A 2019-es évhez képest 2020-ban több tucatnyival többen haltak meg a világon kereskedelmi repülőgépbalesetben annak ellenére, hogy a járatok száma a koronavírus miatt 42 százalékkal visszaesett – írja a Guardianra hivatkozva a Telex. A To70 nevű holland tanácsadó cég összesítése szerint 2020-ban 40 baleset történt nagy kereskedelmi utasszállító repülőgépekkel, ezek közül öt volt halálos kimenetelű. A balesetekben 299-en haltak meg. 2019-ben csaknem kétszer ennyi baleset történt (86), amelyek közül 8 volt halálos kimenetelű, amelyekben 257-en haltak meg. Egymillió repülőútra vetítve 2020-ban 0,27 halálos baleset történt, ami 3,7 millió járatonként jelent egy…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Történelmi tényeket ferdít el az animációs film, de annyira tetszett Káslernek, hogy a honfoglalás koráról sorozat is készül
Karácsony előtt néhány nappal mutatták be a közszolgálati televízióban A pozsonyi csata című animációs filmet, amely a címben szereplő történelmi eseményt dolgozta fel. Csakhogy az alkotás hemzsegett a történelmi ferdítésektől – a Válasz Online így foglalta össze a tanulságokat: „Történelemszemléletben 100, eszközrekonstrukcióban minimum 10, technikai kivitelezésben 15 éves visszalépést jelent a Magyarságkutató Intézet (MKI) pozsonyi csata-filmje. A szkíta–hun–avar–magyar folytonosságot tényként kezelő, a honfoglalást „visszatérésnek” nevező, csúnya bakik sokaságát elkövető animációs alkotás határpont a két éve létező MKI működésében. A Kásler Miklós miniszter vonzáskörzetében működő műhely ezzel a filmmel lényegében kivonult…
Tovább olvasomVeres Pál: „A járvány miatti nehézségek ellenére is számtalan sikert értünk el” – videó
Miskolc polgármestere újévi köszöntőjében ismertette, milyen eredményeket tudott felmutatni a borsodi megyeszékhely 2020-ban a koronavírus-pandémia ellenére is. „Nem egy ilyen évre gondoltunk, mint amilyen 2020 lett. Nem láthattuk előre, hogy a gazdaság sikeres ágazatai hetek alatt omolhatnak össze és kerülhetnek végveszélybe – kezdte ünnepi beszédét a Minap.hu által idézett Veres Pál. „Én optimista vagyok. Számtalan sikert elértünk ebben az évben, annak ellenére, hogy ilyen nehézségekkel kellett szembenéznünk” – mondta. A polgármester kiemelte: A vírus a város költségvetésén mintegy 5 és fél milliárd forintos hiányt ütött. Ennek ellenére képesek voltunk egyensúlyban tartani…
Tovább olvasomCsökkent az új esetszám: már több a gyógyult, mint az aktív fertőzött
1410 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 326 688 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja az Index a koronavirus.gov.hu beszámolója alapján.. ELHUNYT 114 TÖBBSÉGÉBEN IDŐS, KRÓNIKUS BETEG, ÍGY AZ ELHUNYTAK SZÁMA 9781 FŐRE EMELKEDETT. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 164 403 fő, az aktív fertőzöttek száma 153 504 főre csökkent. Ennek kapcsán a Telex rámutatott: hosszú idő után először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét Magyarországon. Ez az adat a járvány csökkenő tendenciájának egyik mutatója. 5529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük…
Tovább olvasomOrbán szerint a pénz egy bizonyos határ fölött már árthat a sportnak
A miniszterelnökkel a Nemzeti Sport készített interjút az év utolsó napjaiban. Orbán ebben beszélt arról, hogy az ellenzéktől napi rutinnak számít, hogy tiltakozik a sport támogatása ellen, de némileg meglepő módon a kormányfő arra is kitért, hogy még szerinte is gondot okozhat a sportban a túl sok pénz. „A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat” – fogalmazott Orbán Viktor. „Több sportág már át is lépte ezt a határt. A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga…
Tovább olvasomAz EU-s átlag közel kétszeresét költötték tavaly alkoholra a magyar háztartások
2019-ben az Európai Unióban a háztartások összesen 117 milliárd eurót, az uniós GDP 0,8 százalékának megfelelő összeget költöttek alkoholos italokra – írta az Eurostat által közölt adatok alapján a 444.hu. Ebben pedig csak az otthoni fogyasztásra szánt alkohol szerepel, az éttermekben, kocsmákban vagy szállodákban fogyasztottak nem. Az Eurostat adatai szerint egy uniós háztartás átlagosan a teljes kiadásainak 1,6 százalékát költötte alkoholvásárlásra. Persze az arány országonként eléggé eltér: Magyarországon például a teljes kiadások 2,9 százalékát költötték alkoholra a háztartások, ugyanannyit, mint a finnek és a horvátok, ezzel az unióban megosztottan a…
Tovább olvasomKirabolták karácsonyi vendégsége során a Barátok közt egykori sztárját
Élete egyik legszörnyűbb karácsonyán van túl Körtvélyessy Zsolt. A 79 éves Jászai Mari-díjas színész nemrég vesztette el a feleségét, Egerszegi Juditot. A szeretet ünnepét a lányánál, Kingánál és a vejénél, L. L. Juniornál töltötte, de sajnos eközben kirabolták – számolt be róla az Index. „A feleségem halála borzalmasan megviselt, nem tudtam az otthonunkban lenni, ezért Kinga és a férje, Laci felajánlották, hogy legyek náluk. Hetekig ott vendégeskedtem, és ezt kifigyelhették a tolvajok. Amikor pár napja hazajöttem, az fogadott, hogy a pince ajtaját feltörték, bent mindent szétdúltak, és rengeteg dolgot elvittek”…
Tovább olvasomItthon is 100 millió forint fölötti kárt okozott a horvát földrengés
A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén – írja az Index a Magyar Biztosítók Szövetségének közlése alapján. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a…
Tovább olvasom„A rendőr is csak ember”: így fogadott örökbe Miskolcról egy kutyát a főhadnagy
A rendőrség az év végi utolsó sajtóközleményében egy kedves történetet osztott meg, amelyből kiderül, hogy a rendőr is csak ember. Szabó Csilla r. főhadnagy hét éve fogadott örökbe a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól egy, a munkája során megismert kutyát. A történteket így elevenítette fel: „Akkoriban még a Miskolci Rendőrkapitányágon dolgoztam és gazdasági bűncselekmények vizsgálatával foglalkoztam. Az utolsó „forrónyomos” szolgálatomat kezdtem meg ebben a munkakörömben 2013. november 1-jén. Egy családi ház betöréshez küldött ki a főnököm, ahol az adatgyűjtés, a szomszédok kikérdezése volt kollégámmal a feladatunk. Egy miskolci ingatlanhoz mentünk, ide történt…
Tovább olvasomAkár havazással is átléphetünk az új évbe
Mediterrán ciklonok sorozata érkezik térségünkbe a következő napokban, emiatt elég változatosan alakul majd időjárásunk – közölte a HVG által idézett előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A ciklonok többnyire nedves, hol hidegebb, hol melegebb levegőt szállítanak fölénk, emiatt tartósan hideg, illetve enyhe idő sem valószínű. Csütörtökön az ország nagyobb részén jobbára borult lesz az ég, de elsősorban a nyugati megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet. Kiterjedt csapadékzóna halad észak, északkelet felé, amely leginkább az ország délkeleti kétharmadát érinti, a Dunától keletre helyenként jelentősebb mennyiség is összegyűlhet. Északkeleten…
Tovább olvasom