A Jobbik feljelentette Jakab Pétert hűtlen kezelés miatt

Összesen közel 200 millió forint értékben történt szerződéskötés képezi a vita tárgyát. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról is, hogy a Jobbik belháborúja már a teljes nyilvánosság előtt, a Facebookon zajlik. Mielőtt leváltották volna a pártvezetői pozícióból, előbb 103 millió forint értékben írt alá négy évre szóló munkaszerződéseket a Jobbik frakcióvezetésének beleegyezése és tudta nélkül Jakab Péter, majd újabb 83 millió forint értékben tette volna ugyanezt, de ezt a párt már megakadályozta – mondta el a Jobbik sajtóosztálya a Telexnek. Mindezek miatt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert. A…

Tovább olvasom

Jobbikos belháború – „A nép pártján, nem inkább a lé pártján?”

Újabb fejezet kezdődött a Jobbik hónapok óta tartó belháborújában. A párt belső ügyei most a teljes nyilvánosság előtt zajlanak, hiszen a Facebookon vitatják meg a párt meghatározó politikusai, hogy ki miért felelős. A lavinát Bíró László, a Jobbik korábbi regionális igazgatója indította el egy bejegyzéssel, melyet Facebook oldalán tett közzé. Ebben keményen nekiment az alig három hete megválasztott elnöknek, Gyöngyösi Mártonnak, és a párt jelenlegi vezetőinek. Írását így kezdi: „Több tiszteletet a tagságnak, több tiszteletet azoknak, akik a végeken dolgoznak! Mert ha ők nem lennének, ti nem vennétek fel a…

Tovább olvasom

Bíró László visszalépett a 6-os választókerületben

A Jobbik által indított jelölt, aki tavaly Koncz Zsófia ellen is megmérette magát az időközi országgyűlési választáson, a Facebookon jelentette be a döntést, amely elmondása szerint „élete legnehezebbje” volt. “Ha kell, lépj egyet hátra azért, hogy a nemzet kettőt léphessen előre” – kezdte a posztját Bíró. “Ha meg tudod tenni, igaz hazafi vagy, hisz képes vagy áldozatot hozni a nemzetért. Ezt Jakab Péter, a Jobbik elnöke mondta nekünk, jobbikosoknak akkor, amikor még csak formálódott az ellenzéki összefogás. Én pedig most szeretném meghozni azt az áldozatot, amit úgy érzem, megkövetel a…

Tovább olvasom

Bíró Lászlót indítja a Jobbik a borsodi előválasztáson

Ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben, Szerencs térségében az előválasztáson. Bíró tavaly az időközi választáson is elindult a fideszes Koncz Zsófiával szemben, de kicsivel vesztett. Bírót a teljes ellenzék támogatta az időközin annak ellenére, hogy a politikus évekkel ezelőtt durván rasszista és antiszemita megjegyzéseket tett. Bíró ezért elnézést kért ugyan, de Gyurcsány Ferenc DK elnök és Fekete-Győr András Momemtum elnök is elhatárolódott tőle, utóbbi szerint ilyen jelölteket nem állíthat ki az ellenzék. Ha viszont Bíró megnyeri az előválasztást, nem lesz más lehetőségük, mint ismét beállni…

Tovább olvasom

Bíró László: „A hangzatos ígéretek ellenére kevés dolog valósult meg a választások óta”

Októberben időközi országgyűlési választást tartott Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében, ahol végül a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyert az ellenzék támogatását élvező Bíró László előtt. Utóbbival az Alfahír készített évértékelő interjút. “A hangzatos ígéretekkel kapcsolatban kevés dolog valósult meg a választások óta. A szerencsi térségben továbbra is sokan várják a kizászlózott alapkővel ellátott munkahely-teremtő beruházást, de érdemi döntések, információk még nem láttak napvilágot az eltelt hónapokban” – nyilatkozta az Alfahírnek Bíró László. A Jobbik regionális elnöke szerint a választókerületben a tömegközlekedés helyzete nem javult, a taktaközi településekre továbbra sem megoldott a…

Tovább olvasom

Bíró László és Jakab Péter kampányzáró beszéde – videó

Bíró László, az összellenzék jelöltje és a Jobbik elnöke, Jakab Péter közösen értékelték az elmúlt 50 napot, miután az időközi választást egy nagyon szoros versennyel, de végül elvesztették. Ha az ellenzék 50 nap alatt erre volt képes, akkor retteghet a Fidesz, hogy 2022-ben mire lesznek képesek. – nyilatkozta Jakab Péter a szerencsi sajtótájékoztatón. A Jobbik értékelése szerint az összellenzéki Bíró László komoly eredményt ért el őszinte és tisztességes kampányával, miközben „a kormánypárti propagandagépezet hazugságai és lejárató agitációi” folyamatos nyomás alatt tartották a borsodi embereket. Az ellenzéki párt az MTI-hez vasárnap…

Tovább olvasom

A Fidesz javított, az ellenzék rontott, mégis így lett szoros a verseny

Koncz Zsófia, a Fidesz jelöltje győzött az időközi parlamenti választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében. A szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása után a kormánypárt jelöltje – aki elhunyt édesapja képviselői helyét szerezte így meg – a szavazatok 50,87 százalékát kapta. Az összes ellenzéki párt által támogatott Bíró László 45,9 százalékot kapott.  Másodszor fordult elő a rendszerváltás óta, hogy az összes jelentős ellenzéki párt közös jelöltet indított országgyűlési választáson: az előző és egyben első alkalom idén februárban, Dunaújvárosban történt, ott simán nyert az ellenzék. Akkor eleve az ellenzék volt az esélyes, mivel 2018-ban…

Tovább olvasom

„Az összefogás sikeres próbájaként” értékelte az ellenzék a borsodi időközi választást

A szavazatok csaknem száz százalékos feldolgozottságánál a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia 51 százaléknyi voksot gyűjtött be, az összellenzéki támogatással induló jobbikos ellenfele, Bíró László 46 százalékot szerzett. A különbség 1722 szavazat. A borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt – közölte ennek ellenére is Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében. Tóth Bertalan úgy fogalmazott: egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul az időközi választáson Biró László, az ellenzéki összefogás közös jelöltje. Azonban a választást mégis az ellenzéki összefogás eredményes próbájának tekintik, hiszen…

Tovább olvasom

Még nem hivatalos, de az időközi választást Koncz Zsófia nyerte

Az eredmény ugyan nem hivatalos, de minden valószínűség szerint a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi választást Borsod 6. választókörzetében. Ahogy arra sokan számítottak, nagyon szoros volt a küzdelem a jobbikos, összellenzéki jelölt Bíró László és Koncz Zsófia között. 90,91%-os feldolgozottságnál Bíró 46,86 százaléknál áll, míg Konczra a szavazók 49,85% tette le a voksát. Bíró László már beszédet is tartott, ahol azt ígérte hogy két év múlva 2022-ben újra megpróbálják.

Tovább olvasom