Fejfájást, szédülést és vérköpést is okozhat az Elf Bar

Megosztás

A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület szakmai állásfoglalása szerint az illegális dohánytermék súlyos mérgezésnek teheti ki a használóit.

“A közelmúltban drámai gyorsasággal kezdett el terjedni a fiatalok körében egy illegálisan forgalmazott, a „dohányzás új generációjaként” emlegetett úgynevezett „manórúd”, az Elf Bar. Ez egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható, elektromos cigarettaként illegálisan forgalmazott, interneten rendelhető eszköz, többféle színben és ízesítéssel. Nikotin tartalma eszközönként változó lehet: van 0 %-os, de létezik belőle 2-5 %-os is, például egy 600 slukkra elegendő, 5 %-os termék 14 doboz cigaretta nikotintartalmának felel meg!” – írja az említett Egyesület által kiadott közlemény.

Mint írják: “bár jóllehet, a nikotin önmagában valóban kevesebb káros egészségügyi hatással bír, mint a dohány égése során keletkező kátrány és füst, azonban ekkora mennyiségben fejfájást, mellkasi fájdalmat, szédülést, illetve az illóanyagok mennyisége miatt – a hörgő nyálkahártya irritációja révén – akár vérköpést is eredményezhet! Előbbiek elsősorban a nagy adagú, nem bemért nikotintartalom miatt alakulhatnak ki.”

Azt is hangsúlyozza a közlemény, hogy “az Elf Bartól eltérően a trafikokban kapható termékek ismert, legális gyártóinak – mint például a hevített dohánytermékek vagy e-cigaretták – kötelességük forgalomba hozatal előtt bevizsgáltatniuk és engedélyeztetniük a termékeiket, ezért ismerjük azok működését. (…) Ezzel szemben az Elf Bar nem bevizsgált termék! Nincsenek róla tudományos információk, ugyanakkor kiszerelésénél, ízesítésénél fogva épp a legveszélyeztetettebb és legkiszolgáltatottabb korcsoportot célozza meg – akár súlyos mérgezésnek is kitéve használóit!”

“Aggályos továbbá az is, hogy miközben Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint legálisan kizárólag 18 éven felüliek vásárolhatnak nikotintartalmú készítményeket és kizárólag az értékesítésre kijelölt Nemzeti Dohányboltokban, az illegális Elf Bar interneten is korlátlanul rendelhető. A hazai jogi szabályozás pontos: az e-cigaretták sem vásárolhatók 18 év alattiak számára, csak trafikokban értékesíthetők és nem forgalmazhatók ízesített formában. A szabályok tehát megvannak, ezeket kell betartani. Elsődleges feladat tehát a fiatalok figyelmét felhívni ezen veszélyekre, valamint az illegális termékbehozatalt hatósági szinten tiltani!” – zárul a szakértői közlemény.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts