Fejbe vágta, majd rágyújtotta a házat az őt tetten érő idős asszonyra a miskolci tolvaj

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt. A férfi tavaly szeptemberben, hajnalban bemászott az időskorú asszony lakásába. Amikor értékek után kutatott, a sértett felébredt, így azért, hogy nehogy felismerje, franciakulccsal többször fejbe vágta, majd az eszméletlen áldozatára rágyújtotta a lakást – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a férfi 2021 tavaszán börtönbüntetéséből szabadulva, Miskolcon összeismerkedett egy 87 éves egyedül élő asszonnyal, akinek segített bevásárolni. Ily módon a lakásába bejutva régiségeket, porcelánokat, festményeket látott és szeptemberben – mivel nem volt pénze – elhatározta, hogy ezeket ellopja.

Az elkövető a hajnali órákban a garázsajtó feletti emeleti szobába bemászott, és öngyújtóval világítva kutatott a lakásban, amikor a sértett felébredt és felkelt. A vádlott megijedt, hogy az asszony felismeri, ezért franciakulccsal kétszer fejen ütötte, amitől a sértett a földre zuhant és eszméletét vesztette. A vádlott ezután az éjjeli szekrényről elvette a sértett közel 60.000 forint értékű fülbevalóját, majd az öngyújtóval meggyújtotta a fotelben lévő takarót és rongyot, amely lángra kapva tüzet okozott, átterjedve az ajtótokra. A férfi a földön fekvő sértettet magára hagyva távozott, míg a franciakulcsot útközben eldobta.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belüli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el, azonban a tűz miatt keletkezett füst- és szén-monoxid mérgezés következtében a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó cikkek