeresebb időszaka a kilencvenes évekre tehető, amikor nemcsak sorra adta a teltházas nagykoncerteket, de sikeres saját műsora is volt at RTL Klubon. A haláláról a felesége azt mondta, férje meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a Beretta típusú pisztolya. Két lövés után kiürítette a tárat, majd az asszonyra fogta. Hogy megnyugtassa, nincs benne több lőszer, a saját halántékára célozva sütötte el újból. Még volt golyó a tárban,…
Tovább olvasom