A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt. Az elkövető tavaly a kazincbarcikai lakásukon a vele együtt élő mozgáskorlátozott, önmagát ellátni nem tudó apját betette a fürdőkádba, majd megfojtotta – írja közleményében az Ügyészség. A vádirat szerint a férfi 68 éves mozgáskorlátozott apja Parkinson-kórban szenvedett, önmagát nem tudta ellátni, állandó felügyeletre szorult. A fia ezért a kazincbarcikai lakásába költöztette, ahol a férfi élettársával és annak gyermekkorú lányával éltek együtt. A szomszédos társasházban lakott a vádlott élettársának édesanyja, és lánytestvére. 2021. március közepén…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Fejfájást, szédülést és vérköpést is okozhat az Elf Bar
A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület szakmai állásfoglalása szerint az illegális dohánytermék súlyos mérgezésnek teheti ki a használóit. „A közelmúltban drámai gyorsasággal kezdett el terjedni a fiatalok körében egy illegálisan forgalmazott, a „dohányzás új generációjaként” emlegetett úgynevezett „manórúd”, az Elf Bar. Ez egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható, elektromos cigarettaként illegálisan forgalmazott, interneten rendelhető eszköz, többféle színben és ízesítéssel. Nikotin tartalma eszközönként változó lehet: van 0 %-os, de létezik belőle 2-5 %-os is, például egy 600 slukkra elegendő, 5 %-os termék 14 doboz cigaretta nikotintartalmának felel…
Tovább olvasomFejbe vágta, majd rágyújtotta a házat az őt tetten érő idős asszonyra a miskolci tolvaj
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt. A férfi tavaly szeptemberben, hajnalban bemászott az időskorú asszony lakásába. Amikor értékek után kutatott, a sértett felébredt, így azért, hogy nehogy felismerje, franciakulccsal többször fejbe vágta, majd az eszméletlen áldozatára rágyújtotta a lakást – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a férfi 2021 tavaszán börtönbüntetéséből szabadulva, Miskolcon összeismerkedett egy 87 éves egyedül élő asszonnyal, akinek segített bevásárolni. Ily módon a lakásába bejutva régiségeket, porcelánokat, festményeket látott és szeptemberben – mivel nem volt pénze…
Tovább olvasomBrutális bezuhanás: 404 forint fölé nőtt az euró árfolyama
Ez természetesen újabb negatív csúcsot jelent. Hétfő délelőtt újabb negatív csúcsra ért a forint az euróval szemben – írta meg a HVG. Reggel hatkor még „csak” 400 forintot kellett fizetni 1 euróért, nagyjából kilenckor azonban gyors romlásnak indult a magyar valuta, és 11 körül már több mint 404 forintot ért az uniós fizetőeszköz. A forint előző történelmi mélypontja június 14-én állt be, akkor hajszálra, de megállt a 403-as szint alatt, 402,99-el. Az azelőtti rekord pedig március 7-én született meg, 399,87-tel. via hvg.hu
Tovább olvasomŐk nyerték Borsodban az időközi polgármester-választásokat
Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap a korábbi polgármester halála, illetve a képviselő-testület feloszlása miatt. Szentistvánbaksán három független jelölt indult a polgármesteri posztért, a választást azért írták ki, mert a képviselő-testület a feloszlásáról döntött. Rontó István, Vízi Károlyné Horváth Mónika és Orosz Viktor József közül választhattak polgármestert a község lakó, akik a négytagú képviselő-testület tagjaira is voksolhattak. Valamennyi jelölt függetlenként indult. A legtöbb szavazatot, 79-et Vízi Károlyné Horváth Mónika kapta, így ő lett a polgármester. Gagybátorban is három független jelölt indult a polgármesteri tisztségért. A 130 választó…
Tovább olvasomCsak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia az autópályán szemben haladó autós miatt – videó
Egy személygépkocsi a forgalommal szemben közlekedett az M4-es autóút Tiszapüspökit elkerülő szakaszán 2022. június 21-én – adta hírül a police.hu. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által a rendőrség rendelkezésére bocsátott felvételeken jól látható, több esetben is csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia:
Tovább olvasomÓrákon belül fizetésképtelenné válhat Oroszország
Ilyen eseményre az első világháború vége óta nem volt példa. Miután Oroszország hónapok óta a fizetésképtelenség szélén tántorog, most már csak órák választják el attól, hogy drámai pillanat következzen be – írja a Bloomberg alapján a HVG. Mint írták: vasárnap este lejár a mintegy 100 millió dollárnyi elmaradt kötvénykifizetésre vonatkozó türelmi idő, amelyet Moszkva az Ukráajna elleni háború miatti szankciók hatására nem tud teljesíteni. Oroszország ugyan vitatja visszafizetési kötelezettséget, de ha a befektetők nem kapják meg a pénzüket a határidőig, akkor a kötvénydokumentumok szerint hétfő reggel „nemteljesítési esemény” következik be.…
Tovább olvasomErőszakkal vett el tíz liter bort a sályi férfi
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 24 éves helyi férfival szemben – számolt be róla a rendőrség honlapja. A nyomozás adatai szerint 2022. június 25-én a délelőtti órákban a sályi pincesoron, a saját pincéje előtt tartózkodott egy férfi, akinél flakonokban 10 liter bor volt. A gyanúsított arra sétált és először kérte, hogy adjon számára bort, amelynek árát később kifizeti. Mivel a pincetulajdonos a kérését elutasította, ezért őt megfenyegette, majd többször megkísérelte megütni, de ekkor a sértett elmenekült, a gyanúsított pedig eltulajdonította a hátrahagyott bort.…
Tovább olvasomKutatás: A magyarok több mint harmada nem megy nyaralni idén
Ami persze nem meglepő, hiszen a szegényebbek elsőként a luxus kiadásokról mondanak le. Egy friss reprezentatív kutatás alapján kijelenthető, hogy a lakosság jelentős részének az infláció, az árak emelkedése és a gyenge forint komoly fejtörést okoz a kikapcsolódás finanszírozásában. A válaszadók 16 százaléka belföldi és külföldi, 12 százaléka külföldi nyaralásra készül. 36 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy csak belföldi nyaralást tervez – írja az ATV. A Danubius Hotels és az Opinio piackutató felmérése 1045 fő megkérdezésével készült. Közülük 376-an válaszolták azt, hogy egyáltalán nem mennek nyaralni idén. A szociológus szerint…
Tovább olvasomCsökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját Kövér László
Kálmán Olga kapott erről levelet: az indok az, hogy túl kevés szavazáson vettek részt. Levélben tájékoztatta Kövér László házelnök Kálmán Olga DK-s képviselőt arról, hogy csökkenti a tiszteletdíját, miután túl sok parlamenti szavazáson nem vett részt – számolt be róla a HVG.hu. A levelet Kálmán Olga hozta nyilvánosságra a Facebook-oldalán. Azt írta, DK-s képviselőtársai is ilyen levelet kaptak. Kálmán azt írta, az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről politikai véleménynyilvánítás keretében vonultak ki. „Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez…
Tovább olvasom